(Szepesbéla, 1807. jan. 6. – Bécs, 1891. szept. 17.)

Petzvál József Miksa mérnök–matematikus, egyetemi tanár, akinek kutatásai az elméleti és gyakorlati fénytan területén jelentősek, találmányai pedig forradalmasították a fényképezést.

Szepességi német család gyermekeként született, de mindig magyarnak vallotta magát. Apja iskolai tanítóként tevékenykedett. Két fivére volt, ezek egyike Petzvál Ottó, a neves egyetemi tanár. Petzvál József ifjúkori sorsáról nem sokat tudunk, mert személyes ügyeit, életrajzi adatait, sőt találmányait illetően is igen titkolódzó volt. Ismert azonban, hogy Lőcsén és Kassán végezte iskoláit, s bár jó tanuló volt, a matematika valahogyan nem ment a fejébe; bukásra állt. Tanítója behívatta apját, s közölte vele, hogy kár minden fáradságért és pénzért, mert fia „gyenge koponya”, és jobb lenne, ha iparos pályára küldené. A kétségbeesett apa a késmárki Schweng csizmadiamesterhez akarta adni fiát tanoncnak, de az ifjú Petzvál kijelentette: „Nem leszek suszter!”, és a nyári vakáció alatt úgy elsajátította az anyagot, hogy a vizsgabizottság kitüntetésre javasolta. A kassai líceum ösztöndíjával került Pestre az Institutum Geometricum-ba, melyet 1828-ban végzett el, s „Geometer Approbatus”", azaz okleveles mérnök lett.

1828–1835 között Pest város mérnöke volt, ahol az építési osztályon dolgozott. 1830-ban csatornázási tervet készített a várost fenyegető árvizek kivédésére. Közben bölcsészdoktori oklevelet szerzett matematikából. 1832-től matematikát, gyakorlati geometriát és mechanikát tanított a pesti egyetemen. Ugyanitt a matematika rendes tanárává nevezték ki 1835-ben. 1837-ben a felsőbb matematika oktatására meghívták a bécsi egyetemre; itt tanított egészen 1877-ig. Sokoldalú tudós volt. Előadásai nem korlátozódtak tisztán mennyiségtani témákra, hanem tárgyalták az analitikai mechanikát, az égitestek mechanikáját, a ballisztika problémáit, a fénytant, valamint a hangtant is.

Nevét leginkább az 1840-ben szerkesztett, nagy fényerejű akromatikus kettős objektívei tették világszerte ismertté, amelyekkel a másodperc töredékére lehetett csökkenteni az addig szükséges 5–20 percnyi megvilágítási időket.

Daguerre francia feltaláló 1839-ben ismertette meg a világot találmányával, az első, valóban használható fényképkészítési eljárással – a dagerrotípia egyúttal felfedezője nevét is megőrőkítette. Ennek hatására óriási verseny kezdődött a fényképezési és képrögzítési eljárások választékának bővítésére és tökéletesítésére a fejlett tudományokkal bíró országokban. Fotooptikai szempontból a cél a szükséges megvilágítási idő radikális csökkentése és a minél hibátlanabb fényképészeti objektív megkonstruálása volt. Európa és Észak-Amerika minden neves optikusa és optikai gyártója ringbe szállt. A versenytársak közül Petzvál legnagyobb riválisa talán Chevalier, párizsi optikus volt.

1840-re Petzvál két lencsetípust számított ki és tervezett meg: a nagy nyílású arcképobjektív és a kisebb nyílású, de ugyancsak fényerős tájképobjektív első változatait. E találmányai nagy hírnevet szereztek számára, de sok keserűséget is okoztak. E lencsék gyártását Petzvál az akkortájt Bécsben működő P. F. Voigtländerre, a híres optikuscsalád akkori fejére bízta, amit később nagyon megbánt, mert írott szerződés hiányában a helyzettel Voigtländer csúnyán visszaélt, azaz nem juttatott Petzvalnak a lencsék értékesítésének szenzációs üzleti eredményéből. Petzvál ugyan szakított Voigtländerrel 1845-ben, a köztük folyó vita, ellenségeskedés és perlekedés azonban két évtizeden keresztül tartott. A legnagyobb hasznot mégis az utánzó francia optikusok húzták, akik franciaországi szabadalmi védettség hiányában, arcátlanul és akadálytalanul használták Petzvál találmányát, amit „német lencse” néven forgalmaztak elég silány minőségben.

