Egyszer, a nyolcvanas években a jég a kukoricánkat elverte... Még az volt a szerencse, hogy szokásához híven csak pásztásan esett, s minden mást kihagyott, csupán a kukorica került a mennybeli géppuskázás eszeveszett pergőtüzébe!... Igy is lett kárunk elégséges, mert kilenc éhes, hízni szánt malacunk várakozott a kukoricára... Valamennyi saját nevelésű és akkorák egyénenként, mint a jól megnőtt szamarak, de soványak is egyben, akár a besózott hering...

Kilenc kihízott coca!... Hajnali álomnak is gyönyörűséges!... Elég lett volna nekünk hármunknak, gyerekeknek egyévi iskoláztatási költségnek!... Sőt többet mondok: Kettő, vagy három még otthon is maradhatott volna, a háztartás részére, meg a konvenciós cselédségnek!...

Dehát mindegy: Ember tervez virágzó szépeket - és állni köll azt is, ha megfordítják fölöttünk nyéllel a végzetet...

Apám kedvetlenül rendelkezett: - Szuhay öregem!... El köll adni a kilenc keszegeket... Majd oszt az árukon - ha bemohol a december, - veszünk kettőt, vagy hármat kövéreket...

Öreg Szuhay sírva vakarászott: - Esztendeje nevelem, ajnározom őket!... Most oszt, hogy hizlalnám kerekre, mint a zsömlyéket, becsap a mennykő jégeső képében!...

Nem is adta el, - dehogy is adta őket... Haza hajtatta vagy három országos vásárról...

- Nem volt a jószágnak ára! - ezzel ámítgatta az édesapámat...

Egyszer aztán így szólt a dekretum: - A holnaputáni kiskőrösi országos vásáron magam is ott leszek!... Kelnek, ahogy kelnek, - de vissza többet nem hajtjuk őket!...

Szuhay magánkívül volt... Este leitta magát szokása ellen...

- Olyat teszek, - mondta bortól hevülten, - hogy még maga az ég is kormos leszen tőle!...

*

Éjszaka aztán, - ahogy alszik keserű levében, - egyszer csak valaki el kezdi rázogatni: - Mihály bácsi!... Mihály bácsi!...

Fölriad... - Ki az? Azt a jégen kopogóját az apádnak!...

- Én vagyok Mihály bácsi, a szántógyerek... Lopják a sűdőket!...

Hújnye a nyüstjét!...

Ugrik a pricsről, nyúl a flinta után, azután - hirtelen megállapodik...

Hümmög... Pipát töm... Majd nézegeti a lopókat az ablakon... A szántógyerek már abban vagyon, hogy megtébolyodott...

Aztán felöltözik... Nadrágot, csizmát, lajblit szed magára - mindent tempósan... A szántógyereket már a hideg is rázza...

Megesd kinézdel... Azok már hárman a kilenc malacokkal ott haladnak valahol a tarlók túlsó szélén... Közel az erdőhöz...

Most aztán veszi meggondoltan a kalapot, meg a puskát, oszt szól a megrökönyödött gyerekhez: - Esvány!... Ergye aludni!... Oszt senkinek egy szót se!... Csak reggel jelentsed a gazdának, hogy elmentem az elhajtott sűdők csapása után!...

*

Azok meg hajtogatták a malacokat, - őket meg hajtogatta Szuhay... De csak tisztes távolból, hogy észre ne lehessék venni...

Utaztak világos virradtig, egész éjszaka... Mindenütt az erdőben... Hogy oszt valóságos nappal lett, - megállapodtak...

Egy maradt vigyázni, kettő meg elkövetkezett... Világos, hogy estig már utazás nem lészen...

Szuhay is beballag a legközelebbi faluba, csárdát hajt föl, oszt megfüstököl nyakig...

Napnyugton aztán előkerül valamennyi... Szuhay is ott lapít nem messze, s ahogyan megindul a csürhe, ő meg messziről mosolyogva követi...

Mennek, mendegélnek... Csaknem éjfélig... Mikor is az örmény Jobbadán birtokán megállapodnak...

Ez az örmény Jobbadán a legnagyobb gazember a környéken... Meg a leggazdagabb is... Tolvajok cimboraságával, orgazdasággal szerezte mindenét, - s ma már törvényhatósági bizottsági tag, - mint virilis!...

- Na megállj Jobbadán!...

Az egyik betyár odamegy az ablakhoz, oszt bekopog... Kevés vártatva kijön Jobbadán - mennek a disznókhoz...

Beszéd, handabanda, alkudozás...

Egyszer csak elindítják a disznókat be a tanyába és hajtják egyenest a - disznóólba...

Szuhay elneveti magát:

- Na megállj Jobbadán!...

*

Másnap harmathulláskor megkerült Szuhay...

- No, - kérdezi az apám, - osztán mi van a hízókkal?...

