Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,
Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,
Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,
Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,
Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. A régiek hiedelme szerint varázslatos éjszaka ez, amikor szinte bármi megtörténhet, a kívánságok teljesülhetnek.
Szent Iván hava (Nyárelő, Napisten hava) Junónak, a Holdistennőnek a hónapja, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget. Kedvenc madara a páva.
Június
21-e, a nyári napforduló szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél
fogva a fény diadalának ünnepe volt, amely a pogány ember hiedelmei
szerint a világosság és a sötétség állandó harcán alapult. A
természettel összhangban élő, kereszténység előtti ember a nyárközépi
tűzgyújtással elsősorban a Napot kívánta megsegíteni a sötétséggel
vívott küzdelmében, a tűz fényének erejével pedig az ártó szellemeket
igyekeztek minél messzebb űzni.
A sötétség és az ahhoz
kapcsolódó rontó hatások így egy időre – még ha csak egyetlen éjszakára
is – de elveszítették hatalmukat az ember felett. Bár a kereszténység
elterjedése után a Nap megsegítésének motívuma a mindinkább háttérbe
szorult, a tűzünnep mégis megőrizte korábbi szimbolikáját és mágikus
karakterét, mivel a tűz gyakorlati hasznával együtt már a régi korok
emberei számára is nélkülözhetetlen erőt képviselt.
Az év leghosszabb napja,
a föld bősége, szépsége, ereje teljében. Csúcspont. Ettől kezdve
rövidülnek a napok, míg Yule napján újra meg nem fordul a Nap járása.
E nap alkonyán megnyílnak a világok közti kapuk, és a tündérnép átjön a mi világunkba...
A naptárreformok miatt van csúszás
A
nyári napforduló az évnek az a jellegzetes időpontja, amikor a Nap az
égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A Föld – különösen az északi
félteke – ilyenkor terményekben bővelkedik, szépsége és ereje teljében
van. Egyféle csúcspont ez, hiszen a nappalok a következő napfordulóig
innentől már csak rövidülhetnek. Ezen a napon – június 21-én – az év
leghosszabb nappalát és legrövidebb éjjelét élhetjük meg évről-évre.
Szent Iván éjjele mégsem június 21-ére, hanem június 24-ére esik, ennek
oka azonban a tropikus időszámítási mód sajátosságában és a tényleges
naptári évek közti különbségben, illetve az egykori naptári reformokban
rejlik. Így a nyári napforduló napja és megünneplése időben napjainkra
már elvált egymástól. A nyár csillagászati értelemben vett kezdete
korábban valóban Szent Iván napra, azaz június 24-ére esett, de erre ma
már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor.
Évszázadok, vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra
fognak esni.
A holtak a Tejúton távoztak
A
nyári napforduló már a neolitikus idők óta jelentőségteljes nap az
emberiség történetében. A kelták, a germánok, a szlávok és az északi
népek többsége már a kezdetektől megünnepelte ezt, mint ahogy ezt ma is
teszik. Papjaik, druidáik a Föld és az Ég nászának tartották e különös
napot, s ennek megfelelően is tisztelegtek előtte.
A korai
pogány népek spirituális vezetőinek némelyike hitte, hogy a leghosszabb
nap éjjelén révületbe esve képessé válhatnak arra, hogy testüket
elhagyva a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába, az
alsóvilágba. Ennek a páratlan utazásnak az volt a célja, hogy a
holtakkal érintkezve útmutatást és segítséget kérjenek többek között a
jövőről, a termésről, a gyermekáldásról, a viszályokról, vagy az istenek
megbékítésének módjáról.
Keresztelő Szent Jánost ünnepeljük
Mivel
a keresztényi logikába is beleillett a fény és a sötétség küzdelme,
ezért a kereszténység végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává
tette. Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered,
illetve a János névnek a szláv formájából.
Európa szerte –
különösen az északi és a szláv népek – gyakorolták Szent Iván
varázslatos éjszakáján a mágikus praktikákat, amelyek a megtisztulással,
gyógyítással, az egészség megőrzésével, szerelemmel, a házassággal és a
termékenységgel voltak szoros kapcsolatban.
Nem volt ez
másképp a magyar néphagyományban sem, s a tűz nem véletlenül vált a
világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, az elevenség, a
szerelem és az örök megújulás jelképévé a magyar hiedelemvilágban is. A
nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az V. században
vált elterjedtté, s a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a
hiedelmeket és rítusokat, amelyek korábban a különböző népeknél a nyári
napfordulóhoz kapcsolódtak.
A Nap megsegítése
Az ősi ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.
A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthetővé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.
Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő, tűzzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik:
1. hatalmas örömtüzek gyújtása;
2. a szántóföldek megkerülése égő faágakkal;
3. lángoló kerék legurítása egy magaslatról.
