Karácsonykor szorgalmasan aggatjuk a szaloncukrot a fára, lelkesen énekeljük, vagy épp hallgatjuk a Kiskarácsony, nagykarácsonyt, illetve a Csendes éjt.

Kiskarácsony, nagykarácsony

A népszerű karácsonyi dalban található kiskarácsony, nagykarácsony kifejezést sokan stilisztikai fordulatként értelmezik, ami nagy hiba. Két különböző ünnepről van ugyanis szó: a nagykarácsony karácsony első napját, vagyis december 25-ét jelenti, a kiskarácsony pedig nem más, mint újév napja, vagyis január 1-je.

Ez utóbbinak külön érdekessége, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően a fiúkat a születésük utáni nyolcadik napon metélték körül, illetve a névadásra is ekkor került sor.

A rítus azt fejezi, hogy a gyermek Istenhez tartozik illetve ezzel vált a közösség részévé is, vagyis sok szempontból a keresztelés zsidó megfelelője. Jézus esetében ez a szertartás január 1-jén történt, ezért sok helyen nevezik karácsony nyolcadának. Korábban számos néphagyomány is kapcsolódott ehhez a naphoz, ám mára jórészt feledésbe merültek ezek, és a polgári újévet ünnepeljük.

Csendes éj

Ha már szóba kerültek a karácsonyi dalok, érdemes megemlékezni a Csendes éjről is, hiszen bátran állíthatjuk, hogy ez a világ legismertebb karácsonyi dala. Az eredeti szöveget 1816-ban írta az ausztriai Oberdorf segédlelkésze, Joseph Mohr, amiből az is következik, hogy a Stille Nacht az eredeti verzió, az összes többi ennek a fordítása.

1818-ban különösen kemény tél volt Oberdorfban, a nép éhezett és szomorú karácsonynak néztek elébe, ráadásul a templomi orgona is elromlott. Ekkor támadt mentő ötlete a segédlelkésznek: előásta a versét, és megkérte a szomszéd falu kántorát, Franz Grubert, hogy zenésítse meg.

Állítólag egy óra alatt megszületett a dallam, amit gitárkísérettel adtak elő az éjféli mise után. A gyülekezetnek nagyon tetszett a dal, a refrént együtt énekelte az egész közösség.

A segédlelkészt hamarosan áthelyezték, a dal pedig feledésbe merült, ám néhány évvel később Carl Mauracher, a zillertali orgonaépítő mester rábukkant a szövegre és a kottára, és azonnal felismerte a jelentőségét.

A dalt hihetetlen gyorsasággal terjedt, több énekes felvette a repertoárjába, 1832-ben már Lipcsében is énekelték, 1839-ben pedig New Yorkban is felcsendült, a századfordulóra pedig az egész világon ismertté vált a misszionáriusoknak köszönhetően. Ma már több mint háromszáz fordítása ismeretes.

Szaloncukor

A szaloncukor ősét, a fondantcukrot Franciaországban készítették a cukrászok, mégpedig elég régóta, hiszen először a 14. századi források említik. A népszerű édesség egyfajta kristálymassza volt, amit összecsavart papírba csomagoltak, épp úgy, ahogy ma is kapható. Hogy miképpen terjedt el Európa-szerte, arra többféle magyarázat is van.

Egyes források szerint 1840-ben figyelt fel rá Tom Smith, egy londoni édességbolt tulajdonos, aki lemásolta az ötletet és saját üzletében is árusítani kezdte. A különleges édesség hamar népszerűvé vált Angliában, különösen a szerelmes férfiak körében, akik ezzel ajándékozták meg kedvesüket. Smith alkalmazkodott a fogyasztói igényekhez, ezért szerelmes üzeneteket helyezett a csomagolás belsejébe.

Más források szerint a 17. században vitte Berlinbe egy oda települt francia cukrász. Bárhogy is kezdődött a története, az biztos, hogy a szellemes édesség pillanatok alatt elterjedt Európa-szerte, és szorgalmasan gyártották a cukrászmesterek.

Magyarországon a 19. században kezdték készíteni, bevándorló német cukrászoknak köszönhetően, és csak nálunk vált a karácsony kellékévé, a 19. század második felében már keresett idénytermék volt. Hegyesi József 1891-es A legújabb házi czukrászat című kézikönyve már tizenhétféle szaloncukrot említ. Jókai is nagy rajongója volt a csemegének, ő még szalonczukkedlinek nevezi. Elnevezése onnan ered, hogy a polgári otthonokban rendszerint a szalonban állítottak karácsonyfát, és erre aggatták az édességeket.

Fagyöngy

A fagyöngy alatti csókolózás hagyománya inkább az angolszász országokra jellemző, de nálunk is terjed a szokás. Ha az eredetét kutatjuk, a skandináv mitológiáig kell visszanyúlnunk. Eszerint ugyanis minden istenek atyjának, Odinnak és Friggnek, a házasság istennőjének közös gyermek született, Balder, aki a tisztaság és fény istene lett. Daliás ifjúvá cseperedett, és kedvelte őt a többi isten.

Egyszer azonban figyelmeztetést kapott, hogy az életére törnek. Az aggódó Frigg minden élőlényt megkeresett és megígértette velük, hogy nem bántják a fiát. A jelentéktelen fagyöngyről azonban megfeledkezett, és ez lett Balder veszte.

Az istenek egy nap bált rendeztek, ahol az volt a fő műsorszám, hogy a sebezhetetlen Balderra lövöldöztek nyíllal. Loki, a viszály istene azonban kihasználta, hogy a fagyöngy nem tett ígéretet, és fagyöngyből készült nyílvesszőt ajándékozott Hodnak a vak istennek, ami végzetesnek bizonyult, és Balder holtan esett össze. Frigg fájdalmában zokogni kezdett, könnyei a fagyöngyre hulltak, amin apró fehér bogyókká változtak. Amikor lehetőséget kapott arra, hogy megbüntesse a fagyöngyöt, így szólt: „Senkinek nem okozhat a fagyöngy többé szenvedést! Mindenki, aki alá áll, lehetőséget kap, hogy egy csókkal tegyen tanúbizonyságot megbocsájtásáról és a szeretetéről.”