Pál apostol
Albrecht Dürer: A négy apostol (Márk és Pál)
Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.
Élete
A Kilikia (Kis-Ázsia, ma Törökország) tartományban található, Nagy Sándor alapította kereskedelmi és kulturális központban, Tarsus városában született 1 körül, Benjámin törzséből származó hellenizált zsidó családban. Eredetileg Saulnak hívták. Római polgárjoggal rendelkezett, melyre hivatkozott is. Zsidó neveltetésben részesült, Gamaliél rabbi tanította Jeruzsálemben (ApCsel 22,3). „Polgári” foglalkozása sátorkészítő volt.
A farizeus irányzatot követte, részt vett a korai keresztények üldözésében: jelen volt István vértanú kivégzésénél (ApCsel 7,58). Később a Damaszkuszban lévő keresztények ellen indult, de útközben (a „damaszkuszi úton”) csodás eseményben volt része (ApCsel 9,2-8), és ő is Jézus Krisztus követőjévé vált (ezt nevezzük Pál-fordulásnak).
Valentin de Boulogne: Pál levelet ír (Blaffer Foundation Collection, Houston, TX.)
Megtérése
(34 körül) megadta élete értelmét. A Törvényért és az atyai
hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Hogy
mikor és hogyan találkozott velük először, már nem lehet megállapítani.
Az Egyházzal való összeütközése azonban nyilvánvalóan összefüggésben
állt azzal a válsággal, amely Jeruzsálemben
István megkövezéséhez, a jeruzsálemi keresztény közösség hellenisztikus
csoportjának üldözéséhez és elűzéséhez, továbbá a damaszkuszi
egyházközség alapításához vezetett.
Úgy látszik, ez az egyházközség – a
jeruzsálemi egyház törzsrészével ellenkezően – teljesen elszakadt a
Törvénytől. Pál – amint a Gal 1,13 sk. és a Fil 3,5 sk. mutatja – a
szigorú zsidó törvénytiszteletet védelmezte a Törvénytől való
szabadsággal szemben. Nemcsak egy keresztre feszített Messiás
„botrányáról” volt szó, hanem arról a kérdésről, hogy a Törvény érvényes
útja-e az üdvözülésnek. A Törvény vagy Jézus Krisztus? – ez lett
életének döntő kérdése.
És ez időben történt megtérése. Úgy értelmezte mint Isten
tettét, és Jézusnak ezt a megjelenését egy sorba állította a
Föltámadott megjelenéseivel (Gal 1,15; 1Kor 9,1; 15,8). A megtérést nem
lehet lélektani, vallási vagy erkölcsi
válságból levezetni, amint egyesek megkísérelték a Római levél 7.
fejezetére hivatkozva.
Pál kényszerítve érezte magát, hogy föladja az
üdvösség útjának, az addig helyeselt jámborságnak értelmezését. Később
igehirdetésében minden embertől megkívánta ezt a megmérettetést: amit
nyereségnek tartott – a választott néphez, a Törvényhez való tartozást –
most jelentéktelen dolog lett.
Amit előnynek tartottam, azt
Krisztusért hátránynak tekintem… Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek
tekintettem, csak hogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam.
Hiszen nem a Törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba
vetett hit révén” (Fil 3,7 sk.).
A megfeszített Messiás volt ténylegesen
Isten új és végleges üdvözítő tette. Ez jelentette a fordulatot; Isten
jövője kezdődött meg vele. A Törvénynek, a Törvényhez való hűségnek és a
cselekedetekből való megigazulásnak az útja érvényét veszítette. Új út
nyílott. Az ember az üdvösségét csak Istenben találja meg, akinek
tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. Krisztusnak ez a
kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalja, hogy Isten mint a
zsidók és a (Törvény nélküli) pogány népek Istene mutatkozik be. A pogányok is hivatalosak a hit útjára.
Meghívatásával együtt Pál fölismerte, hogy az evangéliumnak a
pogányok közötti hirdetése az ő feladata. Ez a tudat szinte kényszerként
nehezedett rá (vö. Gal 1,16; 1Kor 9,16). A hit útja lett életének
témája. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Emiatt gyanússá
vált saját keresztény testvérei előtt, s magára vette népének
gyűlöletét, pedig a végsőkig szerette ezt a népet, és megmentéséért a
saját üdvét is odaadta volna (Róm 9,1 sk.).
Származásával összhangban áll mozgékony szelleme. Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Úgy látszik, bizonyos mértékig megértette a sztoikus
fogalmakat, ismerte a pogány kultúrákat és a kezdődő gnózist.
Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban
volt. Bizonyításmódja és Szentírás-értelmezése teljesen rabbinisztikus
jellegű. Mindazonáltal a rabbinizmus nem volt teológiai gondolkodásának
egyetlen tényezője. Ahogyan fölfogja a törvényt és a történelmet, az az apokaliptika hatásáról árulkodik. Gondolkodásának történeti beállítottsága és abszolút Isten-felfogása tipikus zsidónak mutatja.
Így helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette, hogy a
legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az
evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek
mindene lett – így fogalmazta meg egyszer később az igehirdetés máig
érvényes programját (vö. 1Kor 9,20–23). Tökéletes szinten birtokolta a
teológiai érvelés képességét (2Kor 12,1 sk.).
Úgy beszélt, mint
környezetének vándor tanítói, himnikus nyelven magasztalta Isten nagy
tetteit (Róm 8,31 sk.) de a korintusi kikötőmunkások nyelvét is ismerte.
Leveleiben vannak bensőséges helyek az egyházközség megnyerésére (2Kor
6,11; 7,2). Van bennük szeretetreméltó kedvesség, amikor ott kér, ahol
követelhetne, hogy egy szökött rabszolga részére lehetővé tegye a
büntetlen visszatérést (Filem). Rideg szarkazmust mutatnak írásai,
amikor a körülmetélés galáciai híveinek azt ajánlja, hogy inkább kasztráltassák magukat (Gal 5,12).
Gondolkodásmódjára jellemző a világosság (2Kor 2,17; 4,2 sk.) és a
kérdésfeltevés radikalizmusa. Ismételten megkísérelte, hogy Isten
cselekvéseinek azt a mindent meghaladó megtapasztalását, amely a
Názáreti Jézusban megnyilvánult, megfelelően kifejezze, és az utolsó
következményekig végiggondolja.
Pál-fordulása előtti élete azonban nem múlt el nyomtalanul: „tüskét kaptam a testembe” – írta. Biblia-kutatók feltételezik, hogy vagy maláriája volt, epilepsziában szenvedett, vagy pedig állandó fogfájása
volt. Igaz, mások szerint a „tüskét” megtérési élményekor szerezte:
mivel hogy „bűnös állapotban látta meg az Urat”, az attól szenvedett
látáskárosodása bizonyult részben maradandónak.
Szent Pált ábrázoló faragás bélyegen
A Római Birodalom keleti részében tett három hosszú misszionáriusi útját követően Pál
visszatért Jeruzsálembe. Itt őrizetbe vették, majd Rómában bíróság elé állították. Végül Rómához közel, valószínűleg 64-ben
kivégezték, mivel ellentétben a többi apostollal római polgár volt, nem
alkalmazhatták a megszokott kegyetlenséget (pl.:olajban megsütés,
keresztre feszítés, megnyúzás stb.), hanem lefejezték.
Források
Emlékezete
Rómában, a sírja fölé épített Szent Pál katedrálisban (olaszul: San Paolo) nyugszik.
Külső hivatkozások
Kommentáld!