A rádió a fénynél alacsonyabb frekvenciájú elektromágneses hullámok modulációjával működő, jeltovábbításra használt eszköz. Megkülönböztetünk rádióadót és rádióvevőt (illetve rádió-adóvevőt) a jeltovábbítás irányának megfelelően, mivel ezek működése és belső felépítése jelentősen eltérő.

Pontos megegyezés nincs azt illetően, hogy ki volt a rádió feltalálója. Nikola Tesla, Guglielmo Marconi és Alekszandr Popov egymástól függetlenül találták fel a szikratávírót (Marconi Tesla asszisztense volt Amerikában, ahol láthatta Tesla kutatásait és annak eredményeit. Marconi 1901-ben sikeresen bemutatta a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzását, 1909-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Tesla beperelte, azzal a váddal, hogy Marconi ellopta a találmányát. 1943-ban az Amerikai Legfelső Bíróság hivatalosan is Teslának tulajdonította a rádió feltalálását). Azt viszont tudjuk, hogy Marconi 1902-ben már tudott Morse-jeleket küldeni Milánóból, illetve ő fejlesztette ki kereskedelmi, haditechnikai értelemben jól használható eszközzé a szikratávírót.

Később, az 1910-es években kezdték el a nagyobb hatótávolságú rádiók fejlesztését.

Amerikai és angol tudósok 1920-ra kidolgozták a mai rádiók elvén alapuló készüléket, amely emberi hang, és zene továbbítására is alkalmas volt. Az első kereskedelmi rádióadó, a KDKA 1920-ban, a Pennsylvania állambeli Pittsburgh-ben kezdte meg működését. Az RCA 1929-ben kezdte meg rendszeres műsorszolgáltatását. Nagy-Britanniában 1932-ben, Budapesten már 1925. december 1-jén elindult a rádióadás.

Mára már csökkent a rádió használata a televíziók és egyéb, műsorszolgáltatás vételére alkalmas készülékek miatt, de még mindig méltán emlegethetjük a 20. század egyik legnagyobb találmányaként.

A detektoros vevő kapcsolási vázlata

A legegyszerűbb vevőkészülék AM modulációval sugárzott műsorok vételére. A detektoros vevőkészülék egy darab párhuzamos rezgőkörből, és egy demodulátorból áll, ezért nagyon egyszerű, a hangminősége kiváló (az AM-moduláció lehetőségeit figyelembe véve), de nagy térerőt igényel, és csak fejhallgatóval hallgatható.

A készülék (gyakorlati) szelektivitása javítható nagy átmérőjű tekercsantenna használatával, annak irányérzékenysége miatt.

A demodulátor dióda lehet pirit kristályhoz szorított acéltű, aranytűs germániumdióda vagy vákuumdióda (bár ebben az esetben a fűtéshez, már kell energia).

A legegyszerűbb az úgynevezett egyenes rendszerű vevőkészülék, amely az antennáról érkező rádiófrekvenciás jelet felerősíti, a szelektivitást egy vagy több együtt hangolható rezgőkörrel biztosítja. A demodulálást diódával vagy audion kapcsolással (rácsdemodulátor) biztosítja, majd a hangfrekvenciás jelet tovább erősíti és megszólaltatja.

Az egyszerű audion kapcsolásnál jobb eredményt lehetett elérni a visszacsatolt audion kapcsolással, ahol egy aktív elem (elektroncső vagy tranzisztor) a demodulálás előtti rádiófrekvenciás, és a hangfrekvenciás jelet is erősítette. A kapcsolás hátránya, hogy hajlamos a gerjedésre, ami a környékben üzemelő vevőkészülékeket zavarja.

Előnyei:

• Egyszerű felépítés.
• Nincs saját oszcillátora, nem kíván különösebb árnyékolást.

Hátrányai:

• Több rezgőkör esetén azok összehangolása nagy szakértelmet igényel.
• A rezgőkörök hertzben mért sávszélessége (így a hangminőség) függ a beállított frekvenciától (vett állomástól).

A frekvenciasávokra vonatkozó szabványok miatt a vevőkészülékeknek nagy frekvenciatartományt kellene átfognia. Egyenes rendszerű vevőkészülék esetén ez jelentős sávszélesség-eltérést okoz a sáv két vége között, amin nehéz egyenletes átvitelt megvalósítani. Ezt elkerülendő a készülék tartalmaz egy helyi oszcillátort és egy keverő fokozatot. A készülék hangoláskor mindig azonos frekvenciát, a két frekvencia különbségét keveri ki. Így az antennáról beérkező jeleket az úgynevezett „középfrekvenciára” keveri le, és ezen a fix frekvencián erősíti fel. Ezzel a módszerrel az egyenes rendszerű készülékek hibái kiküszöbölhetők.

• A "szuper rendszerű rádiókészülék" megnevezés jótékony kereskedelmi hatásokkal járt
• A vett állomás frekvenciájától független hangminőség
• Viszonylag egyszerűen megvalósítható nagy rádiófrekvenciás erősítés (sok fokozat egyszerűen összehangolható)
• Az optimális ("kétpúpú") Átviteli karakterisztika egyszerűbben megvalósítható, mint az egyenes rendszerű készüléknél.