A Tisza-parti város állatkertjében régóta tartanak szurikátákat, de tavaly tavaszig nem sikerült szaporítani őket, annak ellenére, hogy tágas ház és kifutó épült nekik - közölte Veprik Róbert igazgató.

A Szegedi Vadaspark szurikátacsapatának legifjabb tagja a tavasz első napján, március elsején született. 2010-ben alakult ki az új - három Amszterdamból származó nőstényből és egy budapesti fiatal hímből álló - csapat, amely szaporodni kezdett. 2011-ben három, idén pedig egy utóddal örvendeztették meg a gondozókat és az állatbarátokat. A szurikáták utódjai - tizenegy hetes vemhesség után - október és március között, vakon és szőrtelenül jönnek a világra. A kicsinyek háromhetesen bújnak elő az üregből, és nevelésükben mindkét szülő részt vesz.

A szurikátacsapatokban a család tagjai nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, viszont nagyon harciasan fellépnek az idegenekkel szemben, akár meg is ölhetik azt az állatot, amelyet betolakodónak tekintenek. Bár a Dél-Afrikában, a Kalahári sivatagban őshonos cibetmacskaféle ragadozókat a szegedi állatkertben természetes élőhelyükhöz képest kevesebb veszély fenyegeti, a vadasparki erdőben ragadozó madarak is élnek, amelyek akár zsákmányként is tekinthetnének a szurikátákra. A szegedi csapatnál azonban szigorú őrség van, mindig lesi valaki két lábra állva a veszélyforrásokat. Az őrszemek figyelmét még a sárkányrepülők is felkeltik, és felbukkanásakor valamennyi egyed biztos helyre menekül.

Képgaléria

A szurikáták a Kalahári sivatag bozótos, sziklás területein csapatokban élnek. A 700 gramm körüli testtömegű ragadozók rovarokkal, lárvákkal, skorpiókkal táplálkoznak, de néha elfogyasztják a kisebb gerinceseket, tojásokat és növényi gumókat is. A nappal aktív állatok föld alatti üregrendszert ásnak, amelynek több bejárata is van.

Ha a szurikáták idegen csapattal vagy ragadozóval kerülnek szembe, azonnal elkezdenek ásni, nagy porfelhőt kavarva. Az is gyakorta előfordul, hogy szorosan egymáshoz bújnak, felborzolják szőrüket, megnyújtják testüket, hogy minél nagyobbnak látszódjanak. Az "előadásuk" csúcspontján pedig az egész csapat a levegőbe ugrik, közben pedig morog. A hangadás egyébként is fontos a szurikáták kapcsolatában, az egyedek legalább tízféle jelzést használnak a kolónián belül.