A sötét beálltával, mint megannyi barna nagykabátos, kissé molett vámpír, szuszogva-csoszogva indulnak útjukra. Mi már rég a holnapról álmodunk, amikor ők még mindig áldozataikra vadásznak. A sünök az éjszaka törpe urai, és életük megismeréséhez nekünk kell alkalmazkodni: ha az ember sünkutató, meg kell szoknia az éjszakázást! (Nyitókép: Baranyi Mariann)

A vadaspark önkéntese értetlenül néz.

Épp az imént magyarázta el kedvesen, hogy későre jár már, az intézmény bezárt, mire válaszul azt kapta, hogy pont azért jöttünk. Ki érti ezt? A bejáratnál azonban egyre többen vagyunk. Mintha egy kutatóexpedíció tagjai érkeznének meg az alaptáborba – hátizsákok és felszerelések mindenütt. Az út azonban a legtöbbünk számára nem volt túl fárasztó, és nélkülözte az egzotikus kalandokat. Leszálltunk a szigetcsúcsnál a 6-os villamosról, és kellemeset sétáltunk.

A kutatás vezetője, Tóth Mária térképen mutogat az újoncoknak, messziről is jól felismerhető a Margit-sziget orsó alakja a kék háttéren. Az urbanizálódó, városiasodó emlősöket kutató biológus munkájának egyaránt van előnye és hátránya, minden­-esetre távoli utazásoktól nem kell tartania.

Évmilliók tanúja

A sünök régóta ejtik zavarba a szakembereket. Egészen napjainkig a roverevők közé tartoztak, de ma már a – valljuk be, nem túl gazdag fantáziára valló – sünalakúak rendjébe csoportosítják őket. Európa, Ázsia és Afrika hatalmas területein húsznál több fajuk osztozik, de Magyarországon csak a keleti sünnel találkozhatunk.

Számunkra természetes, hogy a 19. század második felétől mai formájában létező Sziget csak azért „úszik” a Duna soha meg nem álló vizében, hogy nekünk ideális helyszínt nyújtson szórakozáshoz vagy kikapcsolódáshoz. Pedig a sünök már akkor is itt szuszogtak, amikor még római katonák védték errefelé a birodalom keleti határait. És – hacsak az ember ki nem pusztítja – valószínűleg még akkor is itt lesznek, amikorra a szemközti parton álló csupa fém és üveg irodaházakból annyi is alig marad, mint amit ma Aquincumban láthatunk az ókori romokból.

Valójában az elmúlt 15 millió évben alig változtak: megszólalásig hasonló őseik hallhatták a mamutszerű masztodonokat dübörögni, megpihenhettek a Bükkábrányban talált ősfákról lehullott avarban, és láthatták a majmokat elterjedni a Földön, sőt az emberré válás útját is szemlélhették...

Szerethető tüskegömb

Sötétedik, így ideje munkához látni. Az összes, általam közelről ismert állat közül talán az egyik legkönnyebb a sünök befogása. Egy jó lámpával és kis szerencsével pár perc alatt megtalálhatjuk az aljnövényzetben motoszkáló állatot. Közeledtünkre menekül, de nem olyan gyorsan, hogy akár egy gyerek is utol ne érné. Amint szorul a hurok, ösztönösen gömbbé merevedik, csak arra kell ügyelni, hogy a kezünket össze ne szurkálja a testét borító 6-7000 tüske.

E különleges védelmi rendszer mellesleg csak néhány állatfajnál található meg. A sünök tüskéi egyenletesen borítják az állat hátát és oldalát, míg fején, hasán és lábain teljesen szokványos szőrszálakat látunk. Valójában a tüskék is ezekből alakultak ki: sokkal vastagabbak, hegyesebbek, de felépítésük és működésük hasonló. Ennek megfelelően nehéz kihúzni, de a sünök rendszeresen elhullajtják az elöregedett tüskéket, és újakat növesztenek.

Persze önmagukban keveset érnek, hiszen pont a legvédtelenebb testrészeket nem borítják. Emiatt fontos, hogy a test két oldalán, a bőr alatt erős izomkötegek húzódnak. Ezek úgy működnek, mint egy zacskó szájában a szalag: vészhelyzetben összehúzzák a szúrós védőréteget. A végeredmény egy tüskékkel szinte tökéletesen fedett gömb, aminek a „kinyitása” még egy felnőtt ember számára is igen komoly kihívást jelent.
Talán e különleges képessége – és titokzatos életmódja – teszi a sünt oly népszerűvé. Nemcsak mesék klasszikus figurája (a teljesen valószerűtlen almával a hátán), de különböző néphagyományok alakja is, sőt 2014-ben „Az év emlősállatának” választották. A sünöket látszólag mindenki szereti…

Éji mustra: sünök és sünlakók

Fedél kerül a dobozra, benne az első zsákmánnyal. A táborban kiderül, hogy az adott állat került-e már emberkézre: minden befogott sün egyedi jelzést kap, egy számmal ellátott fülbevalót. Idén sok a jelöletlen sün, ezek már az előző vizsgálat óta születhettek, de egyiken-másikon látszik, hogy elhagyta eredeti fülszámát.

Ez az apróság az egyik legfontosabb része a kutatásnak, hiszen a többször is befogott állatok azonosítása segítségével választ kaphatunk arra, hogy meddig él egy sün és mekkora területet barangol be. Ezután testtömeg- és hosszúságmérés következik, majd a külső élősködők összegyűjtése: ugyanis, ami a ragadozókkal szemben előny, az a paraziták szempontjából hátrány: a tüskék között rengeteg az élősködő rovar. Végül színes jelölőfesték kerül az állat tarkójára, így
jelezve, hogy már aznap vizsgálták. És indulhat a csoszogás vissza, a sötétség felé.

A teljes cikket A Földgömb 2014. novemberi lapszámában olvashatja!

Szöveg: Liptovszky Mátyás