1843-ban Petzvál nyilvánosságra hozta felismerését, miszerint egy sík tárgy képe akkor lesz sík és asztigmatizmustól mentes, ha teljesül az ún. Petzval-feltétel. Felismerése és számítási módszere forradalmasította a fényképészeti objektívek tervezését.

Ugyancsak 1843-ban számításokat végzett messzelátók és mikroszkópok optikáinak tökéletesítésére. Átdolgozta, javította a Galilei-féle távcsövet. Elsőként jelentkezett a binokuláris távcsővel, amelynek elvét máig alkalmazzák a színházi látcsőben és a tengerészeti távcsövekben.

1846-ban ködfátyol-készülék-et konstruált, amelynek igen fényerős lencséje a modern vetítőberendezések optikájának előfutára. Kiszámított egy új fényképészeti objektív típust is, amelynek fényereje négyszerese volt az első arcképobjektívek fényerejének. Ezt néhány évig gyártották, majd eltűnt a piacról. A lencse két ragasztott triplettből állt, de csak igen kis képméretekkel volt használható, így értéke jobbára csak tudománytörténeti.

1847-ből származik tábori fényszórója és az a megállapítása, hogy az izzó szilárd testek több fényt bocsátanak ki, mint a lánggal égő gázok. E felismerésen alapul az AUER-féle gázizzó működési elve. 1851-ben, a nedveseljárás felfedezése után, amikor sürgető igény mutatkozott nagyobb méretekben előhívható (építményi, tájkép stb.) felvételekre, illetve fotomechanikai reprodukciós eljárásokra, Petzvál újraszámította az addigra csaknem elfeledett tájképlencséjét, amit későbbortoszkópnak neveztek. Petzvál maga „dialitobjektív”-ként emlegette konstrukcióját. 1857-ben szabadalmat szerzett e találmányára „dialit fotográfiai objektív” néven. A Voigtländer-céggel történt szakítása után Petzvál gyakran készítette konstrukciói első néhány példányát saját kezüleg, a saját műhelyében.

1853-tól 1862-ig optikai tárgyú előadásokat is tartott a bécsi egyetemen. 1854–1862 között a bécsi optikus Dietzlerrel társult optikáinak gyártására. Ez a vállalkozás egy ideig szép eredményeket produkált, majd fokozatos hanyatlásnak indult. 1860 körül fotogrammetriai méréseket végzett saját szerkesztésű gépével. 1862-ben Dietzler vállalkozása teljesen csődbe ment. Ez a körülmény, továbbá a Voigtländerrel, az ortoszkóp szabadalma és gyártási joga körül újólag fellángolt vita, valamint az optika elméletéről írt könyve kéziratának megsemmisülése kedvét szegték, elfordult az optikától és figyelmét az akusztika felé fordította. Ennek során hangrendszereket dolgozott ki, majd megalkotta elméletüket.

Egy Petzvál hagyatékában talált feljegyzés és a Voigtländer-hagyatékban fellelt néhány tárgy és dokumentum alapján Petzvalt kell tartanunk a korszerűanasztigmát lencserendszer feltalálójának is.

1869-ben feleségül vette házvezetőnőjét, aki 1873-ban meghalt. Gyermekük nem született. 1877-ben, hetvenedik születésnapján lemondott professzori állásáról, amely alkalomból az őt és tudományos eredményeit méltányoló I. Ferenc József császár magas kitüntetésben részesítette, a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta meg. Tanári ténykedésének utolsó éveit nagyon megkeserítette tanártársai rosszindulata, akikkel állandó versengést folytatott. A visszavonult tudós fokozatosan emberkerülővé és magányossá vált. Látogatókat csak ritkán és kizárólag a régi barátok köréből fogadott. Halálát 1891-ben öregkori elgyengülés okozta. Örökösei, végakarata szerint, azok lettek, akik utolsó éveiben gondját viselték. Azonban az örökösök nem ismerték fel az ölükbe hullott örökség jelentőségét, így az addig megmaradt dokumentumok egy része elpusztult.

Bécsben temették el. A város azzal rótta le iránta érzett háláját, hogy sírhelyet adományozott neki és utcát neveztek el róla. Emlékművét 1901-ben a bécsi egyetemen állította fel a bécsi Fotográfiai Társaság, melynek egyik alapítója volt. Síremléke 1905-ben készült el, amit Bécs akkori polgármestere, Karl Lueger leplezett le. Méltató beszédében a következőket mondta:

Nagy ember volt, nagy tudós, aki fényt és dicsőséget hozott a bécsi egyetemre, de magára Bécs városára is, mivel Bécset tette meg a fényképezés világközpontjává.