Han Wang Yon a világon a tizenegyedik ember, aki feljutott a Himalája 14 nyolcezer métert meghaladó hegycsúcsára. Ez a teljesítmény, amit elsőként a méltán híres Reinhold Messner vitt véghez, már önmagában is rendkívüli teljesítmény, azonban a dél-koreai hegymászó azt is a fejébe vette, hogy a hegyeket megtisztítja a hosszú évtizedek óta hátramaradt szemetektől.

Fotó / © Dobrik Rezső

A sikeres koreai hegymászó 2003-ban indította útnak kezdeményezését és ezzel együtt megalapított a Tiszta Hegyek Napját, mely szeptember 26-án kapott helyet a naptárban. Az alpinista azt is kijelentette, hogy addig nem tekinti sikeresnek egyik mászását sem, amíg a hegyet meg nem tisztítja az előző expedíciók hulladékaitól. A kezdeményezés azóta számos támogatóra talált, melyek közt jelen van az Alpinista Szövetségek Nemzetközi Uniója is (UIAA).

Magyarország 2008-ban csatlakozott a minden évben megismétlődő eseménysorozathoz, mikor is a hegyek tisztasága, „karbantartása” kerül a figyelem középpontjába. Hazánkban és  számos országban megannyi esemény hívja fel ezen a napon a figyelmet a hegyek szépségére, a világban betöltött szerepük fontosságára.

A hegymászás népszerűségének növekedésével évről-évre egyre több ember merészkedik a hegyekbe, hogy hódolhasson hobbijának, ebből adódóan folyamatosan szaporodnak a turisták ökológiai lábnyomai is. A probléma Európa nyugati hegységeiben (a szociokulturális hagyományoknak köszönhetően) talán kisebb, míg hazánkban és tőlünk keletebbre eső országok hegyein igen nagy károkat okoz.

A Han Wang Yon-g által felvetett kezdeményezés nem volt újkleletű, a hegymászó irodalomban is számos szerző rávilágított arra, mekkora környezeti károkkal jár egy-egy expedíció hegyen eltöltött pár hónapja. A Himalája hegyeit manapság nemcsak profi hegymászók, de számos kereskedelmi expedíció is ostromolja. Hogy kiragadjuk a Mount Everest példáját; már a hetvenes években számos sátrat és élelmiszercsomagot hagytak maguk mögött a hegymászók, mára az alaptábort és környékét elárasztották a műanyagpalackok és csokiszacskók is, ezentúl számos vállakozás hagyja a hegyen elhasznált oxigénőalackjait.

Fájó, de meg kell említenünk, hogy a legmagasabb hegyeken, főként a Himalája nyolcezresein mára már jelentős számú életét veszett hegymászó teste hever a csúcs felé vezető utakon. Sokan rögtön rávágnák: miért nem hozzák le őket? Ez azonban nem ilyen egyszerű. A helikopterek a légsűrűség miatt nem tudnak ilyen magasságokban emelkedni (napjainkban Kína már kifejleszett egy-két erre alkalmas helikoptert) a mentésez, míg a hegymászók sokszor hétezer méter felett bajba jutott társaikon is nagyon nehezen tudnak segíteni, hiszen a nem véletlenül halálzónának (körülbelül 7600 métertől) nevezett magasságokban a levegő oxigéntartalma a töredéke a hoszabb távú életbenmaradáshoz szükséges szintnek.

A dél-koreai hegymászó kezdeményezése erkölcsileg példaértékű kell hogy legyen. A hegyek által nyújtott természeti étékekért és erőforrásokért hálával kell tartoznunk, amit csak úgy fejezhetünk ki, hogy felelőséggel mozgunk erdeiben és sziklái között. Hazánkban is számos társaság indul ezen a napon a hegyekbe, hogy összetakarítsa a tudatlan emberek által hátrahagyott hulladékokat.

Remélhetőleg a jövőben itthon is egyre alapvetőbbé válik az a viselkedésminta, ami például Svájcban már minden gyermek és felnőtt számára természetes: a hegyen sem hagyunk szemetet!