-- Megérkeztek a fecskéink! -- mondta örömmel apa. -- Elfoglalták a régi fészküket. Gyere csak Pannikám, nézd meg őket, milyen ügyesen javítgatják a hibákat. 

Kimentek az udvarra és nézték az eresz alatt szorgalmasan dolgozó fecskéket. 

-- Sietniük kell a foltozással, hogy a fecske mama idejében le tudja tojni a pici tojásait, mert a kikelő fiókáknak ősz végére jól meg kell tanulni repülni, hogy kitartsanak Afrika felé repülve a hatalmas óceán felett. -- magyarázta kislányának apja. 

-- Miből készítik a fészküket? -- érdeklődött Panni. 

-- Vízből és sárból. -- adta meg a választ apa. -- A csőrükben hozzák. 

-- Rettentő sokat kell fordulniuk, mire egy ekkora fészket megépítenek. Igaz apa? 

-- Bizony, nagyon fárasztó számukra az építkezés, de csak egyszer kell jó erősre megcsinálni, utána már csak a javítgatásokat végzik évről évre. 

Pannika találkozott barátjával, Sanyival. 

-- Gyere át hozzánk, megmutatom a kis fecskéinket. -- hívta pajtását. -- Nemsokára fiókák is lesznek. -- dicsekedett a kislány. 

-- Ugye szépek a villás farkú, csillogó tollú madarak? -- kérdezte az ámuló kisfiútól. 

-- Nagyon szépek! Én is szeretném, ha nálunk is építenének fészket a fecskék! -- nézte sóvárogva Sanyi. 

-- Azt nem lehet -- mondta oktatóan Panni --, mert a fecskék csak egyszer építenek maguknak fészket, utána mindig odatérnek vissza minden évben. Olyanok, mint az emberek. -- tette hozzá. 

Búsan ballagott haza a kisfiú. 

-- Anyu, mi történik, ha egy vihar miatt leesik a földre a fecske fészek, s jönnek tavasszal a kis madarak? Újra felépítik oda? 

-- Nem kisfiam. A lerombolt fészket ugyan oda nem igen építik fel. Főleg akkor, ha észreveszik, hogy akarattal rombolta le nekik valaki. Ilyenkor új helyet keresnek. -- válaszolt a kérdésére mama. 

-- Hurrá! -- kiáltott fel magában Sanyi. -- Ezt akartam hallani! Tudom, mit kell csinálnom, hogy nekem is legyen fecském. 

És tudjátok mit talált ki a kisfiú? Megmondom. 

Amikor ősz végén elköltöztek a kis fecskék, átosont Panniékhoz és egy bottal lerombolta a fészket, de úgy, hogy lássák a madarak, a rombolás szándékos volt. Alig várta, hogy tavasz legyen, hogy olvadjon el végre a hó. Állandóan leste, mikor jönnek már a fecskék. S amikor megérkeztek végre, keserves sírásuk nagyon bántotta Sanyit. 

-- Nézd mama, ennyi év után lerombolták a fészkünket! -- csipogott keservesen a fecske papa. -- Itt nem építünk újat, gyerünk innen! 

-- Van hely nálunk! -- szólt fel hozzájuk a kisfiú. -- Gyertek oda, segíteni is fogok nektek építeni. 

-- Mi a baj? -- futott ki az udvarra Pannika. 

-- Nincs meg a fészkünk, lelökte valaki! -- panaszkodott könnyes szemmel fecske mama. 

-- Micsoda ... ? -- csodálkozott a kislány. -- Az lehetetlen! 

Ránézett a barátjára és azonnal tudta, ki a tettes. 

-- Te utálatos! Rossz gyerek vagy! Nem barátkozom veled többé! -- s keserves sírásra fakadt. 

A veszekedésre kisietett Panni apukája. Amikor megtudta mi történt, a kisfiú védelmére kelt. 

-- Csúnya dolog amit műveltél Sanyi, de nem rossz szándékból tetted. Megbocsátunk, s megkérjük fecske barátainkat, hogy fiókáit kérjék meg, nálatok építsenek fészket. Így is történt. Azóta Sanyinak is vannak fecskéi és nagyon vigyáz, nehogy valaki lerombolja a szép új fészket.