Egy ideje óriási érdeklődés mutatkozik a turisták körében a Tátra hegység, mint pihenőhely iránt. Ezt bizonyítják a gyakori forgalmi dugók Zakopane utcáin, a zsúfolt szállodák és a szálláshelyek hiánya. Egyrészt örömre ad okot, hogy egyre többen meglátják a Lengyel-Tátra szépségét, és a hegyekbe menekülnek a városok zajától, zsúfoltságától, másrészt szomorúságot és haragot is érezhetünk, amikor azt látjuk, hogy a turisták nagy része mennyire nem tiszteli a természetet, ezt a felbecsülhetetlen ajándékot, amely mindannyiunké. Sajnos nem mindenki érzi magát felelősnek, hogy ezt megőrizze…
Szombat volt, hideg reggel. Ideális időjárási körülmények, semmi említésre méltó nem történt a Halastóhoz (Morskie Oko) vezető turistaúton. Reggel 7-kor még viszonylag nyugodtan lehet haladni az ösvényen, ekkor még nem érezzük magunkat kétsávos autópályán, ahol állandóan a turistákat és a lovasszánokat kell kerülgetni. Ilyenkor még valódi nyugalmat érezhetünk itt. A harmóniát azonban megzavarja a hóban hagyott alumínium sörös dobozok látványa, majd egy idő múlva az egyre több hulladék, melyet elkezdünk gyűjteni a magunkkal hozott reklámszatyorba. Az üres sörösüvegek is a hófalban végezték, mellettük pedig szépen elrendezett kupakok ragadtak a hóban. Ezt látva kezdtük elveszíteni a vágyva várt természet csendjébe vetett bizalmunkat. Még előttünk volt egy kis szakasz a menedékházhoz vezető útból, de mire megérkeztünk, a reklámszatyor a lehető legnagyobb méretűre növekedett.
Visszafelé minden még rosszabb lett. Számtalan kisebb hulladékot láttunk az úton, összességében egész nagy mennyiségben. Az még talán érthető, hogy valakinek néha kiesik a zsebéből egy kisebb papírdarab, de ez most úgy tűnt, hogy valaki cukorkát evett, és minden szem cukorka papírját eldobta, melyek meglepően szabályosan hevertek az úton. Egy adott pillanatban aztán már úgy éreztem magam, mintha egy hulladéklerakóban lennék, nem pedig a Tátrai Nemzeti Parkban. A Halastóhoz vezető út mára sajnos az emberi felelőtlenség és a természettel szembeni tiszteletlenség szimbólumává vált.
Amíg visszaértünk a parkolóba, turisták tömegei indultak mellettünk felfelé. Elmentek mellettünk, nézték a sárga műanyag szatyrot a kezünkben, és azt, hogy pár méterenként megállunk és lehajolunk, hogy felvegyük a következő hulladékot. Nem nagyon bízom benne, hogy a látvány arra késztetett volna bárkit is, hogy csatlakozzon hozzánk. Mi értelme annak, hogy a nemzeti park munkatársai takarítsák a turistautakat, ha a turisták nem érzik ebben a maguk felelősségét?
Remélem, hogy az emberek többsége egyszer majd kap olyan leckét, amilyet mi kaptunk. Leckét szerénységből, a hegyek és a természet iránti érzékenységből és tiszteletből.
Kommentáld!