Az egyik előző posztunkban megemlékeztünk a két magyarországnyi területű Szíria sűrű történetéről. Most az épített kultúra – egy csekély, ámde nem elhanyagolható – részét vesszük szemügyre. Fájó szívvel, hiszen szinte minden mondatunkat múlt időbe tehettük volna… 

Az UNESCO Világörökség listája 6 kincset sorol fel a Közel-Kelet egyik legvirágzóbb országában: Damaszkusz, Aleppo és Boszra óvárosai, Palmüra romvárosa, a Crac de Chevalier lovagvár és Észak-Szíria ősi városmaradványai.

A főváros Damaszkusz a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városa, a régészeti ásatások szerint i. e. 4 ezer körül már állandó település volt. Az i. e. 2. évezred folyamán jelentős kereskedelmi központtá vált. Ma is a Közel-Kelet talán legszebb és legizgalmasabb városa. Medináját (óvárosát) 6-8 méter magas, tömör városfal veszi körbe. Az epicentrumban emelkedő Citadella alatt 8-9 méterrel szinte épségben maradt több ezer éves paloták és lagúnák (!) várják a feltárást.

Közepén magasodik az arab világ egyik legszebb, legnagyobb és legdíszesebb vallási központja, az Omajjád Nagymecset. A 661 és 750 között uralkodó birodalom – amelynek központja Damaszkusz volt – a mai Közel-Kelet szinte teljes területe mellett magában foglalta Észak-Afrika nagy részét és az Ibériai-félsziget déli területeit is. Csodálatunk tárgya olyan alkotások sorába tartozott, mint a jeruzsálemi Sziklatemplom, vagy a Córdobai Nagymecset. Az 1300 éves templom a világ negyedig legszentebb mecsete. 155 x100 méteres és három minarettel rendelkezik; a hatalmas kupolák méreteit szinte be sem tudjuk fogni. A grandiózus imatermet vörös szőnyeg borítja. Ez az első a világon, ahol boltíveket alkalmaztak. Közepén találjuk Keresztelő Szent János mauzóleumát, amiben a szent levágott fejét őrzik. Udvarán gyönyörű kerengőben sétálhatunk, megcsodálva a keletre annyira jellemző mozaikokat.

A tengertől nem messze fekvő Margat vára régi magyar vonatkozással bír. Részben ugyanis hazai pénzből épült: II. András a keresztes háborúban 1218-ban, seregével a Szentföldről hazafelé battyogva itt szállt meg. A hely olyannyira kedvére volt, hogy hatalmas évjáradékot, 100 márkát adományozott sójövedelméből a vár fenntartására. Nem véletlen tehát, hogy az ásatásokat magyar régészcsoport vezette. 

Az omajjád-korban ún. sivatagi paloták is épültek, ezekből sajnos már csak romok maradtak. A „sivatagi palota” elnevezés félrevezető, mert akkoriban még termékeny területen álltak. Funkciójuk máig nem egyértelmű az utókor számára, legnagyobb valószínűség szerint majorsági épületek voltak, ahonnan a gazdag földbirtokos családok birtokaikat igazgatták. Védőtornyokkal ellátott citadella formájúak voltak. Mára csupán Kuszair Amra „fürdőpalotája” maradt meg. Az épületek grandiózus láncot alkottak Jordániától Palesztináig és Izraelig. 

Palmüra az ókori Szíria egyik legfontosabb városa volt egy oázis közepén, Damaszkusztól 215 km-re északkeletre. A „sivatag mátkája” az interkontinentális (ekkor még nem így hívták, de az volt) kereskedelem epicentrumában állt. Előkelő helyét évezredekig megtartotta: a Római Birodalomban is az egyik leggazdagabb, legműveltebb kereskedővárosnak tartották. Nemrégen még úgy nézett ki, mint az India Jones-filmek romvárosai, egy hamisítatlan görög-római-arab polisz a sivatag közepén. A végtelen oszlopsorok Bál templomához vezettek, ami az ókori Szíria egyik kimagasló építészeti teljesítménye. Tőle nem messze, a Sírok völgyében grandiózus mauzóleumokban pihentek a város arisztokratái. A hatalmas oázisban romantikus datolya- és pálmaligetek meredeztek. 

Palmüra olyan idegenforgalmat bonyolított, hogy azt Budapest és a Balaton (plusz a Hortobágy) együttesen is megirigyelné. A város a szírek számára kiemelt jelentőségű hely volt, még a polgárháború pokoli éveiben is megmaradt a remény szimbólumának, annak, hogy Szíria egyszer újra békés, szabad és élhető ország lesz. A remény mára elszállt: az Iszlám Állam fegyveresei 2015. májusában elfoglalták és nagy részét lerombolták. Meggyilkolták Palmüra főrégészét, Khaled Aszaadot, a 82 éves tudóst, aki 50 évig gondozta a város műkincseit. Az emberiség közös múltjának egy jelentős darabja lett az enyészeté. 

A Crac de Chevalier keresztes lovagi erőd Szíriában. A világon fennmaradt egyik legjelentősebb, középkori hadiépítészeti műemlék. Homsz városától nyugatra, a libanoni határ közelében egy 650 méter magas vulkáni kúpon helyezkedik el. Az 1031-ben épült erődítmény 13 (nem voltak babonásak) bástyájával ellenőrzése alatt tartotta a tengerpartot a belső országrésszel összekötő főutat. A keresztesek 1110-ben foglalták el. 

A 4000 embert befogadó (!) vár legjelentősebb helyőrségük, a johanniták főhadiszállása lett. II. András itt is rendszeres adománnyal támogatta a vár építését és a katonák ellátását. I. Eduárd angol király pedig mintaként használta a saját, angliai és walesi várai építéséhez. A keresztes uralom után a szultán helyettesének székhelyeként funkcionált. A franciák a 19. század vége felé ismét „fölfedezték”, és elnevezték Crak de Chevaliers-nak, vagyis a „Lovagok Erődjének”. A híres Arábiai Lawrence szerint „a legjobb állapotban konzervált és teljességével a legcsodálatraméltóbb vár a világon”. 

Az ország újabb, lélegzetelállító fekvésű helye Maalula. A Szent Tekla kolostorához vezető út egy sziklahasadékban halad, amely a legenda szerint megnyílt Teklának, hogy el tudjon menekülni az őt üldöző katonák elől. Ide építették a világ legrégebbi női kolostorát, amelyhez minden évben keresztények és muszlimok ezrei zarándokoltak, hogy arámi nyelven, vagyis Jézus nyelvén hallják a Miatyánkot.

A végén pár mondat erejéig kanyarodjunk el a kövektől: Szíria évezredekig a különböző vallások békés egymás mellett élésére volt – joggal – a legbüszkébb, és ez így volt az elmúlt években is. A muszlim többség toleranciával szemléli a keresztények (legyenek római katolikusok, vagy görögkeleti ortodoxok) mindennapi életét és vallási ünnepeit. Damaszkuszban például a Szent Pál szobornál megrendezett körmeneten és istentiszteleten – ahol a Vatikán is püspökökkel képviseltette magát – fölszólalt a város muzulmán főpapja is. Beszéde mindig nagy tetszést aratott…

Forrás:  http://barakablog.reblog.hu/sziria-mult-idoben