A Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra.

Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek. Az öt brit egyetem összefogásával készült legfrissebb álláspont szerint olyan emlékmű, mely az addig jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi.^[1] A régészeti helyet és környékét Az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel. A kulturális örökség együttese a térségben levő következő régészeti lelőhelyeket is magába foglalja:

• Stonehenge, megalit építményegyüttes
• Avebury, neolitkori emlékek, Európa legkiterjedtebb történeti emléke
• Windmill Hill, neolitkori fal és árkok rendszere, a helyről régészeti korszakot neveztek el
• Silbury Hill, 40 m magas domb, Európa legnagyobb emberalkotta létesítménye
• Long Barrow, temetőjáratok és sírkamrák
• Kenneth Avenue, 2,5 km-es kőburkolásos sírjárat
• Overton Hill, kőszentély

Az építési korszakok

Az 1950 óta folytatott ásatások alapján megállapították, hogy Stonehenge három szakaszban épült (de Stonehenge III építése önmagában is több fázisra oszlik.)

Stonehenge I (Kr. e. 3100 k.)

Építője az újkőkori úgynevezett Windmill Hill-kultúra népe a Csatornán túlról érkezett, ezzel kezdődött Dél-Anglia betelepülése. A népesség szarvasagancs csákányaival ásta ki a kb. 98 m átmérőjű, 6 m széles és 1,4–2 m mély árkot. A kiásott mészköves törmeléket az árok belső oldalán töltésként halmozták fel. Az északkeleti bejáratnál két kőoszlopot állítottak fel, ezek egyike, az áldozókő maradt fenn. A töltés belső oldalán 56 sekély lyukat ástak, és csaknem azonnal be is temették, ezeket felfedezőjükről Aubrey-lyukaknak nevezik. Feltételezhető, hogy a stációkövek is ebben a korszakban kerültek helyükre, de az erre vonatkozó bizonyítékok labilisak. Stonehenge I-et kb. 500 évig használták, azután elhagyták és területét bozót nőtte be.

Stonehenge II

Ekkor a területet az úgynevezett harangedény-kultúra népe lakta, akik a bronz ismeretét hozták (egyesek szerint Hollandiából, vagy a Rajna vidékéről). Kr. e. 2100 körül az építményt gyökeresen átalakították: mintegy 80, egyenként 4 tonna súlyú granulitoszlopot állítottak fel a terület közepén. Ekkor két bezáratlan koncentrikus kört formáltak (a granulitkő Wales délnyugati részéről, a Preseli-hegység-ből való). A tömböket csaknem 390 km-es úton, tengeren, folyóvízen és szárazföldön szállították (lehet, hogy két szakaszban). A bejáratnál felállított granulitoszlopokat úgy helyezték át, hogy a nyári napforduló idején a középpontból nézve hozzávetőleg a napkelte helyén legyenek. Ugyanebben az irányban kiszélesítették a Sugárutat, és felállították a két sarokkövet. (Később a két koncentrikus körben elhelyezett granulitköveket eltávolították.)

A Stonehenge III

A korszak kezdetén a korábbi harangedény-kultúra tovább virágzott és gazdagodott. Stonehengenél kezdeti (III.a.) szakaszában, Kr. e. 2000 körül kerültek helyükre a patkó alakban, ill. teljes körben álló, felül áthidalt homokkő hármaskövek (trilitek), s ezek maradványai megvannak (a Stonehenge-től 30 km-re északra található Marlborough Downs-ból hozták)

A külső körben 30 homokkőtömb áll, ezeket felül lezárták. Ebben a körben helyezték el patkó alakban az öt trilitet – amelyek két álló, és egy rajtuk keresztbe fektetett vízszintes tömbből állnak. (A kövek 9 m hosszúak és 50 t súlyúak.) Látható felületeiket kőkalapácsokkal simára faragták, és ugyanígy alakították ki a gömbölyű köldökcsapokat is, valamint a hornyoscsapolásokat, amelyek a külső kör keresztgerendáit kapcsolják egymáshoz. Az oszlopok fölfelé keskenyednek. Az illesztékek valószínűleg a korabeli famunkák csapolásait utánozzák.

Stonehenge III.b. - azaz második - fázisa

feltehetőleg egy évszázaddal későbbi: Ekkor a Stonehenge II-beli kb. 20 granulitkövet megfaragták, és a patkón belül hozzávetőleg ovális alakban helyezték el. Valamivel később, Kr. e. 1550 körül a körben álló tömbökön kívül, két koncentrikus körben lyukakat ástak (ma már nem látható Y- és Z-lyukak). Ezekben bizonyára a Stonehenge II-ből kimaradt 60 granulitkövet akarták elhelyezni, de ez a terv nem fejeződött be. A lyukak nyitva maradtak, s a következő századokban feltöltődtek. A kör belsejében oválisan elrendezett köveket szintén eltávolították.

Stonehenge utolsó III.c. építési szakasza

szinte folytatólagosan követte az előzőt. Ekkor - i.e. 1700 körül - új népesség, a Wessex-kultúra népe uralta Salisbury síkságát, s ők fejezték be Stonehenge építését (tehetséges, gazdag kereskedő nép, de kevés ismeretünk van róluk). A patkón belül granulitból faragott oszlopokat és obeliszk-eket állítottak fel felváltva, egymáshoz közel. A megmaradt kb. 60 megmunkálatlan granulitot a patkó és a kör között állították fel. A tengelyvonalban állt a mind közül legnagyobb granulitoszlop, amelyet tévesen oltárkőnek neveztek el.

