A legtöbb turista csak azért jár erre, mert éppen itt halad át az az óriási tengerjáró hajó, amivel éppen utazik. Pedig érdemes néhány hetet elidőzni az országban, hisz a karibi strandoktól a különleges állatvilágon át a trópusi esőerdőig megannyi különlegességet fedezhet fel a kíváncsi utazó. Kevés hely van a világon, ahol reggel megcsodálhatjuk a napfelkeltét a Csendes-óceán partján, majd naplementére bőven átérünk az Atlanti-óceánhoz. Panama ugyancsak kiváló terep a csodaszép színes madár, a quetzal megfigyelésére.
Egy hím quetzal (Pharomachrus mocinno)
Fotó: Profimedia
Világörökségek fanatikusaként nem volt kérdés, hogy igyekszem felfedezni minél több UNESCO helyszínt. Sajnos a Darien Nemzeti Park extrém izoláltsága miatt a mai napig gerillák búvóhelye, a hivatalos szervek (pl. a konzuli szolgálat) is felhívják a figyelmet veszélyességére. Felkeresése nem ajánlott szóló női utazónak, így meg kellett elégednem a maradék négy területtel.
Rögtön az elején érdemes tisztázni, a panama elnevezés ezen a környéken igen népszerű. Van a már említett Panama-csatorna, maga az ország hivatalosan: Panamai Köztársaság, fővárosa pedig Panamaváros. És van még ilyen nevű földhíd és földszoros is. Panama óvárosából pedig rögtön kettő is van, mind a kettő szerepel a világörökségi listán. Az első települést még 1519-ben alapították, és a kiváló helyen fekvő város hamar a tranzitkereskedelem központja lett. Másfél évszázadon keresztül virágzott, akkor azonban egy tűzvész elpusztította és romjait ma egy szépen gondozott parkban járhatjuk körbe – ez Panama Viejo.
Panama Viejo, a régi óváros
Casco Viejo, a fiatalabb óváros
A második városmagot innen nyolc kilométerre, nyugatra építették fel, ez a fiatalabb óváros, a Casco Viejo. Ez a negyed még ma is él, sőt, napjainkban újra virágzik. Szinte egyetlen olyan ház sincs, amit ne újítottak volna fel, vagy épp ne most csinosítanák. Pár évtizedes Csipkerózsika-álom után Casco Viejo gyarmati stílusú, színes házai ismét megteltek élettel: hangulatos éttermekkel és temérdek panamakalapot árusító szuvenírboltokkal várják a turisták hadát.
Portobelo, az egyik világörökségi erőd
A fővároshoz legközelebb eső - egynapos kirándulásba is beleférő - világörökség is páros helyszín: Portobelo és San Lorenzo erődjei szintén együtt kerültek fel az UNESCO listájára. A spanyol erődöket a kalóztámadások ellen húzták fel, és ugyan ma már igen romosak, a kor és a gyakran kegyetlen időjárás bizony nyomott hagyott az épületeken, de még így is megkapóak, festői fekvésük miatt érdemes megnézni. Eredetibbek, mint a világörökségi listán szereplő felújított társaik. Portobelo különösen jelentős volt, ugyanis a Peruból szárazföldi és vízi úton érkezett arany az itt található raktárakban várta, hogy felpakolják az óceánon átkelő hajókra.
Már maga a buszos utazás is egy élmény, ugyanis a főváros és az erődök közti útvonalon csicsásra pingált régi buszok járnak, nyitott ablakokkal - még szerencse, mert különben kitörnének a teljes hangerőre tekert zenétől. Az itteniek nagyon lazán értelmezik a buszmegállót, mint kijelölt helyet, ott szállnak fel és le, ahol épp karnak, még akkor is, ha csak 10-20 métert kellene a kijelölt megállóig gyalogolni, a sofőr pedig eleget tesz az utas kívánságának. Ezek után az utazás, még rövid távon is, hosszú ideig tart.
Coiba turistaszállója
A nemzeti park munkatársai folyamatosan figyelik az élővilágot, Coibán.
A harmadik felkeresett világörökség Coiba. A Galápagos-szigetekhez hasonló, sajátos élővilágú védett terület 38 szigetet foglal magába, melyek mintegy 12 ezer éve váltak le a szárazföldről. A szigeten sokáig börtön működött, de még mindig korlátozott a bejutás - manapság már természetvédelmi okokból. A szigetcsoport a mai napig kizárólag engedéllyel kereshető fel, és szálláshelyekben sem dúskál, nincs se villany, se meleg víz. Hajóskapitányunk elmondta, hogy régen ugyan megállhattak itt nagyobb tengerjáró hajók, de a sziget infrastruktúrája egyszerűen nem bírt annyi emberrel, a védettség miatt pedig nem lehet nagy fejlesztésekbe fogni. A másfél órányira fekvő Santa Catalinában üzemelő búvárcégek kis csoportjait leszámítva ma már csak napi egy hajó jöhet, és azokból is a kisebbek, maximum száz utassal.
Sajnos a különleges élővilágból a rövid kirándulás alatt szinte semmit nem látni, ahhoz ugyanis komolyabb túrákra vagy mélytengeri búvárkodásra lenne szükség – így nekem meg kellett elégednem a környezet látványával, bár arra sem lehetett panasz.
La Amistad Nemzeti Park
Vörös királysikló (Lampropeltis triangulum) a La Amistad Nemzeti Parkban.
Egy átlátszó szárnyú üveglepke a La Amistad Nemzeti Parkban.
Egy nyüzsgő óváros, egy régi erőd és egy idilli szigetcsoport után a negyedik világörökség helyszínén ismét egy másik világba csöppentem. A Talamanca Természetvédelmi Terület a szomszédos Costa Ricával közös UNESCO helyszín, a két országon átívelő trópusi őserdő. A terület La Amistad Nemzeti Park néven is ismert, és nem véletlenül kapta a Barátság Park nevet: míg a világ sok részén a határok háborús színterek, itt a két elnök 1979-ben megállapodást írt alá arról, hogy a természeti erőforrásokat közösen védelmezik. Ahogy egy tanulmányban olvastam, egy békepark kijelölése önmagában nem vezet békéhez – de az, hogy az ott élők közösen gondolkodnak a felmerülő problémákról és együtt keresik a megoldásokat, végül mégiscsak a béke felé tereli a két felet.
Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva
.png)
Kommentáld!