Kor: alsó eocén, 49 millió éve
Helyszín: a mai Németország, a messeli kőzetréteg
Forgatás helyszín: Jáva
65 millió évvel ezelőtt egy 10 kilométer átmérőjű meteorit csapódott a Földbe a mai Mexikó környékén. Ezzel a dinoszauruszok korszaka leáldozott, helyükbe azonban más, kisebb állatok kerültek. Az első epizód a kora eocén
időszaki meleg, trópusi világot ábrázolja 16 millió évvel a
dinoszauruszok kihalása után. Az ekkoriban élt élőlények mocsaras
területek lakói voltak és időnként megesett, hogy belefulladtak a sárba,
onnan nem tudtak kimászni és az üledék konzerválta a tetemüket.
Ez a
formáció ma legjobban Németországban, a messeli kőzetrétegben
észlelhető, ugyanis innen állatfajok százai kerültek elő sértetlenül.
Ekkor a madarak, az óriáshüllők közvetlen leszármazottai kerültek a
táplálkozási lánc csúcsára és hatalmasra nőttek. Az egyik ilyen
félelmetes ragadozó madár a Gastornis,
mely rettegésben tartotta Németország ősi erdeit, ma nincs párja a
bolygón.
Ez az állat akár 2 méter magasra nőhetett és hatalmas csőrével
pillanatok alatt kettéroppanthatott egy szerencsétlenül járt állatot. A
földtörténetnek ez az első és egyetlen kora, amikor a madarak valaha is
világuralomra jutottak. A későbbi világ urai, az emlősök még kicsiny és
primitív élőlények voltak, legtöbbjük nem volt nehezebb 400 grammnál.
Mivel ebben az időben nagyon magas volt a vulkáni tevékenység, emiatt rengeteg szén-dioxid
képződött, ami egy-egy tó aljzatából előtörve minden 1 kilométeres
sugárban lévő minden állatot elpusztított.
Az epizód egy kis rovarevő
emlős, a Leptictidium
táplálékszerzési körútját követi nyomon. Ezek az apró élőlények csak
hajnalban és késő délután indulhattak vadászni, amikor kevesebb veszély
leselkedett rájuk. Főleg rovarokkal, békákkal, hüllőkkel és más, kisebb
állatokkal táplálkoztak.
A Leptictidium ma leginkább egy túlméretezett cickányra
hasonlítana, hosszú lábai segítségével ugrándozva futhatott a sűrű
bozótban. Hosszú bajuszsörtéivel és érzékeny szaglásával hamar
megtalálta a táplálékul szolgáló állatokat. A Leptictidium olyan ügyes
ragadozó volt, hogy egyes repülő rovarokat röptükben is képes volt
elkapni. Azonban más emlősök is élnek ezekben az erdőkben, ilyen például
a Propalaeotherium,
mely rendszertanilag egy apró lóféle, nem nőtt nagyobbra fél méternél.
Nem igazán hasonlított a ma élő lovakra, csontjai szerkezete sokban
eltért rokonaitól, sőt még mind a három patája is meg volt az első és
hátsó lábán. Ezekre az állatokra nagyobb Gastornis vadászik, mely lesből
támadja meg áldozatát.
A Propalaeotherium rendkívül kifinomult érzékei
azonban jelzik az állat számára, hogy veszély fenyegeti és elmenekülhet.
A Gastornis a területére behatoló más óriásmadarakat elkergeti, ugyanis
ezekben az időkben a vadászterület nagyon ritka érték. Ezen felül a
tojó madaraknak meg kell védeniük a talajon készített, egyetlen tojást
rejtő fészket. Azonban amíg az anya távol van Formicium
nevű óriási, vöröshangyára hasonlító állatok falják fel élve az éppen
kikelő fiókát.
Ezek az óriáshangyák elérhették a 20 centiméteres
testhosszt is és hatalmas rágóikkal bármit felfaltak, ami az útjukba
került. Több tízezer hangya lepi be a szerencsétlenül járt állatot,
akinek a sorsa meg van pecsételve. Az éjszaka leszálltával primitív
majmok bújnak elő nappali rejtekhelyükről. A Godinotia
az egyik legkorábbi főemlősök közé tartozik, melyekből később, egy
külön mellékágból az emberi faj is kifejlődik. A Godinotia éjszaka
biztonságban érezheti magát a ragadozó madarak és egyéb veszélyes
élőlények elől, ilyenkor szokott táplálkozni és keresni a kapcsolatot
társaival.
Egy korai cet, az Ambulocetus
is éjszaka vadászik a nagyobb állatokra, melyek inni jönnek le az
otthonául szolgáló tópartra. Neve szó szerint "sétáló bálnát" jelent,
ugyanis még mind a négy végtagja megvolt, amivel még a partra is ki
tudott mászni. Nem voltak fülkagylói, zsákmányát a szárazföldön úgy
érzékelte, hogy állkapcsát a talajhoz rögzítve az áldozat által keltett
föld alatti rezgéseket figyelte, a vízben pedig az éppen ivó állat által
keltett vízmozgást észlelte. A mocsárvidék legnagyobb állatának
számított, elérhette a 3 méteres testhosszt és 400 kilogramm súlyt is. A
territóriumán azonban nem ő az egyetlen veszélyes ragadozó, a tóban
krokodilok és ragadozó halak éltek.
Az Ambulocetus zsákmányszerzési
stratégiája a megszokott, állkapcsa satu módjára addig nem engedi
szabadon a víz felszíne alatt a szerencsétlenül járt állatot, amíg az
meg nem fullad. Kedvelt zsákmányai közé tartozott a Mesonyx,
egy kutyaszerű patás. A vulkáni működések miatt a gázok a tó fenekéről a
felszínre törve kiszabadulnak és elterjednek az erdőben. A szén-dioxid
egyetlen állatot sem kímél a környéken, ugyanúgy elpusztítja a kis
Propalaeotheriumot, mint a szerencsétlenül járt Ambulocetust.
Az egy
kilométeres körzetben szétterjedt mérges gázok teljesen ellepik az
erdőket. Az eocén időszak elején nagyon gyakoriak voltak az ilyen
feltörések, ami igen sok állatot kipusztított. Az óriásmadarak többsége
ekkor vesztette el uralmát a Földön és legtöbbjük véglegesen kipusztult.
A sikeres jövő nem a madaraké, hanem az emlősöké lesz, melyek
hatalmasra nőnek majd és végül meghódítják az egész Földet. A kis
Leptictidium-szerű állatok ugyan túlélték a mérges gázokat és
kitöréseket, de végül nem ők, hanem az Ambulocetushoz hasonló lények
öröklik majd a Földet, melyekből a későbbi bálnák és delfinek fejlődnek majd ki több millió évvel ezután.
Szereplő fajok:
Kommentáld!