Kr. e. 1100 körül a Sugárutat keleti, majd délkeleti irányban kb. 2780 m hosszúságban meghosszabbították, az Avon-folyó-ig, ami azt jelzi, hogy Stonehenge akkor még használatban volt. A kőkör és környezete az i. e. 1800 körüli évekig folyamatosan bővült és alakult. Mielőtt a harmadik fázis befejeződött volna, a munkálatok félbemaradtak, a helyszínt lakói valamilyen ok miatt elhagyták.

A régészeti (és csillagászati) kutatások története 

Meglepő módon Stonehenge létezéséről már az i.e. első századi görögöktől vannak információink (rövid vázlat Várkonyi-Panyik-Selley könyve alapján):

• i.e. 1. század: Szicíliai Diodórosz történetíró: "....A kelták földjével átellenben túlnan levő óceánban észak felé van egy sziget ....lakóit hüperbóreuszoknak hívják.....Latona ezen a szigeten született, s ezért fiát (Apollónt) ott minden más istennél buzgóbban tisztelik....A szigeten egy Apollónnak szentelt gyönyörű liget van és egy különös, kerek alakú templom, melyet sok áldozati adomány díszít...Apollón minden tizenkilencedik évben eljön erre a szigetre, vagyis abban az időben, amikor az égitestek (a Nap és Hold) ugyanabban az együttállásban térnek vissza; és ezért nevezik a tizenkilences időközt Meton nagy évének...."

• Ír-kelta-brit-angolszász mondák: Sokkal későbbiek és Stonehengét a druidákhoz kötik

• 1135. Geogfre of Monmouth: Híres történelemkönyve nyitja meg a sorát azoknak a spekulációknak, amelyek Stonehenge eredetét próbálják megmagyarázni. Szerinte néhány hatalmas kő Naasból (írországi Kildare) repült ide.
• 1663: John Aubrey feljegyzésében: a druidák alkotásának tekintette. Ő fedezte fel az ú.n. Aubrey-gödröket (Aubrey-Hole).
• 1740. William Stukerey: Stonehenge csillagászati alapvetését elsőként sejtette meg: "...Az egész mű fővonala északkeletre mutat, afelé, ahol a Nap fölkel, midőn a napok a leghosszabbak..."
• 1740. John Wood: "...a druidák Holdnak szentelt temploma volt..."
• 1771. John Smith: Fölismerte a nyári napforduló napkelte-pontjának irányvonalát
• 1792. (?) Warltire: "...Stonehenge óriási teodolit volt az égitestek mozgásának megfigyelésére...."
• 1793. J. Maurice: Úgy vélekedett, hogy Stonehenge naptemplom volt.
• 1796. Henry Wansey: "...három mérföldes körzetben a lehető legjobb helyen áll az égitestek megfigyelésére..."
• 1829. Godrey Higgins: "...A kövek elrendezése az ókor csillagászati ciklusait ábrázolja..."
• 1840. Edward Duke: Az I-II és III-IV álláskő (Station Stone) helyzete párhuzamos a kőkör főtengelyével és így a nyárközépi napnyugta vonalán sorakoznak.
• 1873. Gidley: Már az objektum egyes részleteinek elemzésével foglalkozik.
• 1880. Flinders Petrie: Már szintén az objektum egyes részleteivel foglalkozik.
• 1901. Norman Lockyer: Stonehenge és más angliai kőemlékek című munkája korszakos jelentőségű a megalit-kutatás történetében. Stonehenge esetében a Sarokkő által kijelölt irány kisméretű eltéréséből számítva az objektum korát i.e. 1850-re datálja.
• 1915. szeptember 15. A londoni Frank&Rutley cég elárverezi 6600 fontért Stonehengét (a hirdetményt lásd képen)

• 1950–ig a kutatásban érdemleges előrehaladás nem történt.

• 1950-es évek elején: Stuart Piggot: Ásatásokat végez, arra következtetett, hogy a Wessex-kultúra sokban rokon a bretagne-i kultúrával és onnan származott át a szigetre (egyes régészek ezt tagadják).
• 1953. R. J. C. Atkinson: Ekkor kezdi nagy jelentőségű kutatásait; a két kékkő kör és a külső sarsen kövön levő harminc baltanyom felfedezése (mükénéi asszociációk).
• 1960. R. J. C. Atkinson: Stonehenge c. összefoglaló műve.
• 1961. Gerald S. Hawkins: Lockyer után az első csillagász. Kamerákkal, iránytűvel, távcsővel és csillagászati számításokkal vizsgálja a napfelkeltét. Számítógép igénybevételével a számításokat végez, meglepő eredményeket ér el.
• Ponori Thewrewk Aurél: Az 56 Aubrey-gödör vizsgálatával Hawkins azon állítását indokolja és magyarázza, hogy Stonehenge, a nagy kőkör nem csupán az esztendő legfőbb napjainak – a napfordulóknak – a jelzésére szolgált, hanem igen sok más csillagászati időpont rögzítésére is. Hawkins azon feltevése, hogy többek közt a baljóslatú hold- és napfogyatkozások idejét is előrejelezze, valószínűnek látszik. Bonyolult jelzőrendszerének alapját az az 56 Aubrey-gödör alkotta, melyek számának és elhelyezésének vizsgálatát, magyarázatát Ponori Thewrewk Aurél magyar csillagász adta meg.

Egyes szakírók szerint (pl. M. Balfour) a 17. századtól kezdve nincs olyan jelentős történész, vagy archeológus (sőt még Inigo Jones építészt , VII. és VIII Henrik királyokat is hozzájuk értve), aki ne foglalkozott volna valamiképpen a Stonehenge-rejtéllyel. Henry Moore szobrász még rajzvázlat-sorozatot majd monumentális térplasztikát is készített.