Természet: Tamási Áron: Cigányvirág

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17199 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16048 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17199 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16048 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17199 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16048 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 736 fő
  • Képek - 17199 db
  • Videók - 6839 db
  • Blogbejegyzések - 16048 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

network.hu

 

 

 

1.

 

A faluvégen vakkantott egy erős kutya. Szavát békapta mindjárt valami másik öt, s mérgesen visszavetette.

 

    Egy legény komoran vágta csizmájával az illatos port. Lengyolcs ingén átsütött ereje. Maga a fejét leszegte. Szavát istenembere nem vehette volna.

 

    Lelkiállapotát nyersen így ábrázolta.

 

    Elhaladt: ki a faluból, neki a cigánydombnak.

 

    A kutyák még mindig hajigálták a hangot, és rágták a koromsötétet.

 

    És bent a huruba földjén szikrázó kedvében ült a vén cigány, nevezetre Máté, dologra tolvaj és hegedűs. Mellette fia, a klánétás; szemben véle a leány, neve Etelka.

 

    A legény megállt a huruba előtt, és két hüvelykét korcba akasztotta. Bentről a tűz világa arcon lepte.

 

    – Máté, gyere ki! – kiáltott egyet.

 

    Mint a riasztott boly, megelevenedett a huruba bent. Valami lopott portékát sebes szóval dugdostak.

 

    – Hallád– e, Máté?! – kiáltott megint a legény, és a jobb lábát kivetette.

 

    Erre kijött a cigány, s vigyorgott, mert gazdag volt és bolondhírű, aki hívta.

 

    – Embered voltam örökké: ugyé, Máté?

 

    – Abbiza, ifilegény, gazduram.

 

    Ekkor egy üveget vett elé a zsebéből a legény, és odanyújtotta a cigánynak.

 

    – Húzz egyet, a szentedet! – kínálta nyersen.

 

    Amaz kiitta félig. Aztán megfogta a karját a legénynek, és szép kéreléssel vonta a huruba felé, mondván:

 

    – Maga se vessen meg, ifilegény Káruj.

 

    Bementek. A tűz mellett karonfogva megálltak. A cigányfiú felszökött, s szépen köszönt. Etelka pedig derékban megnyújtózkodott, s az arcája ellangosodott. A legény megnézte, és fényt vetett a szeme. De aztán az öreg cigányhoz fordult, s mindjárt a középen kezdte:

 

    – Hallom, te vagy megfogadva.

 

    – Oda-é?

 

    – Oda.

 

    – Én biza fiastól; s ismét a kereki csóró, ki a lányomat tüzeli, s még annak az apja.

 

    – Hát ha mondanám, úgy lenne-é? – szólott Káruj, s úgy nézte a cigányt, mintha kiáltva a fülébe kiáltaná: ha meg nem teszed, valahová odakenlek, mint a legyet.

 

    – No, hamar s melegen – érdeklődött a cigány.

 

    – Ne fuss! – szikrázott a legény szeme.

 

    Megrövidült hirtelen Máténak a nyaka, de azonnal megnyúlt ismét, ahogy pazarul így szólt a legény:

 

    – Egy százas kell-e?

 

    S alig mondhatá ki a száján, úszni kezdett az egész cigánycsalád a szóban megcsillanó kincs után. Mert magát a Hajnalcsillagot is táncra hegedülné egy százasért a vén, megbőgetné a fiatal, s meleg ölébe csombolygatná Etelka – hajh, te nyomorú világ, ki az a cigány, kinek százas verte a markát, közel a környéken egy árva este?!

 

    – Bűzöld meg, s tedd el! – vetette oda Káruj a pénzt.

 

    Etelka átsugárzott a tűz felett. A szemei előtt már lebegett egy gyönyörű új köntös s egy úri topánka, amilyenben az angyalok járnak a szivárvány hátán. Máté a markába vette a százast, hangot nem is adott, csak nézte. S egyszerre kerengeni kezdett előtte a világ, mámorosan, úri módot hányva; s már látta önmagát, amint a két szemét kifordítja száz forintért, majd amint afa hegyiben fejjel lefelé lóg, és húgy húzza Kárujnak:

 

    – „Amíg szüvet egyet langal, játszodom a két csillaggal, ami fémlik a szeretőm kebelin…”

 

    Hajdó Káruj megfordult, mire észbe kapott a cigány, s az ajtó között lefogta.

 

    – S mondja meg, no, mit tegyek az ajándék pénzért?

 

    – Nem sokat.

 

    – Teszek én akarmennyit.

