DECEMBER 13. – SZENT LÚCIA – "LUCA NAPJA"
Luca napi fények (Fotó: Vimola Ágnes)
(részlet)
Luca, Lúcia (latin Lucia) ókeresztény szűz vértanú (†304 körül) és a népi
hiedelemvilág jeles alakja (dec. 13.). A syracusai Lúcia igen közel áll a másik
szicíliai szent szűzhöz, Ágotához, szenvedéstörténetükben is sok a hasonlóság.
Lúcia legendája azzal kezdődik, hogy anyjával, aki már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban,
elzarándokolt Ágota cataniai sírjához. Itt anyja meggyógyult, ő pedig álmot
látott, melyben Ágota megmutatta neki az igaz utat. Álmából felébredve közölte
anyjával, hogy nem megy férjhez pogány vőlegényéhez, mivel van már jegyese:
Jézus Krisztus. Kikérte örökrészét is, és azt szétosztotta a szegények között.
Elhagyott vőlegénye följelentette a hatóságoknál. Miután nem volt hajlandó
megtagadni előttük a hitét, sem föladni szüzességét, a helytartó bordélyba
akarta vitetni, de hiába. Lúcia teste csoda folytán úgy elnehezült, hogy 50 (!)
ökörrel sem tudták odavontatni. Ekkor a szokott módon megkínozták: égették,
fülébe olvadt ólmot öntöttek, fogait kiverték, forró olajjal, szurokkal
öntözték, melleit szétroncsolták, végezetül tőrrel torkon döfték, de addig nem
halt meg ezek után sem, míg az utolsó kenetet föl nem vette.
Lúciát a mártírok pálmáján kívül a nyakából kiálló tőrrel, a lábánál ökörrel ábrázolják. Különleges attribútuma az
égő olajmécs és egy szempár: egy tál, benne két szem, vagy két szemet
virágzó leveles ágacska. Ennek
magyarázata az, hogy a Lúcia név a latin lux „fény, szem, szeme világa, szeme fénye” szóból ered.
Kommentáld!