Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Írói álneve: Végvári.

Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

„       Egy lángot adok, ápold, add tovább…       ”


Élete

A költő – Reményik Károly építészmérnök és Brecz Mária, Kolozsvárt megtelepedett, dobsinai születésű szülők fia – 1890. augusztus 30-án született Kolozsvárott. Evangélikus elemi után középiskolai tanulmányait a kolozsvári református főgimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait ugyancsak Erdély fővárosában, a Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg. Négy éven át volt hallgatója, azonban utolsó szigorlatát már nem tette le. A református kollégiumban, de főképp az egyetemen szövődtek kedves barátságai, többek között Olasz Lajossal és a későbbi híres íróval, Makkai Sándor református püspökkel. Velük később a kisebbségi életben újra találkozott, komoly nemzetépítő munkában. Költeményt először az Új Idők c. újság közölt tőle 1916-ban. 1918-tól állandó munkatársa az Erdélyi Szemlének, és 1921-ben az ő szerkesztésében indul meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyet a legnehezebb időben szerkesztett. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki az erdélyi irodalom. Életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Az iskolában tanult történelmi és irodalomtörténeti anyaghoz járult a családi környezet, amelyben jellemet formálóan élt a negyvennyolcas szabadságharc eleven emléke. Édesanyja nemcsak szerette az irodalmat, hanem finom értője is volt.

A békediktátum kihirdetése után elhallgatott. A magányosság szigetére vonult vissza. Ez a Reményik – a Végvári versek után – szenvedő, törődő, halk hangú ember. Belső töprengéseit, legbensőbb érzéseit is a nagy megrendülés élménye színezi. Testi szenvedésekben is része volt, hónapokat töltött szanatóriumokban, és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen.

Mégis mindig az életet hirdette. Emberileg is nagy tett volt az élete: reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakákat. Ha nem lesz többé iskolánk című verse több mint illusztráció, egy nép élniakarás-vágyának szimbóluma. Ez a Reményik már a transzilvanizmus lírai képviselője volt. Számot vetett a kisebbségi létezéssel, amely mindig lesz, amíg lesznek államok, amelyekben jelentős számmal élnek más nemzeti hagyományú népek. Verseiért és szenvedésekben tisztult életéért szerették őt értő kortársai. A formának tán nála nagyobb mesterei is voltak a magyar lírában, de nem volt senki, aki nála több gondolatot, érzést pendített volna meg. S túl a költészeten, magatartást is jelentett Reményik Sándor. Sorsvállaló volt.

Ötvenegy éves korában, 1941. október 24-én Kolozsvárott halt meg. Városa mint a magyar nemzet halottját temette az evangélikus templomból. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Sírkövén ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.”

Pályája

Édesapja neves, vagyonos építészmérnök volt. Reményik Sándor középiskoláit Kolozsvárott végezte, itt kezdte jogi tanulmányait is, de szembetegsége miatt ezt nem fejezte be. Hivatalt sem vállalt, örökségéből és irodalmi tevékenységéből élt. A költőt a lelkek építészének tartotta. Első verseskötetei (Mindhalálig, 1918; Végvári versek 1918-1921, 1921) már korán népszerűséget biztosítottak számára. Lírája az 1920-as évekre forrott ki. Ekkorra versei, bár a transzszilvanizmust tükrözik, erőteljesen érződik bennük a költő humanista felfogása.

Alapításától, 1921-től fogva főszerkesztője volt a Pásztortűz folyóiratnak. Versei bővelkednek természeti képekben, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, de felbukkan a humor is. Nagyon fontos szerepet játszik bennük a szimbolizmus is. A Gondolatok a költészetről (Arad, 1926) c. tanulmánya a költői hivatás kérdéseit fejtegeti. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el.

Reményik Sándort személyes és történelmi szenvedésekben megtisztuló, példaértékű életéért, és az ebből az erőből kincsként születő verseiért tisztelték kortársai. A magyar lírában kevesen voltak, akik ennyire természetes hangon tudtak volna annyi értékes gondolatot és nemes érzelmet közvetíteni, mint ő.

Verseit angol, cseh, francia, horvát, lengyel, német, olasz, román, svéd és szlovák nyelvre fordították le, összes verseit 2005-ben a Luther Kiadó, a Polis Kiadó és a Kálvin Kiadó adta ki, két kötetben.


Művei

Fagyöngyök. Versek; s.n., Kolozsvár, 1918
Végvári: Segítsetek! Hangok a végekről. 1918-1919; Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, Bp., 1919
Csak így... Versek; s.n., Kolozsvár, 1920
Végvári: Mindhalálig. Versek. 1918-1921; Kertész Ny., Bp., 1921
Végvári: Versek. Hangok a végekről. 1918-1921; Kertész Ny., Bp., 1921
Vadvizek zúgása. Versek. Radnaborberek, 1921 június-júllius; Minerva, Kolozsvár, 1921 Online
A műhelyből. Versek; Studium, Bp., 1924
Egy eszme indul. Versek; Az Út, Kolozsvár, 1925
Atlantisz harangoz. Versek; Magyar Irodalmi Társaság, Bp., 1925 (A novella és vers magyar mesterei)
Kallós Béla: Honszeretet. Hazafias jelenet. Végvári költeményeiből összeállítva; Debreczenyi Ny., Székesfehérvár, 1925
Gondolatok a költészetről; Vasárnap, Arad, 1926
Két fény között. Versek; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvár, 1927 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa 1927. évi sorozat)
Szemben az örökméccsel. Versek; Studium, Bp., 1930
Kenyér helyett. Versek; Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Bp., 1932
Romon virág. Versek. 1930-1935; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj, 1935 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa IX. sorozat)
Apocalipsis humana; Athenaeum, Bp., 1940
Magasfeszültség. Versek. 1935-1940; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1940 (Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa XII.)
Reményik Sándor összes versei; Révai, Bp., 1941
Egészen. Hátrahagyott versek; Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1942 (Az Erdélyi Szépmíves Céh könyvei XIII.)
Jelt ád az Isten. Istenes versek; gyűjt., szerk. Imre Mária; Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Bp., 1981
Az építész fia. Versek. 1916-1941; vál., bev. Kántor Lajos; Kriterion, Bukarest, 1983
Reményik Sándor összes versei, 1-2.; Auktor, Bp., 2000
Hátrahagyott versek; sajtó alá rend. Dávid Gyula; Polis, Kolozsvár, 2002
Félig élt élet. Olosz Lajos és Reményik Sándor levelezése, 1912-1940; sajtó alá rend. Kis Olosz Klára; Polis, Kolozsvár, 2003
Lám Béla levelezése. Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal és Reményik Sándorral; összeáll. Hantz Lám Irén; Stúdium, Kolozsvár, 2005
Reményik Sándor összes verse, 1-2.; sajtó alá rend. Dávid Gyula; Polis–Kálvin–Luther, Kolozsvár–Bp., 2005
Kézszorítás. Írók, művek, viták, 1918-1941; sajtó alá rend., bev. Dávid Gyula; Polis–Luther, Kolozsvár–Bp., 2007
Vércsöppek a hóban. Rövidprózai írások. 1914-1919; bev. Áprily Lajos, sajtó alá rend. Dávid Gyula; Polis, Kolozsvár, 2009
Rokon álmok álmodója. Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése, 1920-1941; sajtó alá rend., jegyz. Liktor Katalin; Petőfi Irodalmi Múzeum–Polis, Bp.–Kolozsvár, 2014