 

    – Csak a Bartalis leány lakadalmára megyünk el – mondta röviden a legény. – Ott lesz a lovam, s magam rajta.

 

    – Jó, istálom, jó! Megügyelem gazduramat.

 

    – A többi aztán jő magától – kacagott Káruj, s ahogy a nézése még egyszer végigfutott a tűz felett, beléakadt az Etelka szempárjába, s úgy látta, hogy annyi hűség árad onnét, mint száz kutyából egyszerre.

 

    Hamar kilépett. Nagy fejét újra leszegte.

 

    S ahogy ment, egyszer megérezte, hogy illattengerbe lépett.

 

    Megállt.

 

    Feje felett dús virágban ringott egy fa.

 

    A keserv kilobbant hirtelen belőle, pusztító ereje háborgott. Letépett egy öl virágot, s a porba rakta, aztán egy sas– karót kifeszített, s mint a bolond, verni kezdte véle, szaggatott szavakkal mondván:

 

    – A szerelem megcsúfolt: kibe hitemet vetettem! Csillag és föld, teremtett lények s az egész világ: semmi vattok, semmi vattok!

 

    Beléizzadva megállott hirtelen.

 

    Mintha megdermedne.

 

    Aztán átváltozna.

 

    Ellódította a karót. Hasra bújt a földön, fejét a megver virágok közé fúrta, és tikkadozott a kínlódó könnyek súlya alatt.

 

    – A szeretőm megcsútolt: látod– é, gyönyörű Isten?! S hallod– é, virág, te: kit agyonvertelek, áldott virág: egyetlen társam levél…

 

    Egymás arcáján így zokogtak ketten sokáig.

 

    Égre emelt arcával vonítottak a kutyák, mert megérezték, hogy tűz van egy legény szívében.

 

             2.

 

A délebéd ideje csak az előbb jára le. Gondburkából kibújt a falusi nép, s ülte a vasárnapot.

 

    A Bartalis– házban ásták a lakodalom örömkútját. Két menyecske Magdót fejérbe vonta, egy másik mirtusszal a fejét béültette, s szép hajával a farát verette.

 

    – Estére nem lesz vétek immár a bűn – mondta egy eleven asszony.

 

    Tizenkét szekér lovastól együtt kivirítva sort húzott a kapu előtt. A népsereg a leány– asszony szívére vígan gomolyát tekert, s pattogott a falu gyermekhada, mint lángon a kövér törökbúza szem.

 

    A sor élén a négy cigány összebújt, és igen firtatott valamit.

 

    – Bolond ez a Káruj – szólott az egyik. – Ki tudja, mit tett fel?

 

    Tovább azonban nem bogozták a talányt. Különben minek is! Maga a legény sem tette volna, hiszen úgy ült ezalatt lova mellett a jászlon, mintha a szívén kívül nem érdekelné semmi csoda, még az sem, ha a templom tornya hirtelen lepökne egy házat.

 

    Szép fekete kancája vihogva ropogtatta a pergelt zabot. A csikó mellette ügyefogyottan töltötte az időt, s néha pontos vonalat vett, mintha méricskélné kettejük elütő termetét.

 

    Aztán hátravetette egyszerre nagy fejét a legény, majd felállott, két fülét marokra fogta lovának, s a szemébe nézett:

 

    – Lakadalomba megyünk, Sármán! Az Istennek amennyi fejérnépe van, mind férjhez adjuk…

 

    Mellében hullámot vetett a vér. Szeme a fellázadt érzések csatatere volt. Már nem is az elveszett leányt sóvárogta, hanem a mellőzés keserve sodort el benne minden gátat. A férfierő és a zabolátlan lélek tombolt ebben a földművelt legényben, amikor megérezte, hogy mit jelent egyedül lenni s mégis le nem törni soha, hanem lobogni, mint zord éjjelen a havasi tűz.

 

    Koszorút vetett a lova nyakába, fekete ujjasát a vállára vette, s várt. A nagy harang megkondult.

 

    – Fogjunk össze, Sármán! s verjünk felleget fejünkkel.

 

    Bartalisék előtt nyüzsögni kezdett a nép és zajogni. A huszonnégy ló fitogtatta virágos fejét.

 

    Magdót kivezették, s az örömlegénnyel együtt a második szekérre felültették. Az elsőre nyomban felszökdösött a négy cigány, a többi is teli lett néppel egy pillanat alatt.

 

    Otthon a legény is lóra szállt, a vállait megrázta, s a kapun belől várakozott.

 

    S egyszerre a cigányszerszámok megzendültek, a nép nótába vágott, s cifrázott lépésekben a lovak megindultak. S nagy móddal zörögtek le az úton, a Hajdó– ház felé.

