TERMÉSZET BARÁTI KÖR

Ha az ember javíthatatlanul idealista, és olyan írók könyveit forgatja legszívesebben, mint Thoreau, Jack London, Krakauer, Reinhold Messner, Diemberger, vagy Heinrich Harrer, akkor könnyen megértheti, hogy mi az ami miatt mindig visszajövök a hegyekbe. Kár lenne tagadni, hogy a hegyek utáni sóvárgásom nem múlik az évek múltán sem. Olyan kapocs ez köztem, és az anyatermészet között, ami felülírhatatlan, hiába is ágálnék ellene. A Magas-Tátra pedig kiváló helyszíne lehet egy romantikus léleknek, akitől nem állnak messze a fennkölt és hangzatos gondolatok. Honnan jön ez a románc, nem tudom, de nagymamám Lengyelországban született, így máris közelebb kerültünk e messzi hegyekhez. Talán még régebbi e kötődés, de úgy gondolom valamennyien a természet gyermekei vagyunk, és nem tűnt még el mindannyiunkból a benne élni vágyás. A tudatos fotózás újkeletű dolog nálam, de jó lenne visszaadni azt a csodát, amit ott fent lát az ember. Kétségtelen, hogy bőven van még mit tanulnom, de ha már úgyis kivágyódik a lélek, miért ne lehetne összekötni a hegymászást a fényképezéssel?
Persze ha őszintén magamba nézek, még inkább vagyok sportember, mint művész, így a fotós túrák azért elég erősre szoktak sikerülni és meglehetősen minimalista irányvonalat követek. Hazudhatnám magamnak, hogy az idő múlásával, már nincs bennem teljesítménykényszer, de ez nem lenne igaz. E „mélyen szántó” gondolatok után elárulhatom azt is, hogy a Tátrába nem egyedül szoktam járni, hanem egy ugyanolyan gondolkodású emberrel, mint jómagam. Más-más erényeink vannak, de jól kiegészítjük egymást, és legalábbis ez idáig jó döntéseket hoztunk, ha változtatni kellett valamin. A terveket most is ő szőtte, majd alakítottuk át közösen a körülményekhez és kedvünkhöz mérten a helyszínen. A hegység hőmérséklete az utóbbi napokban drasztikusan lehűlt, szeles és felhős lett az idő, a hőérzet a magasabb részeken és éjszaka nulla fok alatti volt. Ennek függvényében optimalizáltuk utunkat. A meglehetősen nagy zsákokkal, egy jó nagy kört tettünk meg, jó sok szinttel a két nap alatt. Illetve pontosan egy, mert szombat délben indultunk Ótátrafüredről, és ugyanide érkeztünk vissza vasárnap egy órakor. Furcsa a Tátra kettőssége, a komor és hallgatag falak között rengeteg ember kígyózik nappal a felkapott turista utakon. Ha egy mód van rá elkerüljük az ilyen részeket, de a Sziléziai-menedékház felé azért jó sokan szembe jöttek velünk. Szlovákok, lengyelek, egy-két magyar is, akiket nem mindig ismerünk meg, mert mindenki szlovákul köszön a másiknak.A Szilézia-ház után a Felkai-tónál a tömegben egy hosszú hajú srác pólóját meglátva felkiáltottam. -Áá, Master of puppets! – A Metallica egyik kultikus albumborítóját viselő fiúnak széles vigyorra nyílt a szája. Robi pedig őrülten metálvillázott. Hiába, ha a rokonlelkek találkoznak… - Poénra vesszük a túrát? – Kérdezte Robi is röhögve. – Miért is ne? – Válaszoltam neki mosolyogva.Gondolom ez is szentimentális dolog lehet, de a hegyek és a metál nálunk mindig is jó barátságban álltak.A tótól fölfelé még akadtak túrázók velünk szembe jövet, de késő délután révén, mindenki próbálta elérni a biztonságos menedékházakat, a hegység belseje felé egyre kevesebb ember volt úton.A Lengyel-nyereg szeles és hideg volt, nem sokat időztünk itt. A hegycsúcsok szürke ködben úsztak, nem igazán voltak jók a fényviszonyok sem. Elhaladtunk lefelé a Kis-Viszóka alatt, és tempósan átkeltünk a Rovátka-hágón. A láncos részek különös nehézséget nem tartogattak, a kilátás viszont itt az egyik legimpozánsabb a Tátrában.

Szekeres Gábor túrafotós teljes túraleírása itt olvasható!

Forrás és fotó: Szekeres Gábor - Mountain Photographer

Címkék: