A Magas-Tátra a világ legkisebb magashegysége, a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata, a szlovák, magyar és lengyel turisták egyik legkedveltebb kirándulóhelye. Régi időkben a magashegységről az a hit élt, hogy sárkányok, óriások és törpék hazája, akik megannyi kincset őriznek barlangjaikban, így számos kincskereső vágott neki a veszélyes hegyeknek. Pár száz évvel ezelőtt az emberek különleges és meseszerű legendái övezték a titokzatosnak vélt hegyvilágot, amit akkoriban még a vadon vett körül, nem vezettek oda a ma már természetesnek vett jelzett turistautak. A Tátra első „vendégei” a vadorzók és csempészek voltak, illetve ettől magasabbra jutottak a pásztorok és a zergevadászok, akik a későbbiekben az első felfedező túráknak is hűséges kísérőik lettek.
A kincses hegy
A 16. század a kincskeresés reményében zajlott a vad hegyvilágban. A magashegyek között aranyásók próbálták szerencséjüket, a mondák és a legendák ígéretétől fűtve, azonban rá kellett jönniük, hogy a hegy a hidegtől és a csillogó kövektől, nemigen nyújt többet. Az első leghíresebb kalandor egy sziléziai asztalosmester Johann Andreas Papirus volt, aki a 18. században nem kevesebb, mint 17 éven keresztül járt a hegyeket, míg nem 1771-ben lezuhant egy bércről. A hely azóta is az ő nevét viseli: Nagy-Papirusz-völgy.
Robert Townson brit természettudós 1700-as években írott művében megemlíti egy kincskereső csapattal való találkozást, egy késmárki csoportot, akik a Kis-Tarpataki-völgyben kutattak kincsek után. A szlovákok mai szent hegyén a Krivánon, Mátyás király korában 2050 méter magasan (!) már próbáltak aranyat bányászni, de az a kevés eredménnyel járó munkák a bányászat kiadásait sem fedezték, így a tevékenységet megszüntették.
Az első felfedezők
A 19. században is számos helyen folytatódott a bányászkodás, így nem meglepő, hogy a Magas-Tátra egyik legmagasabb hegyét a Lomnici-csúcsot (2632 m) is egy Fábri Jakab nevezetű rézbányász és fiai mászták meg elsőként. A Tátra első természeti szempontból való megközelítői a késmárki latin iskola diákja és tanárai voltak, akik leggyakrabban a Zöld-tavi-völgyben tettek kirándulásokat, minthogy ez esett a legközelebb Késmárk városához. A késmárki líceum rektora Kunisch Ádám is rendszeresen vezette diákjait a Tátrába.
Frölich Dávid a hegy történetében az első ismert hegymászó, aki polgári foglalkozását tekintve zipser matematikus, csillagász és geográfus volt. Egy 1639-es leírásában beszámolt arról, hogy diákéveiben megmászták a Tátra legmagasabb csúcsát, amire már egy ismert turistaúton jutottak fel. Későbbi kutatások az engedték igazolni, hogy ez nagy valószínűséggel a Késmárki-csúcs lehetett.
Augustin ab Hortis volt az a szintén zipser származású orvos, aki 1940-ben tette első látogatását a hegyekbe, amit még több hasonló követett. Útjait a tudományos érdeklődés legalább annyira jellemezte, mint a természet szeretete. Neki köszönhető a törpefenyő első lepárlása, amiből a kárpáti balzsam született (De Balsamo Hungariae Carpathico).
Rendszeres túrák
A 17. századra a hegységet már számos turista érezhette magáénak, ekkorra már több csúcsot is meghódítottak a bátor kalandorok. Daniel Speer (1636-1707) elbeszélései alapján ezidőben már megszokott volt a tátrai hegymászó túrák szervezése, ahova a diákok csak kísérettel mehettek. A lengyel zeneszerző írása többek között kitér arra is, hogy a túravezetést egy tanár látta el, aki már igen jártas volt a hegyen és kirándulásaikon kalauzt is használt. Talán ezt a tanárt tekinthetjük az első hegyivezetőnek, aki diákjai számára már a megfelelő felszerelést is előírta.
Ezt követően egyre több kirándulásról teszenek említést. A 18. század elejére már ismertté és járhatóvá vélik több a mai nap is igen népszerű útvonal, mint például a Tarpataki-, a Felkai- és a Zöld-tavi-völgy. A Tarpataki vízesésekhez ekkor már híd is vezetett és Tátrafüred (ma Stary Smokovec) megalapításával egy új korszak vehette kezdetét a Magas-Tátra történetében.
Kommentáld!