Ősi lócsontok mesélnek a Tibeti-fennsíkról

Egy háromujjú ló újonnan felfedezett csontváza nemcsak információt nyújt az ősi tibeti élővilágról, hanem fényt vet Tibet közel ötmillió évvel ezelőtti vegetációjára és földrajzi elhelyezkedésére is.

A világ ezen része - az úgynevezett Tibeti-fennsík - a Föld legfiatalabb és legmagasabban lévő platója. Átlagos magassága meghaladja a 4500 métert, azonban a kutatók nem tudják pontosan, mikor került sor az emelkedésre. Egyesek úgy hiszik, ötmillió éve a fennsík még magasabban helyezkedett el, mint napjainkban, azonban mások szerint, inkább alacsonyabban. Több adatra van szükség annak kiderítésére, mikor történt az emelkedés. Az új tanulmány kutatói ehhez egy megkövesedett lovat alkalmaztak. 

Hsziaoming Vang, a kutatás vezetője elmondta, olyan fosszilizálódott lovat vizsgáltak, mely adaptálódott a sztyeppéhez, eme nyílt, füves területekhez. Szerinte mindez fontos lehet az állatnak otthont adó környezet szempontjából is. A lelet részletei azt sugallják, hogy pusztulásának idején a Zanda-medence mintegy 4000 méterrel helyezkedett el a tengerszint felett, ami Tibet eme régiójának jelenlegi magasságával egyezik meg.

A fosszilizálódott lócsontokat a Zanda-medencében találták meg, Tibet délnyugati részén, a Himalája közelében. A ló mintegy 4,6 millió éves és a jelek szerint a Hipparion nem háromujjú egyedei közé tartozott. A fajt Hipparion zandaenseként azonosították, amelyet eredetileg az 1980-as évek második felében talált, egyetlen koponya alapján írtak le.

(Fotó: NASA/Terra)

A

z új lelet felöleli az állat számos csontját, többek között lábait. A végtagok elemzésével a kutatók többet ki tudtak deríteni a lónak otthont adó környezetről, így adatokat nyertek a fennsík akkori állapotáról. „A lovak igen hosszú lábbal rendelkeztek, mely jól adaptálódott a nyílt terephez és a gyors futáshoz. Ez azt jelenti, hogy az állatok valószínűleg nem fás területen éltek – mondja Vang. – Mivel nem ilyen terület adott nekik otthont, a tanulmány következtetése szerint eredeti élőhelyük akkoriban meghaladta az erdő magassági határát.”

Ebből a szempontból a Zanda-ló hasonlíthatott a tibeti vadszamárhoz - vagy kianghoz -, kivéve, hogy a ló három ujjal rendelkezett, míg a vadszamár eggyel. A ló fogainak jellegzetességei legelő életmódra utalnak, mely tovább erősíti az elméletet, miszerint a régió nyílt füves térség volt, amikor az állat ott élt.

A vizsgálat egyik szakembere, Jang Vang a fosszíliában lévő vegyületeket elemezte, hogy adatokat kapjon arról, milyen füvekkel táplálkozhatott a ló. Meg tudta állapítani, hogy az állatok a Zanda-medencében ma is megtalálható hideg, nyílt területekre jellemző füveket fogyasztották.

"

Ezek a korai lovak a területen ma élő vadszamárhoz hasonló táplálkozást folytattak és a hideghez adaptálódott füveket legeltek – mondja Vang. - Így magasan fekvő területről van szó, de hogy mekkora ez a magasság, egyelőre nem tudjuk."

A vizsgálatot a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat közölte.