Piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa.

Kutatási területe: a barokk korszak irodalma, az újabb irodalom, esztétika, verstan.

1889. január 20-án született, Budapesten. Apja Sík Sándor ügyvéd, anyja Winternitz Flóra, akik zsidó vallásból még gyermekeik születése előtt kitértek.

Apja korai halála után anyja nevelte négy kisebb testvérével együtt. A család Gödöllőn lakott, ott végezte az elemi iskolákat és onnan járt be a budapesti Piarista Gimnáziumba. Itt öt osztályt végzett, majd 14 éves korában, 1903-ban a piarista rendbe lépett. A Vácott töltött novíciusév után a 7. és 8. gimnáziumi osztályokat rendi studensként Kecskeméten végezte, és ott tett érettségit. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán magyar–latin szakos tanárjelölként végezte. 1910-ben a középiskolai tanári oklevélen kívül doktori diplomát is szerzett.

Piarista tanári működését az 1910/1911. iskolai évben Vácott kezdte meg, majd a közvetkező évtől a rend budapesti gimnáziumában kapott beosztást. Tanári, költői és irodalomtudósi munkája mellett 1912/1913-tól egyik alapítója és irányadója volt a magyar cserkészmozgalomnak, illetve első parancsnoka a budapesti piarista gimnázium cserkészcsapatának.

1915-ben két hónapig tábori lelkészként szolgált Péterváradon. Budapesten 1929-ig tanított, amikor a Szegedi Egyetemen a II. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszék nyilvános rendes tanára lett. 1943. május 2-án római katolikussá keresztelte Radnóti Miklóst a budapesti Szent István-bazilikában.

Budapestre újra csak 1945-ben költözött, az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöként. 1946-ban rendjének tartományfőnöki tanácsosa, majd 1947. október 1-jétől magyarországi tartományfőnöke lett. Utolsó éveiben sokat tartózkodott pihenés céljából Mátraszentimrén, majd Klotildligeten. 1963. szeptember 28-án halt meg Budapesten, a Mikszáth Kálmán téri piarista rendházban. Temetése október 4-én volt a Farkasréti temetőben, de ott sírját 1980-ban fölszámolták, és hamvait a Kerepesi temető újabb piarista sírboltjába (511/A-512/A) helyezték

Fiatalkorától fogva foglalkozott az irodalom szinte minden ágával. Már a gimnáziumban feltűnt költői tehetségével, később írt irodalomtörténeti és esztétikai értekezéseket, kritikákat és színműveket. Szerkesztett imakönyveket, tankönyveket és újságokat, működött mint lelkigyakorlat-vezető és előadó. A cserkészet mellett számos más közéleti és irodalmi társaság életében és irányításában is részt vett.

Rendszeresen publikált az Élet és a Vigilia katolikus folyóiratokban (az utóbbinak 1946 után főszerkesztője is volt). 1919-beb a Szent István Akadémiának, 1923-ban pedig a Kisfaludy Társaságnak lett tagja. 1936-ban a Magyar Rádióban tartott hatrészes előadás-sorozatot a magyar szentekről. Főmunkatársa volt az 1931–1939 között kiadott Fiatal Magyarság c. lapnak, amely orgánummal a fiatalság számára akart erkölcsi és hitbeli útmutatást adni. A cserkészetet egyben egy lehetőségnek tartotta arra, hogy az ifjúságot megóvja a két világháború között terjedő szélsőséges eszméktől. Sík Sándor kritizálta korának irredentizmusát és kirakatmagyarságát. „Aki Nagy-Magyarországot akar teremteni, annak nagy magyarnak kell lennie…, ellene kell mondania minden hazugságnak, minden frázisnak és minden pogányságnak.”