 

    – Te leszel a páva, Sármán! – gyújtotta lovát a legény, s a menet élére kiugratott, s feszülve keményen szembefordult az áradattal.

 

    A cigányok rögtön béhúzták.

 

    Minden ló megállott, s a nagy nótaszó helyébe csend feszült.

 

    Hajdó Káruj elkacagta magát, de a hangja sivított, mint az ár szele:

 

    – Az urad nem leszek, hanem a vezéred!

 

    Valamit odaszólt a négy cigánynak. Aztán karját lódítva intett a tömegnek: – Gyertek esküvőre!

 

    Sármán megszegte a nyakát, s ahogy előreugrott, a szekerek is megmozdultak utána.

 

    S a szerszámokon nyomban felsírt egy halottas ének.

 

    Valaki elkiáltotta magát:

 

    – Nem temetünk!

 

    A menyasszony egy elnyújtott jajjal leejtette a fejét.

 

    – Állj meg, az angyalodat! – szólott egy hang.

 

    A legény megállott: lám, mit akarnak. S látta, hogy a bíró jön, s utánatódul apraja– nagyja. S még hozzá sem ért, s így szólt az elöljáró ember:

 

    – Bolond vagy– e, ugyanbiza?

 

    – Éppen hogy nem – mondta Káruj.

 

    A vőlegény is odatörtetett hamar. Könnyen vélekedett egészen, csak a cigányokat fenyegette:

 

    – Megfizettelek, s húzzátok, ami jár!

 

    – Más is fizetett – vetette oda Máté.

 

    – Duflán fizetek, húzzátok!

 

    – Közelről sem.

 

    Mintha megnémult volna, egy– két percig dermedezett a vőlegény. Aztán recsegve felkiáltott:

 

    – Ötszáz pengő, húzzátok!

 

    A nép tátotta száját.

 

    Máté meredezni kezdett Káruj felé, mintha így hápogott volna feléje: no, most neki húzzuk, vaj mi?! A legény azonban könnyű gőggel mosolygott lova hátán, csak a szeme úszott hihetetlen fényben, ahogy legyintett:

 

    – Ezör forint, Máté!

 

    – Ezörötszáz! – kékült el a másik.

 

    Káruj a vakszemére vonta a kalapját.

 

    – Birtokom fele négyeteké, csak a halotti nótát!

 

    A vőlegény felhördült, mintha agyonszúrták volna: hiszen az ő egész birtoka nem veri ezt a felet! Bokrétás kalapját a porba taposta, ujjasával a népet szembeverte.

 

    – Megölök embert, lovat s szekeret!

 

    A tömeg zúgni kezdte, hogy mi történt. Ki remegve sírt, ki rikótva kacagott.

 

    Hajdó Káruj csak biccentett a fejével, mire a négy cigány a földre szállt: kettő lótól jobbra, kettő lótól balra. A vérüket is adták volna, ahogy ismét felzúgatták a halottas nótát.

 

    Bartalis Magdó ájultan feküdt a szekéren.

 

    Méltóságosan megindult Sármán, s a hátán levett kalappal énekelt a legény. Véle tartott mind a tömeg, és sírva s énekelve gyúródtak a lova körül. És a seregben ott lobogott Etelka két cigányszeme, s csak a legényre sütött, mint a Nap a földre: se étel, se üdvösség, csak ő.

 

    Mint vihar után a kalász, kifosztva állott a tizenkét szekér. S tépett ruhában egy balul kiütött nász után, Magdóra ráborulva sírt a vőlegény. Egyre– másra beszédbe állott, de örökké csak ennyi lett belőle:

 

    – Ne búsulj, gyalog is elmegyünk a paphoz…

 

    A különös menet pedig verődött tovább az úton, s egyszerre befordult a temető felé. A csikó legelöl s nyerítve ugratott a keresztek közé. És jól látszott messziről is, amint a lova hátán, a fekete kapu alatt, meghajtotta nagy fejét a legény.

 

             3.

 

A falu végén megint ugatott a kutya. Negyven hete hirdeti már, hogy minden este erre jár a legény.

 

    A fák fehér szakálla csüngött, mint a megdermedt fény. Éjfél volt és tökéletes, gyönyörű tél.

 

    Zúzmarás bajusszal jött a legény. Báránybőr sapkáját a fülére húzta, a vállai előredőltek, és kiütköztek arcáján a csontok a titkos teher alatt.

 

    Dermesztően tiszta volt minden.

