A cégér ókori eredetű reklámhordozó, de a középkorban terjedt el igazán. Célja, hogy még az írástudatlanok számára is azonnal felismerhetővé tegye, mivel is foglalkozik az adott üzlet.

 

 

A kézművesség és a kereskedelem létrejöttével egy időben jelent meg a cégér is. Az ókori városokban elsősorban ismeretterjesztő funkciója volt, a középkorban kialakultak a különféle szakmák szimbólumai: kulcs a lakatosé, szőlőfürt a borászé, patkó a kovácsé. Tanulóévei után, midőn a legény mesterré vált, az a jog is járt neki, hogy az utcafrontra cégért akaszthatott a műhelye ajtaja fölé.

A kocsmák, fogadók cégére még a római időkből ered. A légiók táborában lándzsára tűzött szalmaköteggel jelölték meg a lovak abrakoló helyét, a középkorban ez lett a sörkimérés jele, a borkimérést többnyire az ajtó fölé akasztott szőlőfürt hirdette. A vendégfogadók cégérnek címerképet festettek, benne a mesterjegy általában valamilyen állat lett, így kapta nevét például az Arany Sas, vagy a Fehér Ló fogadó. A 19. század elején a híresebb kocsmák, fogadók neve alapján azonosították az utcát is, később ez fordítva történt, az utca nevét vette át a fogadó.

A 19. század elején a városokat még ékesítették kovácsoltvas, kő- vagy facégérek, azonban a század második felére gyengült a minőségük – Pest-Buda utcáit ellepték a bádogból készített cégérek. A boltok belső terében vagy kirakataikban azonban még találkozunk fára vagy vászonra festett cégérekkel, gyakran művészi kivitelben. Neves művészeink is kaptak megrendeléseket ilyen munkákra: Benczúr Gyula, Székely Bertalan vagy Barabás Miklós szép cégérek hagyott ránk. A 20. század második felére a Pesti utcakép megváltozott, a cégéreket felváltották a festett cégtáblák, majd a neonfeliratok – noha egyre több kisebb üzlet használ ötletesen kivitelezett és a bejárat elé lógatott cégért, hogy az éppen arra járó figyelmét fölhívja.

Óbuda gyöngyszeme a Kiscelli Múzeum, az épületbe belépve a pest-budai cégérek kavalkádja fogadja a látogatót, bemutatva a 18. század közepén megindult, bő egy évszázados, fellendülési folyamatot Pesten és Budán. A mintegy 80 műtárgyat felvonultató állandó kiállításban az Újkori Várostörténeti Osztály cégérgyűjteményének darabjai mellett fontos szerep jut a Fővárosi Képtár gyűjteményébe tartozó festett cégéreknek és nagyméretű festményeknek, valamint a vitrinekben a Kézirat- és nyomtatványtárból elhelyezett számos korabeli reklámtárgynak s az Újkori Osztály Fényképgyűjteményéből válogatott felvételeknek.

A kiállítást nézegetve egyértelmű, hogy a cégérkészítés valódi művészi feladat. Barabás Miklós (1810–1898) „Zrínyi Miklós kirohanása” című, 1842-ben készült nagyméretű olajfestménye jól példázza, hogy legjelesebb művészeink számára is érdekes, korántsem megvetendő feladat volt egy-egy cégérkép megfestése. Ez a mű eredetileg a Váci utcai „főtrafik” belső cégére volt, később az 1861-től működő Kostyál férfiszabóság használta a Váci utca 4. szám alatt.

A kiállításon a cégérek, boltjelek és házjelek mellé lehetőség szerint egy korabeli fotó is került, ezek segítenek elhelyezni a műtárgyat az eredeti utcaképben, így gyakorlatilag megelevenednek ezek a sajátos reklámeszközök.  A kiállított felvételeket a magyar fényképészet történetének olyan meghatározó alakjai készítették, mint Weinwurm Antal, Müllner János vagy Klösz György.

A vitrinekben olyan izgalmas tárgyak – különféle zacskók, dobozok és hirdetések – láthatók, amelyek a kiskereskedelmi reklámfogásokba avatják be a látogatót. A kiállítás jó példa arra, hogy szűk anyagi források mellett, a belső erőket és lehetőségeket kihasználva is frissé, érdekessé lehet varázsolni egy állandó kiállítást is. Remek ötlet például a ma is látható cégéreket szemléltető digitális fotóalbum.

Írta:Balla Loránd – Medgyesy Zsófia,
Fotók: Szalatnyay Judit; Kiscelli Múzeum Fényképgyűjtemény