Petényi Salamon János
Petényi Salamon János (Ábelfalva, Nógrád megye, 1799. július 30. – Pest, 1855. október 5.) természettudós, zoológus, a magyar madártan és őslénytan megalapítója.
Életrajza
Apja, Petényi Gábor evangélikus lelkész, korának híres keletkutatója volt.
Iskolai tanulmányait Losoncon, Besztercebányán, majd Selmecen
végezte. Már ekkor gyűjtötte a madártojásokat, ásványokat és
szorgalmasan tanulta a „füvészetet”. Apját követve lelkésznek készült,
hittani tanulmányait Pozsonyban és Bécsben folytatta. Közben elsajátította a madárkitömés és preparálás mesterségét. 1826-ban Cinkotán lett lelkész, ahol a vidék madarait, emlőseit tanulmányozta. 1833-ban állását feladta, s Pestre költözött, hogy minden idejét a tudománynak szentelhesse. 1834-ben a Magyar Nemzeti Múzeum
állattárának felügyelőjévé nevezték ki, de lelkészként is
tevékenykedett. Rendezte a múzeum madártani anyagát, saját gyűjteményét
is a múzeumnak adományozta.
Munkássága
Madártani megfigyelések céljából az ország különböző részein tett utazásokat. 1824-ben a Duna mentét járta be egészen Pancsováig, 1826-ban Péteri és Bille, 1827-ben Temesvár és Butyin, 1833-ban Pest és Apaj, 1834-ben Nógrád és Hont megye, 1835-ben a Bánság és a Fertő tó környéke, 1837-ben a Tátra, Eperjes, és Besztercebánya vidéke, 1838-ban Apaj, Adony, Ercsi, 1840-ben a Balaton, 1841-ben a téli Tisza, 1842-ben Besztercebánya, Turóc és Terencsén vármegye, 1844-ben Erdély volt kutatásainak színtere.
Több madárfajt fedezett fel és írt le. Keresztúron
több éven át figyelte tavasszal és télen a madarak vonulását.
Jelentősek voltak halkutatásai is: 49 fajt, 3 alfajt határozott meg, és
róla nevezte el a Petényi-márnát jó barátja és tanítómestere, Heckel Jakab.
Hátrahagyott madártani jegyzeteit Csörgey Titusz dolgozta fel és jelentette meg 1904-ben.
1847-ben a beremendi
Szőlő-hegy karszthasadékaiban végzett ásatásokat. Ezen munkájával
kezdődött meg hazánkban a gerinces ősmaradványok tudományos
tanulmányozása. A lelőhely teljes feltárására törekedett, s összefüggést
keresett a kihalt és a ma élő állatok között. Felismerte, hogy a kihalt
állatok legjobban hozzáférhető lelőhelyei a barlangok. 1854 júliusában a Bihar-hegység Fekete- és Sebes-Körös közti területének barlangjait kereste fel Kovács Jánossal. Ez volt hazánkban az első tudatos barlangkutató felfedező út, mely egy nagyobb terület barlangjainak a megismerésére irányult.
Leírta Magyarország madárvilágát, előkészítette Magyarország gerinces állatvilágának kézikönyvét. Összeállította a magyarországi ásatag (fosszilis)
állatok maradványainak katalógusát és a magyar barlangok jegyzékét. Ez
utóbbi elveszett, pedig valószínűleg ez az első hazai barlangkataszter.
A Magyar Tudományos Akadémia 1846-ban választotta tagjai sorába. Számos külföldi tudós társaság levelező és rendes tagja volt.
Munkái
Értekezés a madártan születése, serdülése és növekedése felől Magyarországon. Beszámoló a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1843-ban tartott nagygyűlésén.
- Erdély állattan tekintetében. Pest, 1844.
- A honi madártan új gyarapodásáról. Pest, 1845.
- Bihar megye Sebes- és Fekete-Körös közti hegyláncolatain tett természettudományi utazásának rövid vázlata. Magyar Akadémiai Értesítő, XIV., 1854.
- A vastagbőrűek és az orszarvúakról általában, a hornyolt szarutlanoczokról pedig különösen. Új Magyar Múzeum, 1854. 4.
- Kubinyi Ferenc: Petényi Salamon János hátrahagyott munkái. Pest, 1864.
- Petényi Salamon János: Petényi Salamon János tanulmányaiból..
Kommentáld!