Természet: Tamási Áron : INTELEM

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17343 db
  • Videók - 6877 db
  • Blogbejegyzések - 16310 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17343 db
  • Videók - 6877 db
  • Blogbejegyzések - 16310 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17343 db
  • Videók - 6877 db
  • Blogbejegyzések - 16310 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz, Szeretettel köszöntelek a Természet baráti kör közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz,s máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 738 fő
  • Képek - 17343 db
  • Videók - 6877 db
  • Blogbejegyzések - 16310 db
  • Fórumtémák - 16 db
  • Linkek - 34 db

Üdvözlettel,
Rádiné Zsuzsa
TERMÉSZET BARÁTI KÖR vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

 

 

network.hu

 

 

Szép volt az a nyár, minden tekintetben. Idő is olyan járt, ami nemcsak a termésnek kedvezett, hanem az embert is gyönyörködtette. Sok öröm volt hát, és kellő eredmény a mezei munkában, melyet legtöbbször atyámmal együtt végeztem, de már gyakorta magam egyedül is. Igaz viszont, hogy ezt meg is lehetett kívánni tőlem, hiszen már a tizenhatodik esztendőmben jártam. Mint diák, éppen akkor voltam az ötödik osztályba menendő, vagy már nem is menendő, mert elmúlván a szép nyár, ott kellett volna már ülnöm a padokban.

 

Csakhogy az iskolába menetel, a háború miatt, halasztást szenvedett.

 

Így történt aztán, hogy szeptember végén még otthon voltam a faluban. S ahogy azt mindenki tudja, akkor van, szeptember végén, Mihály napja. Ez igen nevezetes nap a gazdálkodás világában, mert valójában itt fordul őszre minden. A juhokat a hegyi legelőkről hazaeresztik; elborulnak a nyári színek, s reggelenkint már egyre őszül a harmat a réteken; belopózik a falusi kályhákba a tűz, és kezdődik az őszi munka.

 

Meg is ragadja ezt a Mihály-napot a falusi nép, s mindent elkövet, hogy érdemes emlék nélkül el ne múljék. Ezért van nyilván, hogy aki csak Mihály nevezetű ember adódik, annak névnapot ülni szinte kötelesség.

 

Atyám nem volt ugyan Mihály, de a komái között jó néhányan akadtak. Többen is hívták tehát, hogy a Mihály-napot kellemesen megörökítsék, de atyám a régi szokásától abban az esztendőben sem akart eltérni.

 

Vagyis Bíró Mihályhoz ígérkezett.

 

Soha nem kérdeztem, hogy közötte, s Bíró Mihály között ez a nagy barátság honnét származik. De az elhullott szavakból annyit ki tudtam hámozni, hogy atyám s Bíró Mihály bácsi valamikor együtt katonáskodtak, valahol Szeben mellett. Hát az is valami, kétségtelen. Hanem azért ilyen s talán még jobb emberei a Mihályok között is voltak atyámnak, hacsak nem számítom azt az egyetlen dolgot, amiben ez a Bíró Mihály csakugyan verte a többit. Vagyis abban, hogy nem nálunk a faluban lakott, hanem az egyik szomszédos községben, nevezetesen Diafalván. Ez pedig nagy előny volt a névnapozás tekintetében, mert először is Diafalva olyan falu volt, amelyben a békesség örökké példásan honolt; másodszor pedig kicsi vándorutat kellett Diafalváig megtenni, ami magában rejtette azt is, hogy az ünnepség módját jobban meg lehetett adni. Mert hiszen készülődni kellett körülményesen, s aztán úgy volt illendő, hogy a szomszédos faluba anyám is elmenjen az ünnepségre, mert különben csorbát szenvedett volna a megtiszteltetés. Továbbá ünnepi ruhában mehettek mindama helyeken, vagyis át a hegyen, kanyargó ösvényeken, földeken és erdőkön keresztül, ahol különben s máskor sohasem járhattak a munka gondjai nélkül, vagyis csupán a természet örömében.

 

Ez egyszer tehát a szüleim is olyanok lehettek, mint a madarak.

 

Hanem várták is igen az illető napot, amely végre elérkezvén, azzal is kedvezett nekik, hogy éppen szombatra esett.

 

No, nagy volt a buzgalom.

