A Magas-Tátra egyet jelent a Budapestről viszonylag rövid időn, fél napon belül elérhető alpesi üdülőhellyel, kirándulási, hegymászási lehetőséggel, a bámulatos ormokkal, a tiszta levegővel. A hegység lábánál az 1820-as évekre ütötte fel fejét a turizmus, nem sokkal később itt épültek a Monarchia pompásabbnál pompásabb szállodái. Kiállításunkból kiderül, miként alakult a masszívum és az emberek közös históriája az utóbbi pár évszázadban.
A zergevadászoktól a késmárki rektorokig
A Tátra első meghódítói a magashegyi pásztorok és zergevadászok voltak, azonban forrás híján pontosan nem datálható, hogy először mikor járt ember a csúcsokon. Az első név szerint ismert túrázó Lászky Jeromos késmárki várkapitány és felesége, Beáta volt, akik a Zöld-tó völgyét látogatták meg kíséretükkel a 16. század első felében. Egyes források szerint csak Beáta volt a felfedező, amiért férje haragját és büntetését vonta magára.
Nem sokkal később a késmárki líceum tanárai és diákjai voltak azok, akik szó szerint és képletesen is kitaposták a későbbi turisták előtt az utat. Frölich Dávid, az iskola rektora volt az első, aki dokumentálta háromnapos túráját a Késmárki-csúcsra, a 17. század közepe táján. Frölich geográfus, csillagász, a „császári és királyi matematikus” cím viselője és a korát megelőző tudós volt. A hegy meghódítására Petrarca ösztönözte, aki maga is megvilágosodás-élményként írta le a Mont Ventoux-ra tett útját.
A Buchholtz családnak szintén sokat köszönhetünk: id. Buchholtz György késmárki evangélikus lelkész a Tátra korai ismerője volt. Fiai is elsajátították a természet és a hegység szeretetét: ifj. Buchholtz György – aki egyébként kiváló irodalmár és természettudós volt – tanítványaival kirándulásokat szervezett a Tátrában, miközben vizsgálatokat végzett. A 18. század elején készített panorámatérképén már számos csúcsot megnevezett. Belekóstolt a botanikába, az ásványtanba, és barlangászattal is foglalkozott, sőt megesett, hogy a barlangokban sárkánycsontvázakra bukkant. A sárkány később barlangi medveként vonult a paleontológia történetébe.
A másik Buchholtz-fiú, Jakab szűcsmester volt és a természet nagy rajongója: bejárta a Tátra nagy részét, hatalmas ásványgyűjteményre tett szert; Bécs meg is bízta ércbányák felkutatásával. A 18. századra egyébként jellemző volt, hogy kincskeresők és kalandorok járták a vidéket – feltételezve, hogy a rejtélyes ormok nemesfémet rejtenek. Valamennyire igazuk is volt, hiszen a Kriván oldalában például aranyat bányásztak Mátyás király korától kezdődően.
Kommentáld!