Ezen a napon pedig ilyen dolgokat szoktak cselekedni:
· A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék, és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték, és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.
· Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése.
· Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak."
Szent Iván napi magyar népszokások
A Szent Iván naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszédos
népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk. A magyar
szokások szerint régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A
nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását – népies nevén
lobogózást – a történelmi Magyarország egyes területein, főleg Nyitra
megyében Szent Iván napi dalok éneklése kísérte.
A
tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat
füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Gyógyító
hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is, mondván, aki abból
eszik, nem betegszik meg. Baranya megyében a sírokra is tettek a sült
almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma
édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik.
Szerelmi
praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz. A szalmából és a többféle
fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg
a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások
magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni.
Európa-szerte nagy ünnep
A pogány szlávok a nyári napforduló ünnepén nagy tüzeket gyújtottak a fás, bokros vízpartokon.
Először csak énekeltek, ettek-ittak a tűz körül, külön a nők, külön a
férfiak. Éjfél közeledtével feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete
kakast, s vérüket égő olajjal teli tálba csurgatták. Az áldozat után
hosszan tartó körtáncba kezdtek, majd amikor a tüzek kialudtak,
ledobálták ruháikat és beugráltak a vízbe. Itt azután mindenki azzal
töltötte a kedvét, akivel a sötétben összekerült.
Portugáliában a nyári napforduló ünnepe a „Santos Populares”, vagyis a
népszerű szentek ünnepségsorozat egyik elemeként vonult be a köztudatba.
Az ünnepsorozat egyik legérdekesebb és egyben régi hagyományokat idéző
pillanata, amikor Lisszabonban két-háromszáz szerelmespár egyszerre
mondja ki egymásnak a boldogító igent. Ők ugyanis ilyenkor emlékeznek
meg Szent Antalról is, aki a házasságközvetítés szentje. A szerelmesek
ilyenkor bátran vallanak szerelmet kiszemeltjüknek egy cserép bazsalikom
és egy szerelmes vers kíséretében.
Keresztelő Szent János
ünnepén Portóban tele vannak az utcák ünneplő emberekkel, akik virágzó
fokhagyma csokorral vagy kisebb méretű műanyag kalapáccsal veregetik meg
finoman a mellettük elhaladókat, s ezzel szerencsét kívánnak nekik. Az
idősebbek szerint így próbálják meg visszaterelni egymást a helyes útra.
Természetesen az ünnep elmaradhatatlan kelléke a vidám tánc és az
éjszakai tűzijáték a Douro folyó felett.
Spanyolországban, a
valenciai tartományban és különösképpen Alicante város környékén az
emberek korábban a város helyett a tengerparton ünnepelték a nyári
napfordulót Szent János napján. Napnyugta után máglyákat gyújtottak,
majd a tűzrakásokat körbetáncolták, miközben petárdákkal durrogtattak,
végül pedig a tengerben úsztak a kora hajnali órákig.
Alicante
városban a legfontosabb helyi ünnepé vált Las Hogueras néven. Ezen az
éjszakán itt városszerte több méter magas, művészien elkészített
papírmasé figurákat állítanak, amelyeket június 24-én éjfélkor
meggyújtanak. A színes figurák sokszor szatirikus megjelenésűek, nem
egyszer a helyi viszonyokat és ismert személyiségeket kritizálják.
Egy
XVI. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte minden
településén örömtüzeket gyújtottak Szent János napjának előestéjén.
A
környék apraja-nagyja összegyűlt egy-egy ilyen tűz körül, ahol énekkel
és körtánccal múlatták az időt. Az emberek üröm- és verbénafüzéreket
aggattak magukra, a tüzet pedig a kezükben tartott szarkalábcsokron
keresztül nézték, abban a hitben, hogy ez megőrzi szemük épségét az
elkövetkezendő egy évben. Hajnaltájt az ürmöt és a verbénát bedobálták a
tűzbe, a következő szavak kíséretében: „Hagyjon el minden balszerencsém
és égjen el ezekkel”.
Lotharingiában nagy halom szalmát gyűjtöttek össze egy domb tetején.
Ezt követően hatalmas fakereket építettek, majd teljesen beburkolták a
szalmával. A kereket úgy tették némileg irányíthatóvá, hogy egy hosszú,
mindkét oldalon messzire kiálló tengelyrudat illesztettek bele. Éjfél
felé lángra lobbantották a kereket, és örömujjongásokkal kísérve
elindították lefelé a lejtőn. A mellette futó legényeknek az volt a
feladatuk, hogy a tüzes monstrumot egy közeli folyóba tereljék. Ha ez
sikerült, a környék lakói bőséges szüretre számíthattak abban az évben.