 

Reggel még elmentünk törökbúzát szedni, de az igyekezet olyan volt, hogy délebéd után végezhessünk. Mégsem tudtunk úgy végezni, mert jó termés lévén, s mivel a tököt is mind le kellett szednünk az indákról, a nap bizony már jól meghajlott, mire betakarodtunk arról a kétvékás földről. Idő azonban így is maradt annyi, hogy még napnyugta előtt át lehessen vágni a hegyen.

 

Baj tehát nem ebben volt, hanem valami másban.

 

Abban ugyanis, hogy a diafalvi víg vándorlók között én láthatólag nem szerepeltem. Pedig igen mehetném volt magam is. Sóvárgásomat nem is lehet csodálni, mert abban az esztendőben kaptam volt az első diákruhát, melyet szerettem volna Diafalván is megmutatni. Másrészt lakott abban a községben egy osztályos társam is, magának a kántornak a fia, akit látni nagyon szerettem volna, s no aztán a névnapozás finom étkei is megillettek volna engem, hiszen emberül dolgoztam egész nyáron.

 

Azon gondolkoztam hát, hogy miképpen hozhatnám magamat szóba.

 

Szerencsém volt, mert anyám észrevette nagy vágyamat, s a végső órában szólott atyámnak, mondván:

 

- Hadd lásson egy kicsi világot ő is.

 

- Tőlem láthat - engedett atyám.

 

Így történt, hogy ők nem ketten, hanem mi hárman indultunk el, úgy uzsonna tájban.

 

Kellemes időt kaptunk, de a nap melege már egy kicsit bölcs volt. A gyenge szélben csipke-felhők úsztak az égen, a bokrokon és a vadfákon csillámlottak a pirosló levelek, s halkan zizzenve muzsikáltak a kukoricaszárak. Felérve a hegyre, iramló nyulat is láttunk három ízben; sas keringett simán a magasban, s néha egy-egy holló is elvonult a hallgatag, vén erdő fölött.

 

S mire mozdult volna az alkony, már meg is érkeztünk.

 

Mihály bácsiék szép tiszta házba vezettek minket, s nagy hálálkodás közben, hogy e napot is még egyszer s egészségben megérhettük, leültettek minket. Azt sem tudta Ámáli néni, a Mihály bácsi felesége, hogy mit csináljon, olyan kedves asszony volt. Barnapiros arcája szinte kigyúlt a szívélyességtől, s engem a fülem táján meg is simogatott, ellágyulva mondván, hogy milyen nagyra nőttem, pedig csak most valék kicsi legényke.

 

- Bizony! - mondta a gazda is. - Már jól meggondolnám, ha meg kéne küzdenem véle.

 

Anyám nevetett az én dicséretemre, s atyám pedig a leszálló őszi este rámájában, komolyan hallgatott.

 

Így kezdett múlni az idő.

 

Virágos korsócskából pálinkát töltöttek, melyet ők főztek volt még a tavaly. Az első poharat felállva köszöntöttük a gazdára, s benne minden Mihályra, aki csak van égen és földön, s aztán, ideje érkezvén, Ámáli néni megterítette az asztalt.

 

Ettünk, s nőtt a kedv.

 

S midőn a lámpa fénye is, velünk tartván, kicsit illegetni kezdette magát, s atyám is könnyebben adta a szót, mint általában szokta volt, nagy bátran megemlítettem, hogy nekem egy osztályos társam is van ebben a faluban.

 

- Megkerítjük neked - mondta Mihály bácsi.

 

El is küldötte mindjárt a leánykáját, hogy Kálmán barátomat, a kántornak fiát szívesen látnák, s minél hamarább. Nem tudom, hogy a leányka mit mondott a kántori házban, de Kálmán hamarosan megérkezett. Ahogy engem meglátott, azt sem tudta hirtelen, hogy mit szóljon, mert nem szokta volt meg, hogy engem Diafalván lásson. Hamar hozzászokott azonban ehhez is, s akkor kellemes vidámságba merültünk ketten, miközben külön nagyok is folytatták az ő másféle örömüket, melynek futó patakjából csak az anyám nevetését s a Mihály bácsi tréfás szólásait hallottuk ki.

 

Igazán jól múlt az idő.

 

Egyszer aztán hát kopogtatnak az ajtón, s belép egy úrforma nadrágos ember. Igen barátságosan köszönt, s minden jót kívánva kezet fogott Mihály bácsival, s kezet még vélünk is. Illedelmesen fogadták a háziak, de mégsem a legeslegnagyobb örömmel.

