Széchenyi István reformtevékenysége
Széchenyi újításai
Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. –
Döbling, 1860. április 8.) Sárvár-felsővidéki gróf, közlekedési
miniszter, politikus, író, polihisztor, közgazdász és nem utolsó sorban a
„Legnagyobb magyar” eszméi, működése és hatása által a modern, az „Új
Magyarország” egyik megteremtője. Talán a magyar politika
legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek a magyar gazdaság, a
közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik nevéhez.
Már fiatal kora óta rendkívül elégedetlen a
Habsburg-monarchia viszonyaival, Magyarország mellőzöttségével,
elmaradottságával. Széchényi a rendi csökevényekkel terhelt politikai
élet mellett nagy lehetőséget látott a társadalmi cselekvésben, a
politikamentes fejlesztő, szintemelő, közvéleményt befolyásoló hatású
tettekben. Ezt tükrözi minden kezdeményezése, addig Magyarországon nem
ismert technikák, vagy nem működő társadalmi újdonság meghonosítása.
Széchenyi egyszerre újította, fejlesztette
birtokát, és próbálta az utazásai során megfigyelt modern gazdasághoz és
társadalomhoz tartozó elemeket beépíteni a magyar gyakorlatba.
Cenk
A cenki birtok 1678-ban a Draskovich-családtól
került először csak zálogként a gazdag győri püspök I. Széchényi György
kezébe. Ez lehetőséget adott arra, hogy a család a magyarországi
főnemesek közé emelkedjen. Majd nemzedékekkel később a fertőszéplaki
születésű Széchényi Ferenctől örökölte István a birtokot.
A fiatal Széchenyi utazásai során elsősorban
Angliában tanulmányozta az ottani gazdasági és politikai viszonyokat.
Különösen a technikai újdonságok nyűgözték le, és követésre méltó
példaként álltak előtte az ipari forradalom vívmányai. Gazdaságának
ügyeit Liebenberg Jánosra, apja korábbi titkárára bízta, aki 1830-tól
Lunkányi néven magyar nemességet kapott. Lunkányi a megbízóját jól
ismerte, hiszen jószágigazgatói állása előtt ő volt a nevelője.
Szigorának köszönhetően István gróf ifjúi kicsapongásai ellenére sem
tudta a ráhagyott örökséget elherdálni. Széchenyi első próbálkozásai a
gazdaságban a lótenyésztés nagyszabású fejlesztése volt,
melyről Lunkányi közgazdasági számításokkal bizonyította a mértéktelen,
tervszerűtlen fejlesztéseknek feleslegességét. Széchenyi István igényeit
nem elégítették ki a cenki kastély adottságai, Hild Ferdinánd
tervezésében továbbfejlesztette. Az építkezés befejeztével az 1840.
augusztus 20-i, István-napi ünnepség egyben házavató is volt. A hetven
vendég – köztük Deák Ferenc, Klauzál Gábor, Batthyány Lajos, Eötvös
József– elismerően szóltak a kastélyról, a tágas, levegős, kora
romantikus lakószárnyról, a fürdőszobákról, a technikai újdonságokról: angol WC-ről, öntözőrendszerről.
A majorsági gazdálkodás a falu életében
is új lehetőségeket hozott. A juhászat nagymértékű fejlesztése, a ménes
kialakítása, a „selyembogár”-tenyésztés és a hozzá kapcsolódó gombolyító
munkalehetőséget biztosított sok zsellér számára. Széchenyi 1829-től
folyamatosan telepíttette az eperfákat, tizenöt év alatt tizenhatezer
szederfát ültetett Nagycenken.
A selyemgombolyítót a
nagycenki uradalmi major udvarán építtette fel 1837-ben, Nagycenk lett a
megye egyik legnagyobb selyemtermelője. Mellette faiskolát is
működtetett az általa alapított Sopron-Vasi Szederegylet szükségleteinek kielégítésére. Az 1830-as években létesítette Széchenyi István Cenk első hengermalmát.
Széchenyi a közeli Fertő tó „idegenforgalmi” kihasználására is gondolt. 1837-ben már állt a fürdőház 27 szobával.