Talán mondanunk sem kell, hogy a lejtőn leguruló tüzes kerék a Napot
jelképezi, amely a nyári napforduló után életének hanyatló periódusába
lép.
A XIX. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyárközépi tüzek.
Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték
össze a tüzelőt a Szent János-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki
nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás,
különösen a kendere marad csökött. Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a
tüzet házi tűzhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra,
amely a közös nyárközépi máglyáról származott. Számos helyen úgy hitték,
hogy aki átugorja a tüzet, azt nem gyötri majd a
hátfájás aratáskor. Bajorország egyes vidékein az öregek az örömtűzből
származó botokat dugdosták a földbe, abban a reményben, hogy ez
magasabbra növeszti majd a lent. Ez a szokás minden bizonnyal összefügg
azzal a hagyománnyal, hogy a nyárközépi tűz lángjainak magassága
meghatározza a len és a kender magasságát. Sok helyen a tűz
átugrálásával ugyancsak a növények növekedését próbálták meg serkenteni.
Baden környékén úgy vélték, hogy azoknak a fiataloknak a szülei fogják a legbővebb termést betakarítani, akik a legmagasabbra ugrottak a Szent János-napi tűz fölött.
Vidéki örömök az éjféli nap országában
Az ünneplés azonban nem csak délen hagyomány. Svédországban nem Szent Ivánhoz kötik az év leghosszabb napját, hanem Keresztelő Szent Jánoshoz. A Midsommar – amely mindig a június 20. és 26. közötti szombatra esik – nem véletlenül nagy ünnep: nyúlfarknyivá válnak az éjszakák, bőségesen kárpótolva őket a téli sötétségért. Itt az év leghosszabb napja késő májustól kora augusztusig tart, amikor az északabbi területeken egyáltalán nem megy le a nap.
Svédországban
a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon lobbantották lángra. A
tűz táplálásához kilencféle fára volt szükség. A falusiak egy bizonyos
fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és
más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a néphit szerint ezen az
éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis azt tartották, hogy a
nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének
lakói elözönlik a fenti világot.
Ilyenkor a romantikusabb
lelkületűek előszedik az egyébként sosem használt népviseletet, és
zöldekkel, virágokkal, szalagokkal feldíszített májusfák körül
táncolnak, koszorúval a hajukban. A többiek csendben kivárják az esti
dorbézolást.
Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át
egymásnak a nyárközépi tűz fölött. Amikor a lángok lelohadtak, minden
pár kezet fogott, és háromszor átugrott a tűzön. A hagyomány szerint,
akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre
védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölt
koszorúkat hazavitték; egy részével megfüstölték a házat és az istállót,
hogy biztosítsák az emberek és az állatok egészségét, a többit pedig
egy éven át megőrizték. Vihar idején egy keveset mindig elégettek belőle
a tűzhelyen, és közben imádkoztak, hogy a vihar ne tegyen kárt a házban
és a termésben.
Európa sok más vidékéhez hasonlóan Csehországban is sokáig eleven volt a kátránnyal bekent kerék magaslatokról való legurításának szokása. Ezenkívül a fiúk összegyűjtötték az elnyűtt seprűket, majd szurokba mártották és meggyújtották őket. A lángoló seprűket azután a levegőbe dobálták, vagy körbefutották velük a szántóföldeket. A seprűk csonkjait a veteményeskertek földjébe dugdosták, hogy megóvják a növényeket a bogaraktól és a férgektől.
A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tartsa a kártevőket; a félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől; az elszenesedett kisebb gallyakat pedig előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására. Az állatok rontástól való megóvásának egy másik elterjedt módja az volt, hogy a nyájat vagy a csordát keresztülhajtották a kialvófélben lévő tűzön vagy a kialudt tűz hamuján.
Litvániában másnap reggel azok a legények, akik a Szent Iván-éji tüzet táplálták, nagy mennyiségű tejet és tejterméket kaptak a tehenes gazdáktól, hálából, amiért újabb egy évre sikerült megakadályozni a fekete boszorkányokat a tej elrablásában. Szintén általános volt a nyárközépi tűzben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit.
Szeged környékén például tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát
fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére.
Láthatatlanná tevő páfránymag
A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották.
Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána
való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a tűz kialvása után a
kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt
tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven
belül férjhez megy. Abaúj-Torna megyében a fiatal házasok 13 szem
parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó
magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi
életre számíthattak.
A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány.
Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és
elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok
nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A dunántúli Somló
vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik
mágikus erejüket és tudásukat.
A
szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány
virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is
megérti.
A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevő varázsszernek tartották.
A következő szavak Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el:
"páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk".
A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus erővel.
Forrás: fn.hu; harmonet.hu; astronet.hu; szentivanej.hu
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!