1882. január 11-én született Rábamolnáriban. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, majd beiratkozott az egyetemre, ahol Lóczy Lajos növendéke lett.

Ezután Berlinbe ment, ahol ledoktorált. Hazatérése után 1904-ben a Földrajzi és Őslénytani Intézet alkalmazásában dolgozott.

1906-ban részt vett Almásy György közép-ázsiai expedíciójában.

Prinz Gyula 1906-ban Almásy György második Közép-Ázsia expedíciójával jutott el Belső-Ázsiába, amelyből fél éves közös munka után kivált és egyedül folytatta kutatásait. Megfigyeléseivel olyan értékes adatokat közölt, amelyek addig elkerülték az orosz katonai térképészek figyelmét. Andizsán felől kelt át a Fergána-hegységen, és kutatásokat végzett a Narin medencéjében.

Belső-Ázsiát ábrázoló térkép a szerző Utazásaim Belső-Ázsiában című könyvéből :

A nyár folyamán áthaladt a Terszkej-Alataun, és az Isszik-kul környékét tanulmányozta. Ősszel bejárta a Borkoldaj-hegységet, a Karaszai- és a Kogelcsob-fennsíkot. Számos természetföldrajzi probléma megoldására jött rá: tisztázta a bejárt terület folyóinak eredetét és vízgyűjtő területeik kiterjedését. A Tien-san középső és déli részének első tudományos leírását és feltérképezését végezte el.

Iszik-köl :

Iszik-köl Az Iszik-köl (kirgizül Ысыккөл, Iszikköl oroszul Иссык-Куль, Isszük-kul) endorheikus (lefolyás nélküli) hegyi tó a Tiensan-hegység északi részében, a kirgizisztáni Iszik-köl tartományban.

Víztérfogata alapján a világ kilencedik legnagyobb tava és a Kaszpi-tenger után a második legnagyobb sós vizű tó. Bár felülete 1606 méterrel a tengerszint felett terül el és hófödte csúcsok veszik körül, sosem fagy be, innen kapta nevét, amelynek jelentése kirgizül „meleg tó”. A tó, az Iszik-köl Bioszféra Rezervátum része, szerepel a biodiverzitásuk alapján globális jelentőségű vízi élőhelyek ramsari listáján.

Mintegy 2500 évvel ezelőtt partján ősi város állt, maradványainak feltárása ma is folyik.A tó mellett ma fekvő jelentős települések Karakol és Csolpon-Ata.

1906-ban hazatérve kinevezték adjunktusnak, majd két év múlva ismét útra kelt Belső-Ázsiába. Bejárta a Tarim-medencét, a Pamír és a Tien-san vidékét, és igen gazdag földrajzi anyaggal tért haza.

A második Belső-Ázsia expedíció 1909. április 2-án indult el hazánkból, és végcélja a Tarim-medence kietlen sivatagja volt. Bejárta a Pamír vidékét, és megállapította a hegyvidék szerkezetének legjellemzőbb vonásait. Részletes térképet készített Belső-Ázsia pleisztocén eljegesedésének nyomairól. Néprajzi megfigyelései, a nomád életmódról, viseletről, temetkezési szokásokról szóló leírásai máig páratlan értékűek. Expedícióinak eredményéről Utazásaim Belső-Ázsiában és Ázsia szívében című munkáiban számolt be.

(Forrás: Balázs D. – szerk. Magyar utazók lexikona, Panoráma 1993)

A Tarim és mellékfolyói:

1912-ben főiskolai tanárként itthon dolgozott, majd Izlandra ment, ahol letartóztatták. Szabadulása után Pozsonyban tanított, majd visszatért Budapestre és Szegedre, hogy a nyugdíjig taníthasson.

1973-ban halt meg.