Részlet Széchenyi Zsigmond Csui! című művéből
Nyugszik a nap. Tüzes tallér képében süllyed a
világ pereme mögé. Folyékony arannyá, rózsaszínné, lilává melegíti az ég
hideg kékességét, melyen ott lebeg már a hold fehér szelleme is.
Egyetlen felhő sem mutatkozik.Világos éjszaka ígérkezik. A közeli
mimóza koronájában barna hasú, fehér fejű apácasas üldögél. Mozdulatlan
szárnnyal köröz felettünk a párja, sajátságos szózata, mint valami
ismeretlen helyről érkező, lágy fuvolázás.
Végtelen nyugalom nyújtózkodik körülöttem. Még a fűszál sem rezdül.
Ilyenkor alkonyattájt olyan csodálatosan elnémul a vadon. Az éjszaka
hangjai nem ébredeznek még, a nappalié viszont elhallgattak már. Szünet
van ilyenkor. Senki, semmi sem mer szólni, nehogy megzavarja a Csendnek
mindent betöltő némaságát.
A mögöttem kuporgó Ndolo, mintha itt sem lenne. Különben is
szűkszavú ember, most
meg éppenséggel úgy gubbaszt itt, akár az
élettelen szobor. Mélabús ábrázattal, mozdulatlanul nézi a semmit. Talán
ő is a Csend szavát figyeli? Mert a Csend az ember legjobb barátja.
Határtalan az a segítség, amit számunkra tartogat. Hiszen gondolkozni is
csak akkor tudunk tisztán, ha szembenézünk a Csend komoly, békességes
tekintetével.
Tőle tudjuk meg, mily kicsinyek vagyunk és mégis mily nagyok.
Otthon, a hazai "vásárcsarnokban", az Ember elnevezést ugyancsak
lejáratják. Ott már csak "szakmabeliek" vagyunk. Asztalosok vagy
ügyvédek, miniszterek vagy utcaseprők, betörők vagy rendőrök - porszemek
az élet gomolygó forgatagában.
Hanem a Csend társaságában ismét önmagunkra találunk. Csend kell
ahhoz, hogy megérezzük a mindenséget, hogy meghallhassuk az
örökkévalóság szavát. A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ
elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és
el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.
A Csendben sosem csalatkozhatunk. Mindig az igazság hangján szól
hozzánk. De ő sem tűr tőlünk hazug szót. A Csendet nem lehet becsapni.
Sokadalom, lárma kell ahhoz, hogy a hazugság prosperálhasson, a Csend
megfojtja a hazugságot.
Azért jön ránk ez a felséges nyugalom a vadonság magányában, mert a Csend - az Isten hangja.
Kommentáld!