A háború után reményekkel tekintett a demokratikus átalakulásra. 1946-ban tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. Hamar világossá vált számára azonban, hogy a demokratikus kísérlet nem járhat sikerrel. Elutasította a kiépülő diktatúra egyházellenes oktatáspolitikáját, Ortutay Gyula vallás- és közoktatási miniszternek levélben fogalmazta meg kritikáját a fakultatív hitoktatással kapcsolatban: „De nem tehetem magamévá ezt a programot, mint hívő ember és katolikus pap sem: nem nyugodhatom bele abba, hogy a jövő nemzedék széles rétegei ki legyenek téve annak a lehetőségnek, hogy politikai befolyásolásra Isten ismerete nélkül nőjenek fel.”

1947-ben a piarista rend tartományfőnökének választják, így 1949-ben ő kényszerül a szerzetesrendek feloszlatásakor és a piaristák létszámának csökkentésekor eldönteni, ki folytathatja hivatását szerzetesi közösségben. Ugyanebben az évben – sokakkal együtt – kizárják az MTA-ból. Bár felkérték, hogy csatlakozzon az Állami Egyházügyi Hivatalhoz és az Opus Pacis papi békemozgalomhoz, mindkettőt elutasította.

Művei

Költői művek

Szembe a Nappal, Bp., 1910
A belülvalók mécse, Bp., 1912
Sík Sándor költeményei, Bp., 1916
Maradék magyarok, Bp., 1920
Csend, Bp., 1924
[[Sarlósboldogasszo, Berlin, 1928
Fekete kenyér, Bp., 1931
Magányos virrasztó, Bp., 1936
Az Isten fiatal!, Bp., 1940
Sík Sándor összes versei 1910-1940, Bp., 1941
Győzöd-e még?, Bp., 1945
Tizenkétcsillagú korona: Versek a Boldogságos Szűz Máriáról, Bp., 1947
Őszi fecske, Bp., 1959
Áldás, Bp., 1963
Sík Sándor összegyűjtött versei, Bp., 1976
Színművek[szerkesztés]
Ébredés, Bp., 1916
Salamon király gyűrűje, Győr, 1916
Alexius, Bp., 1918
Zrínyi, Bp., 1923
A boldog ember inge, Bp., 1930
István király, Bp., 1934
Advent, Szeged, 1935
Széppróza[szerkesztés]
Hét szép história, Bp., 1921

Irodalomtudományi munkák

Mindszenthy Gedeon élete és költészete, Bp., 1910
Gárdonyi, Ady, Prohászka: Lélek és forma a századforduló irodalmában, Bp., 1929
Pázmány, az ember és író, Bp., 1939
Zrínyi Miklós, Bp., 1940
Esztétika, I-III. Bp., 1943, 1946; Szeged, 1990
Az olvasás tudománya, Szeged, 2000

Lelkiségi és pedagógiai munkák

Magyar cserkészvezetők könyve (német fordítás, 1929)

Sík Sándor emléktáblája Gödöllőn

Imádságoskönyv (Schütz Antallal), Bp., 1913. és számos további kiadás 1949-ig
Magyar cserkészvezetők könyve, Bp., 1922, 1925, 1934–1936
Zsoltáros könyv, Bp., 1923, 1955, 1961
A cserkészet, Bp., 1930; Székesfehérvár, 1999
Szent vagy Uram! (Harmat Artúrral) Eger, 1931; Bp., 1932 és számos további kiadás
Szent magyarság: Hat rádióbeszéd az Árpád-házi szentekről, Bp., 1936, 1994
Dicsőség! Békesség! Imádságosköny, Bp., 1940, 1944, 1946
Himnuszok könyve, Bp., 1943, 1989, 1997

Válogatáskötetek

A kettős végtelen, szerk. Kardos Klára-Rónay György, Bp., 1969, 2003
Válogatott költemények, szerk. Rónay László, Bp., 1989
Kereszténység és irodalom, szerk. Rónay László, Bp., 1989
A magam módján, szerk. Rónay László, Bp., 1996
A szeretet pedagógiája, szerk. Rónay László, Bp., 1996
Tudományos tisztségei[szerkesztés]
Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1946-tól
Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke 1949-től

Társasági tagságai

Szent István Akadémia tagja 1919-től
Kisfaludy Társaság rendes tagja 1923-tól
Dugonics Társaság elnöke 1945-1952