 

    Immár el is hagyta a falut, de csak akkor ocsúdott fel, amikor a huruba előtt állott levett sapkával. Hiába mondta volna bárki, úgysem hitte volna, hogy nem az emberiség első temploma előtt áll. A fájdalom és gyönyör összeolvadva kínozták.

 

    Állott, és a fagyos csendben hallgatózott. Émetten kiverődött újra előtte a Máté alakja, amint a birtokrésziből telirakja arannyal egy cigányasszony a mellét, s eltűnik véle a semmibe, s rongy hajlékát otthagyja leányostól.

 

    – Nyárára eltörlöm innét ezt a pajtát.

 

    Így tervezett, és béfigyelt megint, miközben a hideg nyugtatta magát a hó tetején.

 

    – Pedig itthon ké neki lenni!

 

    Szörnyű kétség szállotta meg. Hirtelen bényitott, s rögtön megállott a setét cigányszobában, mert a legáldottabb szenvedés hangja és izenete étette meg béesett arcát.

 

    Eteleka vajúdott a jéghideg ágyban!

 

    Odament, térdre állott, az alacsony ágyra borult.

 

    – Én vagyok, drága gyermekem… – töredezte megindultan.

 

    A vajúdó leány láza sütötte arcát. Gyufát gyújtott, s annak fényénél látta a beteg csillogó, nedves szemét, amint a leánysors kínok között változott tá asszonysorssá benne.

 

    – Légy velem! – szólott Etelka, és görcsösen megszorította a legény két erős karját.

 

    Sokáig így vajúdott.

 

    – Hideg van… – mondta később, vacogva a láz és fagy tüzében.

 

    Felkapta fejét a legény.

 

    – Hideg van – mondta. – De milyen, a keservit!

 

    Aztán a gondolat eszébe rohant hirtelen:

 

    – Tüzet rakok, mindjárt, mindjárt, édes gyermekem!

 

    Kiugrott a hurubából. A vére forrt.

 

    – Mások fűttöznek! Őt a hideg öli!

 

    Nekiugrott egy kerítésnek, és karóstól kiszakította, mint a tollat.

 

    – A falut is feltüzelem, fel én!

 

    Egy öl deszkával futott vissza. S a ház agyagos földjén már rakta a máglyát.

 

    – Mindjárt, mindjárt, ne búsulj!

 

    Szívét– lelkét bélepte, hogy most neki gyermeke lesz. Most, ennél a tűznél! Soha nem érzett gyönyörűség szállotta meg. Lassan, gyermekes örömmel énekelni kezdett.

 

    S amint énekszóval alájagyújtott, az ajtóban megcsikordult a hó; a kereki csóró állott ott, izgága cigánylegény. kiről is azt mondta vala Máté, hogy tüzeli a leányát.

 

    – Beteg? – kérdezte a cigány.

 

    – Beteg – mondta Káruj, mintha hozzátette volna: semmi vagy itt, mert nekem beteg.

 

    – Fújjad inkább a tüzet! – szólt utána.

 

    A cigány azonban ügyet sem vetett rá. Az ágy felé közeledett.

 

    – Oda ne! – vágott eléje a legény, s amikor a tűz lángra lobbant, maga ment az ágyhoz.

 

    Etelka már csendesebben feküdt. Mintha vértelen arcára az enyhülés kezdett volna szállni. Közelbújt hozzá a legény, és szinte felkiáltott, amint meglátta a vergődő csecsemőt. A kezébe kapta, a tűzhöz emelte.

 

    – Legényke! – mondta áhítatos arccal.

 

    A csóró szeme gonoszat lobbant, de mukkanni sem mert. Érezte, hogy pehely volna a Hajdó Káruj két markában.

 

    – Fogd meg! – nyújtotta oda a csecsemőt a legény.

 

    A cigány elvette.

 

    – Bé csúf! – gondolta magában, de a szívét szaggatta hét ördög.

 

    Akkor az ujjasát levetette Káruj, s tiszta ingének ujjával szárazra törülte a csecsemőt.

 

    Etelka hosszan jajdult. A gyermekkel az ölében odament a legény.

 

    – Itt van, né! – bugyogta. – Nézzed, lelkem, szép kicsi legényke!

 

    A hitvány ágyat átitatta az áldott vér. Agyonrémült, ahogy látta.

 

    – Bábát küldök – mondta sebesen.

 

    Majd a csóróhoz fordult.

 

    – Maradj itt! Őrizzed Etelkát, s kúráld a tüzet.