 

Hosszú és vékony nyaka volt ennek az úrforma embernek, s azon a nyakán kicsi madár feje, s a kicsi madár fején csak egy kicsi orra neki. A szeme hegyes volt és olyan eleven, hogy folytonosan futkosott.

 

- Ki ez a csúf ember? - súgtam a Kálmán fülébe.

 

- Kapdoska János - súgta vissza Kálmán.

 

- Milyen Kapdoska?

 

- Üzletes vállalkozó.

 

Ha ránéztünk Kapdoskára, nevettünk mind a ketten, s ha nem néztünk reá, már az sem igen segített.

 

- Mit mond a világ, Kapdoska úr? - kérdezte a gazda.

 

- Gázol a vérben.

 

- No!

 

Itt megakadván, többet nem beszéltek a háborúról, pedig Kapdoska úr még akart volna, úgy láttam. De az nagyobb bajt neki nem okozott, mert rögvest valami vállalkozását kezdette dicsérni, amivel a nyári cséplés idején sokat keresett, s mindjárt megkérdezte azt is, hogy valami haszonnal járó ügyet nem kellene-é eligazítani, mert ő ismeretes lévén a hivataloknál, azt nagyon szívesen megtenné. Látván, hogy üzletes dolgát nem mondja senki, bő szavakkal ismét névnapot kívánt, s menni készült.

 

Indulásra állott Kálmán is, a barátom.

 

Ejnye, gondoltam, míg a nagyok itt névnapoznak, a szép estében én elkísérhetném a barátomat. Szedtem is magam, de amíg az engedelmet a menésre elnyertem atyámtól, Kapdoska úr már kiment az ajtón. Ámáli néni a friss nyomára mutatott, s intelemmel szólott hozzánk:

 

- Aztán ügyeljetek magatokra, mert Kapdoska úr nagy kovász!

 

Mondtuk, hogy ügyelünk s elindultunk.

 

Midőn a kapuhoz értünk, hát ott vár minket Kapdoska. S ha már így volt, a holdvilágos utcán együtt mendegéltünk tovább. Kapdoska úr menet közben is igen barátinak mutatta magát, mi azonban keveset szólottunk, s azt is vigyázattal. Egy korcsma előtt mégis megállított minket, s nagy kedvesen így szólt:

 

- Egy koccintásra legyen szerencsém!

 

Mivel igen jó kedvem volt, s hízelgett az a gondolat is, hogy már korcsmába is mehetnék, kedvezően néztem Kálmánra, hogy vajon ő mit szól. Kálmánban sem aludt a jövő, mert odabújt a fülemhez, és titokban azt súgta nekem, hogy a korcsmárosnak nagyon szép leánya van, tizenhat éves!

 

- Hátha látni fogjuk - tette hozzá.

 

Hát bementünk.

 

Először olyan helyiségbe léptünk, ahol lámpa nem is égett. Valami világosság csak a következő szobából vetődött oda, a nyitott ajtón keresztül. Mire a két lábam ebben a derengésben el tudott igazodni, s kivehettem volna, hogy a korcsmáros bolti portékái lapulnak a helyiségben, Kapdoska úr már előre ment a másik szobába. Ahogy utána mi is beléptünk, hát nagy társaságot pillantottunk meg.

 

Derűs békességben ültek ott az emberek.

 

Tizenketten is lehettek a nagy asztal mellett, mind férfiak, s láthatólag mind helybéli emberek. Kapdoska úr minket is beajánlott a békességes férfiaknak, mégpedig olyanformán, mintha mi az ő kedves gyámoltjai lennénk. Erre a jó emberek szíves fogadással maguk közé ültettek minket, maga Kapdoska pedig, aki láthatólag eléggé ismeretes volt ama emberekkel, az asztal fejéhez ügyeskedte magát.

 

- Hé, korcsmáros! - kiáltott is egyet mindjárt.

 

A kiáltásra megcsikordult oldalt egy ajtó, s a csikorgás után nagy darab félszemű ember jelent meg. Ahogy kidőlt a világra ez a nagy félszemű ember, én odasúgtam Kálmánnak:

 

- Ez lenne a lány?

 

- Az apja, te! - mondta Kálmán.

