DECEMBER 17. – SZENT LÁZÁR
Szent Lázár - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza
Dénes István)
Az evangéliumokban két Lázár szerepel. Egyikőjük a bethániai nővérek, Mária és
Márta fivére, akit négy nappal a halála után Jézus föltámasztott (Jn 11,1–44).
Középkori legendája szerint föltámasztása után Lázár soha többé nem nevetett, s
leélve sanyarú életét egy karácsony előtti nyolcadnapon (dec. 17-én) halt meg.
Ez a nap máig Lázár neve napja.
A másik, a középkorban szentek közé iktatott
Lázár, a gazdag és a szegény ember példázatának fekélyekkel borított koldusa (Lk
16,19–31). A későbbi hagyományban a két alak eggyé olvadt.
Szent Lázár a
sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje volt.
A róla elnevezett gyógyító
lovagrend, a jeruzsálemi Szent
Lázár
lovagjai (akik az addigra túlságosan
harciassá vált Johannita lovagrendből váltak ki) a Szentföld bélpoklosainak
ápolására kötelezték magukat (1142), és alázatból eleinte bélpoklosokat
választottak nagymesterüknek. A bélpoklosok házait, később általában a
járványkórházakat, róluk nevezték el lazaretumnak, lazaretnek.
A
„Szent Lázár szegényei”, illetve „lázár” elnevezés, mellyel általában a
társadalomból kiközösített leprásokat illették, idővel minden nyomorékra,
mankóval, bottal járóra, koldulásból élőre kiterjedt.
Kommentáld!