 

    Akkor egy pillanatig tétovázott, mintha keresne valamit. Aztán nagy öröm fogta el egész testében: vette a fekete báránybőr sapkáját, s a csecsemőt beléültette, hogy ki sem látszott semmi belőle. Odaszorította férfiszívéhez, és gyorsan, ropogó erőben elment. A fagyott havon muzsikát vert a két lába, ahogy kicsi fiát vitte. Egyszer– egyszer megnézte, aztán a tenyerével újra béfödte, s ügyelt, hogy ujjai között kapjon levegőt. Egy háznál megállott, s verte az ablakot. Már hasadt a hajnal.

 

    A bába felkelt s kihajolt: különös bölcsejében meglátta a gyermeket, s a torkán sült meg a szó.

 

    Káruj sebesen tördelte:

 

    – Itt van tíz pengő. Mennyen Etelkához, de futva, fel a Cigánydombra, s a vérit mentse meg!

 

    Az asszony a szoknyáját s egy hárászkendőt magára kapott, s futott.

 

    A legény pedig egyet se gondolkozott, hanem vitte a gyermeket a paphoz: vitte a fekete fészekben, mint egy sasfiút. S ahogy ment volna, lassan előretört a reggeli fény. S ő meg– megállott véle, majd fölfödte, s mutatta neki a fényt, s bíztatta megáradó apai szerelemmel:

 

    – Láss világot, aranyom! Édes aranyom!

 

    Bévitte a paphoz. Gyónó asszonyok húzódtak az ajtó elé. Sírni kezdtek, mint látták a fészekben ülő csóré gyermeket. Egyik– másik a feje tetejét csókolgatta.

 

    – Az én fiam. Péterkének kereszteljük… – mondogatta a legény, és úgy tűnt néha, mintha nem lett volna teljes eszinél. Álmosan kijött a pap.

 

    – Keresztelje meg, hamar, hamar! – állott eléje Káruj.

 

    Odapillantott a pap, s arca átváltozott rögtön, a szeme könnyel teli lett. Az élet ereje feltornyosodott előtte. Gyorsan bévitte őket a melegre. Felrázott lelkéből kibugyogtak a keresztelő szavak, s a lecsorgó szent vizet béitta a puha bölcső.

 

    A kapu előtt újra megállt menet a legény. Nézte a napot, amely a hegytetőn előretört kacagva. Felemelte a fiát, s bémutatta neki.

 

    Csendesen pihegett a gyermek. Asszonyok és férfiak vették körül. S egyszerre kivált közülük egy kerek arcú menyecske, szép mellét kibontotta, s a gyermek száját megcirógatta véle.

 

    – Szopjál, kicsi ártatlanka!

 

    A legény felkacagott, ahogy megismerte a menyecskét.

 

    – Ó, Bartalis Magdó! – ujjongott neki.

 

    Két csendőr valakit kísért a csoport felé.

 

    – Ki az?

 

    Egy tízesztendős leányka futott oda.

 

    – A kereki csórót hozzák. Ma hajnalban megölte a cigány Etelkát.

 

    A legény megvonaglott. Egy pillanatig szimatolt, mint a vad. Látszott, hogy az indulatok rázzák, és az arcáján az őrület küszöbén verik a harcot.

 

    Bartalis Magdó, mellén a gyermekkel, elejbe állt, s úgy kérlelte:

 

    – Káruj, apa vagy, s legyen eszed!

 

    Ebben a pillanatban a csecsemő felemelte a fejét: sokáig nézte az áldott emlőt, mintha az emberi sorsot fürkészné benne. Aztán édesen és boldogan nevetésre vonta tejes száját. Az apja ráhajolt, s mintha a nap tüzéből jött volna úgy gördült a szava:

 

    – Ugye, nem félünk mi a világtól?

 

    A csepp legényke mohón feszült az emlőnek, mintha mondta volna:

 

    – Nem mi aztán, csak nőjek fel magam is.

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Miclausné Király Erzsébet írta 7 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Fésűs Éva:SZEPTEMBERI SZOMORÚSÁG Valaki titkon ...

Rádiné Zsuzsa írta 8 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

NEHÉZ IDŐSZAK EZ AZ ÍZÜLETESEKNEK! Pénteken ...

Rádiné Zsuzsa írta 8 órája a(z) Sárhelyi Erika: FÉLTÉS képhez:

Sarhelyi_erika_feltes_2105544_9327_s

Látod, kedves, lassan alkonyul az év, bíbort, lilát vesznek ...

Rádiné Zsuzsa 8 órája új képet töltött fel:

Sarhelyi_erika_feltes_2105544_9327_s

Rádiné Zsuzsa írta 8 órája a(z) MAI NAPI KALENDÁRIUM fórumtémában:

SZEPTEMBER 20. .– BENYOVSZKY MÓRIC ...

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu