A sors szűkre szabta földi pályafutását: életének 46 esztendejéből csak 15 adatott neki, hogy valóra váltsa költői reményeit. Született költő, kiváló előadó, jó kiállású, kellemes orgánumú, katedrára, pódiumra termett, rokonszenves egyéniség volt. Nemzedéktársai közül talán őt szavalták a legtöbbet. Illyés Gyula egy borítéknyi vers alapján "tájékozott és eszközbiztos", "kész világszemlélettel", "komolyságával, őszinteségével kitűnő" költőnek nevezte.

Belső hittől, segítő szeretettől vezérelt emberként képes volt meggyőzően éreztetni hallgatóival: "a te ügyedről van szó..." Abban a korban élt, amikor a hatalom a legnagyobb költők és írók arcvonásaiban is válogatott, akiknél ez nem sikerült, azok műveinek a kritikai fogadtatásában, értelmezésében és értékelésében végezte el a szelekciót, manipulációt a honorábilis irodalmi közélet. Váci élt a lehetőségekkel, a hatalom pedig visszaélt ővele. A valaha agyonszavalt, ideológiai-politikai és közéleti töltésű verseit valóban elfújta a szél.

Kötet- és verscímei kifejezőek: Ereszalja, Bodza, Szegények hatalma, Kelet felől, Akác a forgószélben, Eső a homokra, A sokaság fia… Az én szőke városom és a nyírségi tájat és embereit megidéző alkotásaival írta rá szülőföldjét a magyar líra térképére. A Százhúszat verő szív című, 1971-ben megjelent poszthumusz kötete elé Illyés írt előszót. Váci "A sokaság fia", amint József Attila "az ucca és föld fia". A "Kések között" ismerte meg a szenvedés, a "mysterium passionis" fájdalmas csodáját, a megértés és belátás fokozatait. Az életöröm, a szelíd szépségek, a hitvesi szerelem költője volt: Mondd, Kedvesem, milyen a tenger? Egész mentalitására, szellemi-lelki habitusára jellemző: "Emlékeimben irgalom van, / mint értő gyóntató atyákban." (Kilenc év) Hűséges maradt a tanyabokros nyírségi tájhoz, a sorkosztos pedagógus- és diáksorshoz, a hazához, a magyarsághoz. Az egypártrendszerű ateizmus és materializmus korában a hitről le merte írni: "Annyit ütik, szúrják, verik, / - daccá, gőggé keményedik / a szív fölé, pajzsul, a hit; / - szelíd szolgálat volt pedig."

Talentumait megsokszorozta, mélyen átérezte: "Két egysorsú, egyfájdalmú és egykincsű testvér ők: a magyar tehetség és a magyar nép." (Németh László) A kor közösségi kontextusa határozta meg személyiségének szemléleti-önértelmezésbeli lehetőségeit, mégis azt vallotta: "Mi engem szült, éppen olyan / dicsért, szidott, árva rassz, / mint az indián, a néger: / - tanyai magyar paraszt." (Képeslapok Jeszenyinnek.)

Emléket állított A cigánylánynak, kit mennybevittek a jegenyék. Paraszt-legendát írt nagybátyjáról, Zajácz Mihály urasági cselédről, akivel élte végeztével eldöcögött a "négyökrös szekér" "a mennyország felé a ködön át. / - Megérdemli, ha egyszer odaér." A Szegények hatalmáért perelt, Méltó hatalmat követelt a népre hivatkozó "fűzős lelkűekkel" szemben. Súlyos felismerést mert kimondani: "Azért csupán, mert már nem szolga régen, / - még nem szabad a nép."

Élete vége fele Váci szembekerült az egypártrendszer uraival és dogmáival, az elvtársakból előbújt dzsentrikkel. Ezt bizonyítja az Utazás Bürokronéziában, a Valami nincs sehol, a Te bolond stb. Népszerűségének titka, hogy a "sokaság fia" volt, sok ember életérzését tudta kifejezni, vágyainak, érzelmeinek tudott hangot adni. A sokaság fia ráébredt: valami nincs sehol, amely a társadalmi hiányra is utal, de másra is, szellemi-lelki, morális deficitre is. Megírta a Hol van , a Vakvezető stb. című verseit. A Forog a föld Giordano Brunót, a Virrasztó pedig Vajda Jánost asszociálja bennünk.

Váci Mihály halála után, 1971-ben jelent meg összegyűjtött verseinek első kiadása, a Százhúszat verő szív, 1972-ben pedig prózai műveinek gyűjteményes kiadása: a Toldi feltámadása. Utóéletének, az emlékező és tisztelgő kultusznak a csúcspontja az 1974 decemberének végén, Nyíregyházán tartott szimpózion. 1979-ben jelent meg összegyűjtött műveinek terjedelmes kiadása, de már a 70-es évek második felében hanyatlás, visszaesés következett be a Váci-kultuszban.

Ladányi András interjújából kiderül (Váci Mihály és a nyugati magyarság), amelyet az USA-ban élő, dr. Nagy Károly, szociológus egyetemi tanárral készített: Váci már az 1960-as évek második felében kereste a kapcsolatot a nyugati emigrációval és az első Magyar Anyanyelvi Konferencia megalakítója volt Illyés Gyulával és Kodály Zoltánnal együtt. Szorgalmazta? felkarolta a nyugati magyar iskolák ügyét, a magyar nyelv és kultúra külföldi megtartásának, programjának kimunkálását, de már nem érhette meg a munka kivirágzását. Csoóri Sándor szerint: bátor tett volt, a hatalom szemében "fölért egy kis hazaárulással".

Váci Mihály értékelésének, megítélésének ellentmondásai már a költő életében jelentkeztek: az óriási népszerűséget fanyalgások, elmarasztaló megjegyzések kísérték. Majd a feledés csöndje következett. Ladányi András a mély hallgatás csöndjét törte meg 2000-ben, a "Váci Mihály, Élj tiszta tüzeidben" című irodalmi szociográfiájával. 2004-ben jelent meg dr. Tasnádi Gábor Lobogó jegenyék című könyve, a költő 1956-os, eddig ismeretlen naplójával, verseivel és vallomásaival. Ezzel szemben küzd Baranyi Ferenc, aki a Valami nincs sehol (Papirusz Book kiadó, 2003.) című versválogatást szerkesztette. A nyíregyházi Váci Mihály Emlékbizottság a költő budapesti lakásán, a Villányi út 28/C épület falán márvány emléktáblát helyezett el. Megalakult a Váci Mihály Baráti Kör… Tar János könyve (Mi igaz és mi nem?) Váci körüli életrajzi tényeket tisztáz. Toldi Éva könyve most látott napvilágot: Váci Mihály biblikus költészete; alcíme: A szegénység, a szelídség és szolgálat költője…

A felejtés korunkban iszonyúan emészt. Hajdan közmegegyezés volt: az elhunyt jeleseit tisztelő utókor, önmagát teszi tiszteletre méltóvá. Vácival ennek az ellenkezője történt.

Az "Egy csepp emberség" sorozatban Kozma Imre atya Váciról elmélkedett, az általa idézett textus az Eső a homokra című versből való: "Széjjel szóródni - eső a homokra / -sivatagnyi reménytelen dologra, / s ha nyár se lesz belőled - s a táj se zöldebb:- kutakká gyűjt a mély: - soká isznak belőled!"

Felelősségünk, hogy a fontos emberi, vallási, művészi, nemzeti, közösségi értékeket felmutassuk, megőrizzük a következő nemzedékek javára.

Cs. Varga István