Szent Borbála
| Szent Borbála |
 |
| Robert Campin: Szent Barbara a toronyban (1438-as festmény). |
| Születése |
3. század |
| Halála |
306 k., Nikomédia |
Szent Borbála (3. század,? - 306. körül, Nikomédia) a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje és vértanú a keresztény kultúrában, a tizennégy segítőszent egyike. Nemzetközileg a Szent Barbara névalak ismert (Magyarországon ezt nem használják), az ortodox kereszténységben Barbara nagyvértanú.
Sem az autentikus korakeresztény írások, sem a (tévesen) Szent Jeromosnak tulajdonított Mártírológia eredeti változata nem említik. A 7. századtól azonban tisztelete elterjedt és ma is erős. A hivatalos katolikus naptárból a legendája történeti alapját övező kérdőjelek miatt 1969-ben
kikerült, addigra azonban kulturális beágyazottsága annyira
megerősödött, hogy kultusza nem szűnik és ezt a katolikus egyház sem
ellenzi.[1][2]
Mivel legendája a villámlással
kötődik össze, kultusza különösen az olyan szakmákkal forrott össze,
amelyek a robbanással, tűzzel valamilyen kapcsolatban állnak. A róla
szóló 15. századi francia munkák közül az egyikben neki tulajdonított 13 csoda egy része arra a hitre épült, hogy tisztelői nem halnak meg gyónás és a betegek kenete felvétele nélkül.[3] A művészek gyakran ábrázolták úgy, hogy kezében cibóriumot, felette ostyát tart. A keresztény kultúrkörben, Magyarországon is, gazdag néphagyománykincs kapcsolódik össze nevével.[4][5]
Élete
Neve a pogány
jelentésű Barbarus név nőnemű változata. (Ennek azért van jelentősége,
mivel történetének kulcsmotívuma, hogy a legendákban Dioscurusnak
nevezett apja pogány volt.) Az életéről szóló legendák több változatban
terjedtek el, amelyek több ponton ellentmondanak egymásnak. Egyes
változatok szerint Antiochiában, mások szerint Héliopoliszban élt. A császár, akinek idején vértanúságot szenvedett, Maximinus Thrax (235 - 238), Maximianus (286 - 305) vagy Maximinus Daia (308 - 313), halálának helye Nikomédia, Toszkána, vagy Róma.[6]
Közös motívum, hogy apja pogány volt és hogy megóvja, egy toronyban
nevelte. Mégsem tudta teljesen elzárni a világtól, Borbála titokban
kereszténnyé lett. Amikor valaki apján keresztül megkérte a kezét,
Borbála visszautasította. Egyszer, amikor apja elutazott,
megparancsolta, hogy lakóhelye közelében fürdőt építsenek Borbálának két
ablakkal. Távollétében Borbála elérte, hogy a Szentháromság
szimbólumaként három ablak épüljön. Apja visszatértekor bevallotta,
hogy keresztény. Ez akkor a Római Birodalomban bűnnek számított. Apja
már kihúzta kardját, hogy megölje, de Borbála imái segítettek, megnyílt a
fal és egy hegyre jutott, ahol pásztorok legeltették nyájaikat. Apja
azonban üldözésére indult és elfogta, miután az első pásztor, akivel
Dioscurus találkozott, nem árulta el Borbálát, de a második igen.
A provincia praefectusa, Martinianus
elé vitték, aki kegyetlenül megkínoztatta, de Borbála hű maradt a
hitéhez. Újabb és újabb csodák történtek. Éjszaka fénnyel telt meg a
sötét börtön, sebei minden reggelre begyógyultak és a fáklyák,
amelyekkel kínozni akarták, kialudtak, mielőtt hozzáérhettek volna a
testéhez. Ruhátlanul kipellengérezték volna a város piacán, de a földből
felszálló köd és az égből leszálló felhő ruhaként elfedte testét.
Végül lefejezésre ítélték. Apja maga hajtotta végre az ítéletet.
Büntetésül, amikor hazafelé tartott, villám sújtotta halálra, és
,,elemésztette" a testét.[7] Borbálát egy keresztény, Valentinus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával együtt, és sírja csodák színhelye lett.
A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.[8]
Kommentáld!