- Nyomon vagyok tekintetes uram!... Nem köll már semmitől tartani...

De többet nem mondott; kárba veszett minden nyöszörgetés...

Aztán csak telt, mult, pörgött az idő... Kisasszony, Szentmihály, Mindszent, Szentandrás hava - sorban sorakozva.

Néha elfogta szegény édesapámat a nyugtalanság és reáripakodik keményen Szuhayra:

- Öreg!... Mi lesz hát azokkal a soványakkal?... Benyelte mindahányat a pokol torka?...

- Türelmet instállok! - Minden a Szuhay dolga!...

- Jelentette legalább a csendbiztos úrnak?...

- Jelentette az ördög!... Ó majd mit mondok!... Tessen csak rám bízni: Nagyszerű helyen vannak a gyesznók!...

Karácsony havában aztán mondja megint csak neki: - Öreg!... A jövő heti szerdai kiskőrösi piacon venni köll két kihízott disznót, - érti-e?...

- Dehogy értem! - mondja Szuhay...

- Nem-e? - kérdi az apám csodálkozva...

- Nem hát!... Mert van nekünk hízott disznónk kilenc!... De olyanok mint a piros alma!... Majd holnap értük megyünk!...

Másnap hajnalban aztán kocsikra ültek: Édesapám, Szuhay, - meg két esküdt, mint hites tanú Akasztó község részéről...

Mentek, menegettek, míg hogynem megérkeztek Jobbadán Bogdánhoz...

Szuhay szónokolt:

- No Bogdán!... Osztán meghízott már az a kilenc disznó?...

Jobbadán hátracsapta a fejét, mintha pofonverték volna:

- Meg!... Meghízott!... De nem eladók!...

- Lassan csak!... Hát nem esznek már?...

- Nem!... Nem esznek már!... De mondom, nem eladók!...

- Várjál csak Bogdán!... Ne tüzelj annyira!... Hát osztán tudod-e, hogy mér' jöttünk ide?...

- Tudja a kórság!... De majd megmondja!...

- Az a!... Megmondom!... Hát nyisd csak ki a füled: Azért jöttünk, hogy a kilenc hízónkat add csak szépen ide!...

- Hű azt a!... Hát hogy mer kend ilyet mondani Jobbadán Bogdánnak?...

- Ne te, ne!... Hát hun vetted a kilenc malacokat?...

- Saját nevelésem!...

- Az a!... Menjenek csak ki az esküdt urak, oszt nézzék meg őket. Mind a kilencnek a hátulsó bal csülkébe a gazdám billogját magam égettem bele!... Sz. I... Szalay Imre!...

Mennek az esküdtek oszt gyünnek is... Hát való igaz!... Csülkön a billog: Sz. I...

- No Jobbadán!... Erre mondj kádenciát!...

Jobbadán vonaglik, mint az eltaposott kígyó... Szuhay pipát töm, kicsihol, oszt a füstöt a szeme közé fújja: - No hirös!... Hallottad-e már hírét Szuhay Mihálynak?... Mer' hogy az én vónék!...

Az egyik esküdt megszólal: - Nem baj Jobbadán úr!... Az egész csak egy rossz üzlet!... Vissza köll adni a disznókat!...

Jobbadán kap a szón: - Hászen jól van. Én visszaadom a disznókat, csak fizessék meg a kukorica árát, amit beléjök tömtem!...

- Tessék?... - mondja Szuhay, balkezét komiszkodva a füléhez tartva... Hát ki mondta, hogy tömjed bele a kukoricádat?... Én?... Vagy a gazdám?...

- Hát addig pedig nincsen disznó!... Mer' ez most a leghitványabb is megvan másfél mázsa, oszt ötven kiló se volt, amikor ide került!

- Hát ha még azt is megsugom, hogy azelőtt hat hónappal az erdőből néztem, ahogy a három betyártól megvetted őket!...

Jobbadánnak megrogyott a térde: - Hát még ekkora zsivány is lehet valaki?...

- No ne sokat beszéljünk!... Adod vagy nem adod?... Ha nem adod, holnap már benn vagyok a kalocsai törvényszéki ügyész úrnál, oszt holnapután már visznek is vagy öt évre!...

Jobbadán tisztára lecsúszott!... Végre már könyörgésre fogta a dolgot...

- Jól van gazember... Most azonnal útnak indítod hozzánk a kilenc disznót... Ha reggel kilencig a tanyánkon lesznek, hát eleresztem a nyakad... Lehet, hogy az Úristen is a javadra írja, hogy egyszer tévedésből valami jót is cselekedtél...

*

Hajnalban a kilenc zsírtömeg fáradtan, nyögve, méltatlankodva beevickélt a tanyába... Mindenki elképedve nézett... Öreg Szuhay meg akkorát kacagott, hogy még a madzagja is kettészakadt tőle...