1848-ban a Széchenyi által szorgalmazott és
egyrészt Cenken be is vezetett változások, ha nem is az ő békés
reformpolitikája útján, de bekövetkeztek. Az első népképviseleti
országgyűlés kimondta a jobbágyok felszabadítását az úrbéri
terhek alól, s bár ennek tényleges megvalósítására csak a szabadságharc
után került sor, Nagycenken 44, Kiscenken 21 jobbágycsalád vált
földjének teljes jogú tulajdonosává, nagy részben féltelkes –
nyolcholdas – családok.
Széchenyi döblingi gyógykezelése alatt is tartotta a kapcsolatot falujával, Tolnay Antal plébánossal levelezett. Az új templom
építését is így intézte. A reformer újításai is ebben az időben kezdtek
beérni, a faluban több iparágban is megindult a termelés.
Magyar Tudós Társaság
A magyar nemzeti köztudatból kitörölhetetlenül
ismert jelenet: 1825. november 6-án az országgyűlés kerületi ülésén,
ahol a nemzeti nevelés és a magyar nyelv terjesztése érdekében szükséges
újításokat tárgyalták, Felsőbüki Nagy Pál beszédének hatására
felszólalt magyarul Széchényi István gróf.
A gróf a nemzetiségi érzés és
a nyelv terjesztése s művelése céljára felajánlotta jószágai egyévi
jövedelmét: 600000 forintot.
1830. november 17-én Reviczky Ádám alkancellár
jelenlétében megtartották az első igazgatótanácsi gyűlést, amely a
Magyar Tudós Társaság elnökévé Teleki József grófot, másodelnökévé pedig
Széchenyi Istvánt választotta. Széchenyi sok más elfoglaltsága mellett
is állandóan élénk figyelemmel követte a Társaság működését.
Nemzeti Kaszinó
A gróf már az 1825-27. évi országgyűlés idején
Pozsonyban patriótaklubot létesített, s ezt 1826 telén Pestre, az ország
valódi központjába kívánta helyezni. Célja a hazai erők egyesítése
volt. Arra törekedett, hogy a nemességen kívül a polgárságot, főképp a
nagykereskedőket is bevonja az aktív politikai életbe.
Még a pozsonyi
országgyűlés ideje alatt megkezdte a pesti kaszinó szervezését.
Részvényeseket toborzott, helységet bérelt, s megkezdte a berendezést.
Augusztus 20-án megnyílt a Pesti Kaszinó (1830-tól Nemzeti
Kaszinó). Működése igen nagy hatással volt a politikai-társadalmi élet
fellendülésére, nemcsak Pesten, hanem vidéken is, mert szerte az
országban alakultak a pesti mintájára kaszinók.
Ezzel sikerült Széchenyinek kimozdítania a
társasági életet a kúriák és a megyeházak vidékies légköréből, és
megteremtette a kötetlen társalgás, eszmecsere, „elmesúrlódás”
színterét, ahol a tagok felvételénél a rendi különbségekre nem voltak
tekintettel.
Lóverseny
A lóverseny behozatala, amely Ausztriában,
éppúgy, mint nálunk, ismeretlen volt. Széchényi tanulmányozta Wesselényi
kíséretében az 1822-es tanulmányútján a nyugat-Európa gazdasági és
egyéb viszonyait, elsősorban a lótenyésztést, mely út során érintették
Münchent, Stuttgartot és Párizst is. A kaszinóval egy időben szervezte a
lóversenyeket, amelyeket 1827 óta évente rendszeresen Pesten tartottak.
A kaszinónak és a lóversenynek lényeges részevolt abban a tervben,
hogy Pestet az ország politikai központjává tegye.
A lóversenyekből alakult ki az Állattenyésztő Egyesület
(amely később a Magyar gazdasági egyesület nevet vette fel, s ennek
egyik feladata volt a lóversenyek rendezése, a „lesüllyedt lótenyésztés
felemelése”. Széchenyi az egyesület tevékenységét igen nagy mértékben
támogatta, képviselte érdekeit.
