Szent Gellért (977 u.-1046) püspök. A korabelei magyar egyházi élet meghatározó alakja.

A Szent György napján született s ennek tiszteletére Györgynek keresztelt szentünk 980 körül látott napvilágot Velencében.

5 éves korában súlyos betegsége miatt szülei átvitték a Saint-Giorgo szigetén levő bencés monostorba, s fogadalmat tettek, ha meggyógyul, Istennek szentelik fiuk életét.

A gyermek felépült, s a szerzetesek fokozatosan vezették be a rend lelki életébe, fegyelmébe.

15 éves volt, mikor édesapja a szentföldi zarándoklat során egy rablótámadás következtében életet vesztette. György az ő emlékére vette fel a Gellért nevet.

Huszönöt éves korában a rendtársai őt tették meg a monostor perjeljévé, s tudásának elmélyülése végett Bolognába küldték, ahonnan 7 év múlva tért vissza. Vilmos apát halála után őt választották meg szerzetesi apátnak, 3 évvel később azonban lemondott a tisztségről, s a Szentföldre indult.

Az út során azonban egy tengeri vihar miatt Isztriában kényszerpihenőt töltött, ahol Gaudentius pannonhalmi apáttal való megismerkedése révén, s a kolostoralapítási és térítése tervének hallatán élete Magyarországon folytatódott.

István király a Nagyboldogasszony napján történő találkozásuk hatására meghívja őt fia nevelőjéül. Az ekkor 8 éves Imrét Gellért az esztergomi palotában 7 évig tanítja.

Ezután következtek a bakonybéli remeteség évei. A monostor melletti erdei kunyhóban tudott leginkább elmélkedni és dolgozni. Ekkor írta szentírásmagyarázó munkáit, amelyek sajnos mind elvesztek.

1028 körül Szent István rábízta a Maros menti egyházmegye megszervezését. Gellért munkáját azzal kezdte, hogy fölosztotta az egyházmegye területét 7 főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostor Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott templomát.

Tevékenységét István bőkezűen támogatta. A király 1038-ban bekövetkezett halála azonban végzetes fordulatot jelentett. Hiába volt az új király, Péter velencei, akárcsak Gellért, az uralkodáshoz és a magyarság megnyeréséhez nem értett.

Idegenpártolása miatt nemzeti forradalom űzte el őt a trónról. Utódától, Aba Sámueltől pedig zsarnoksága miatt 1043-ban Gellért még a koronát és a húsvét megünneplését is megtagadta.

1046 szeptemberében a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vászoly fiak, Endre és Levente fogadására igyekezett püspöktársaival, Böddel és Benetával együtt.

Mivel a hercegek még nem érkeztek meg Székesfehérvárra, továbbutazik Diósdig. Az éjjelt itt töltvén, reggel a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben látomása volt közelgő vértanúságukról.

A pesti révhez közeledve Vatha pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Kiráncigálták Gellértet a szekeréből, hozzákötötték egy kordéhoz, és a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították.

Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai Belvárosi Főplébániatemplomban) temették el, később átszállították Csanádra.

Szentté avatása Szent László királysága idején történt.