Szent Mauríciusz (Móric) és vértanútársai
Agaunumi vagy Magdeburgi Mauríciusz néven is emlegetik:
halálának, illetve ereklyéinek őrzési helyéről kapta előnevét.
Mauríciusz kopt társaival (Exsuperius, Candidus, Viktor, Innocentius és
Vitalis) együtt Núbiából származó thébai néger katona volt. Móric maga
volt a híres thébai légió vezére. Valaisi mártírokként váltak
közismertté. A szent vértanúk 287-ben ontották vérüket hitükért.
A középkorban Szent Móric a Német-Római Birodalom legnagyobb
szentje.
Lándzsája a német császárok felségjelvénye volt. Egy frank
szárnyas lándzsából alakították ki úgy, hogy a pengéjébe egy hosszanti
nyílást vágtak, s ebbe erősítették négyszeres ezüst drótköteggel Jézus
keresztjének szent szögereklyéjét.
A középkori Magyarországon is nagy tisztelet övezte ezeket a
mártírokat, mert Szent István királynak III. Ottó császár megengedte,
hogy mindenhol ilyen szent lándzsát hordoztasson, és az Úr szegeiből és
Szent Móric lándzsájából saját lándzsáján levő ereklyéket engedett át
neki. Természetes tehát, hogy tiszteletét
István király is támogatta: a
bakonybéli, ma ismét működő, bencés monostort Szent Móric és
vértanútársai tiszteletére alapította.
Természetesen a világegyházban tisztelete már halála után, de
különösen a 4. században elterjedt. 380–390 között Valais első
püspöke, Théodule a thébai légió katonáinak földi maradványait Agaunum
(ma Sankt Moritz – Saint Maurice, Svájc) mellé hozatta, és ott temette
újra őket. Így lett zarándokhellyé. A Móricról elnevezett apátságot
csak 515-ben alapította Zsigmond, Burgundia későbbi királya, aki az
Alpoktól északra az első területek első szent király volt.
Zsigmond
515. szeptember 22-én rendelte el Móric liturgikus tiszteletét.
Az apát
az arianizmusból megtért Hymnemodus lett.
Kommentáld!