A Lánchíd
Széchenyi 1821. január 4-én, apja halálakor
Debrecenből Bécsbe sietve a jégzajlás miatt Pesten rekedt. Ekkor
határozta el magát, hogy Pest és Buda között állandó híd létesítését
előmozdítsa. 1832-ben létre hozta a Budapesti Hídegyletet, s ennek a
munkájához megszerezte József nádor támogatását.1832-ben és 1834-ben
Angliába utazott a hídépítés tanulmányozására, megszervezte a hídépítés
műszaki előkészítését, és a közvéleményben egyre inkább tudatosította az
állandó híd megvalósításának fontosságát. Buda és Pest
önkormányzatával, valamint az udvarral hosszú huzavona után sikerült
megegyeznie. A lánchíd építése 1839. szeptember 21-én kezdődött a pesti
zárgát építésével. A híd alapkövét 1842. augusztus 24-én tették le.
Széchenyi állandóan figyelemmel kísérte a munkálatokat, de az acélláncok
vámolása miatt így is csak 1849. november 1-jén tudták átadni a
forgalomnak. Széchényi legkedvesebb és talán legfontosabb alkotásának
átadásán nem lehetett jelen, ekkor már a döblingi gyógyintézetben
kezelték.
Gőzhajózás
A dunai gőzhajózás ügyének előmozdításában
Széchenyi István tette a legtöbbet. Fáradhatatlanul agitált és cikkezett
annak érdekében, hogy az ország politikusait és tehetős főurai rábírja a
hazai hajózás korszerűsítésére.
Törekvéseinek meg is lett az eredménye,
1829 márciusában a Monarchia főurainak részvényeivel megalakult a Császári és Királyi Szabadalmaztatott Első Dunai Gőzhajózási Társaság (DGT). Nem sokkal később el is készült a részvénytársaság első gőzöse, a császárról elnevezett Franz I.,
amely 1830. szeptember 4-én tette meg próbaútját Bécs és Pest között. A
gőzös sokkal gyorsabb volt, mint az addigi lóvontatású dereglyék. Az út
4-5 hétről 14 órára csökkent sodrásirányban.
1830-tól állandósult a dunai gőzhajózás, és a
hajózás zavartalansága érdekében több fejlesztést is véghezvittek, mint
például az Al-Duna-szabályozást és a pesti téli kikötő megépítése.
Alagút
Az alagút elkészítését, melyen át Budáról Pestre
a lánchídon keresztül közlekedni lehet, Széchenyi már 1840-es évek
elején tervezte. 1845. december 1-én az ő elnöklete alat alakult meg a
Budapesti Tunnel Társaság. Részvénytársasági
alapon kívánta megvalósítani, de ennek szervezése nehézkesen haladt, s
vita volt arról, hogy a műszaki kivitelezést magyarországi vállalkozó
végezze-e, vagy pedig
Clark Tierney. Az alagút azonban csak 1853-1857 között készült el, Széchenyi elgondolása szerint, Clark tervei alapján.
Hengermalom és öntöde
Széchenyit a gőzmalom létesítése 1836-ban
kezdette foglalkoztatni. 1837-ben a vármegyével követelte, hogy Pesten
vagy Budán egy részvényes társasággal gőzmalmot szándékozik felépíteni,
hogy az ország gabona helyett liszttel kereskedhessen. A gőzmalom
létesítése érdekében részletes felvilágosítást kért 1837-ben Hunter angol gyárostól.
Vele akarta felépítetni a gyárat, de a Milánóban állomásozó Mészáros Lázár
huszár őrnagy tanácsára a hengermalmi rendszer mellet foglalt állást. A
Széchenyi által kezdeményezett pesti Gőzmalomépítő Egyesület 1839-ben
József Hengermalom néven részvénytársaságot alapított, és a bozeni Holzhammer –céggel szerződést kötött a malom felépítéséről.
A gépi berendezések javítására a malom
létesítésével egyidejűleg egy műhelyt is felállítottak, amely nemcsak
javító munkákat végzett, hanem s „gőzmalmokhoz alkalmazott gépeket és
eszközöket” is gyártott. Az öntöde 1847-ben Pesti Vasöntöde és Gépgyár Társaság néven önálló részvénytársasággá alakult.
Széchenyi ezekben a vállalkozásokban a szervezésen kívül anyagilag is részt vett.
Kommentáld!