A leishmaniasis a WHO becslése alapján a világon mintegy 350 millió embert veszélyeztet.

A bőrt és a nyálkahártyát érintő megjelenési formájában évente 1-1,5 millióan, a zsigeri elváltozásokat okozóban pedig félmillióan betegszenek meg. A fertőzöttek száma 12 millióra becsülhető. A kórkép mintegy 90 országban fordul elő, és fertőzött területnek számít az egész földközi-tengeri térség is.

A távolsági turizmus, illetve a globális felmelegedés hatásai miatt egyre jobban kiterjedő endémiás területnek következtében a betegség megjelenése az európai országokban is egyre gyakoribbá válhat.

Mi az a leishmaniasis? Hogyan terjed?

A leishmaniasis ostoros egysejtű (protozoon) által okozott kórkép. Legalább 30 Leishmania-fajta van, amelyek közül 18 eredményezhet emberi megbetegedést. 

A protozoon különböző fajaival való fertőzés bőrelváltozásokat, száj- és orrnyálkahártya-fekélyeket és olykor végzetes kimenetelű szervi szóródásokat okozhat.

Az egyes fajták földrajzi előfordulása meghatározott, és az általuk kiváltott kórforma fajtafüggő. 

A mediterrán területeken elsősorban a L. major, L. tropica és a L. infantum fajták okoznak a kültakarón és a belső szervekben (nyirokcsomó, lép, máj, csontvelő) kóros elváltozásokat.

Lepkeszúnyogok – Hogyan terjesztik a kórokozókat?

A Phlebotomus legyek – közismertebb nevükön, lepkeszúnyogok – vektorként terjesztik a kórokozókat az állatok (rágcsálók, kutyafélék) és az ember között. A parazita mindkét gazdában fejlődési fázison esik át. A leishmaniasis átvitele vértranszfúzióval, fertőzött injekciós tűvel, sőt a fertőzött anyától a méhlepényen keresztül a magzatban is bekövetkezhet. Az emberi (csecsemő, kisgyermek) fertőzés lehetősége szoros kontaktus révén – bőrsérülésekbe kerülve, fertőzött kutyák vizeletének közvetítésével – máig vitatott kérdés.

A világ legtöbb régiójában a leishmaniasis zoonosis, azaz a fertőzött állatok a kórokozó-hordozók, így például a Földközi-tenger térségében elsősorban a (kóbor) kutyák. 

Különböző felmérések szerint (pl. Dél-Franciaországban) a kutyák fertőzöttségi aránya 50 százalékos. Bizonyos földrajzi területeken (pl. India, Afganisztán, Brazília) maga a fertőzött ember is újabb fertőzés forrása lehet. 

Az utóbbi időkben egyre gyakrabban hallhatunk a hagyományos endémiás gócoktól jelentősen északabbra fekvő területeken (pl. USA északi területe, Kanada, Alsó-Ausztria, Svájc, Észak-Franciaország, Németország) észlelt emberi és állati (kutya, macska, ló) autochton fertőzésekről.

Az autochton jelző azt jelenti, hogy a megbetegedettek nem a szokványos endémiás területen élnek, és nem is álltak vele soha kapcsolatban. Erre a sajátos fertőzési módra csak egyetlen magyarázat lehetséges: a globális felmelegedés következtében a fertőzést közvetítő lepkeszúnyogok észak és magasabban fekvő területek irányába is képesek terjeszkedni.

A jelenséget vizsgáló nemzetközi program keretében az egyik déli megyénkben, különböző csapdázási módszerrel, három településen is sikerült többféle lepkeszúnyogegyedet befogni. 

A vektorok észak felé terjedését elősegíthetik azok a gazdasági és társadalmi változások is, amelyek a posztkommunista, közép-európai országokban zajlottak le a közelmúltban. A nehézipar széthullása következtében lényegesen csökkent a levegőszennyeződés és ezzel párhuzamosan fokozódott a napsugárzás intenzitása, tehát a felmelegedés.

A volt mezőgazdasági nagyüzemek kis- és középbirtokokra darabolódtak, ezzel együtt jelentősen megnőtt a bokros- és fás területek nagysága. Lényegesen kevesebb anyagi forrás fordítható a belvíz elleni védekezésre és a szúnyogirtásra. Ezek a tényezők kifejezetten kedveznek a kullancsok mellett a különböző szúnyogfajok földrajzi terjeszkedésének is.

A teljes cikk elolvasható a WEBBeteg.hu oldalán