 

Nagy nevetésben voltunk, hogy a tizenhat éves lány helyett milyen ember bukkant a számunkra elő, s amíg ezt tettük, Kapdoska úr már két üveg bort rendelt, amiből aztán mindenkinek töltött. Míg a poharakba belé-belé vigyorogta a bort, egy-egy pillantással én is megnéztem a helybéli emberkoszorút. Valahányan voltak, mind derűs és békességes szegény emberek voltak. Aki mellettem ült, a jobbik oldalamnál, egyedül csak az látszott világot jártabbnak, mint a többi, s ahogy későbben megtudtam, ezt jól is gondolám, mert az illető egy Fügedi nevű ember volt, hajdanában törzsőrmester. Aki pedig szemben ült velem, arra fogadni mertem volna, hogy kovács, mert a két erős karján az inge fel volt messze tűrve, s az arcát a parázs tüze és a füst valósággal kicserezte.

 

Mondhatom, jól éreztem magam.

 

A beszéd is elindult, megvegyítve a mi ritka szavunkkal, bár még döcögtek ugyan a mondások, mert egyszer az egyik s máskor a másik igyekezett olyant szólani, hogy vidulni lehessen rajta. A fordulat azonban csak akkor következett el, amikor Fügedi, vagyis a hajdani őrmester, a háborút hozta szóba. Akkor ugyanis Kapdoska János mindjárt átvette Fügeditől a szót, s nagy tudákossággal arról kezdett beszélni, hogy micsoda változatos és találékony fegyverek vannak! Mert hát az emberek olyannak születtek, hogy háborút készítenek, s szükség nélkül is ölik egymást.

 

- Mi nem születtünk olyannak! - szólt oda a kovács.

 

- Nem is azért van a háború - fűzte Fügedi is -, mintha úgy születtek volna, hanem azért inkább, mert némelyek azt hiszik, hogy ők találták fel a puskaport.

 

Látta mindenki, hogy Kapdoskára célzott Fügedi.

 

- Némelyek?! - kérdezte is hegyesen amaz.

 

- Eggyel többen! - felelt meg Fügedi.

 

Nevettünk mindnyájan, mert szinte láttuk, hogy a szavak élét miképpen feni Kapdoska úr, miközben fürgén topog az eszével. Alig is tudott veszteg ülni a helyén, ahol mindegyre emelgette magát, s közben a szeme villogva futkosott, mint akit bégyújtott egészen a puskapor. Nem is törődött semmi egyébbel, hanem csak a puskaporral, melyről beszélni kezdett szaporán. Egyre nagyobb szikrákat vetve, úgy mondta-mondta, hogy a puskaport Kínában találták fel, mégpedig jóval Krisztus előtt. Kénből, faszénből és salétromból állítják elő, de azokat úgy kell összekeverni, hogy a salétrom minél több legyen benne, mert aztán annál gonoszabb a puskapor. S már valósággal keverte is, ott előttünk; aztán négyszáz fokos hőségben hevíteni kezdte, majd zúzó malomba vitte a keveréket, s bronz golyókkal porrá törte, s már préselte is irtóztató nagy nyomás alatt.

 

Megfeszültünk egészen a nagy izgalomtól.

 

- Bumm! - kiáltotta is akkor valaki.

 

Úgy megrázkódtunk valahányan, mintha a puskapor fel is robbant volna abban a percben. Fügedi őrmester, azzal a hirtelen "bumm"-mal együtt, fel is ugrott a helyéről, s olyan nagy indulatban volt, hogy kész lett volna háborúba menni rögvest.

 

Hát csak ezt akarta Kapdoska úr: ezt a szikrázó hevületet, s ezt a forró füstöt. Mert a hevületben könnyű egymásnak ugrasztani az embereket, s a füstben is könnyű elrejteni minden rontó szándékot.

 

- Üljön csak le! - mondta Fügedinek.

 

- Mért üljek le? - borzolódott Fügedi.

 

- Azért, hogy üljön le!

 

- Maga volt a tüzér, vagy én?!

 

Kapdoska János kinyújtotta a karját, s a lapos tenyerével alább-alább szállva a levegőben, úgy intette kisebbre Fügedit.

 

- Üljön csak le! - mondta ismét fölényesen. - Ez nem titkos gyűlés!

 

Összehúzott szemmel kérdezte Fügedi:

 

- Micsoda titkos gyűlésről beszél maga?!

 

- Nono... - mondta Kapdoska úr. - Tudok én mindent, amíg van egy kovácsmester is a barátaim között.

 

- Tőlem tudja?! - álmélkodott a kovács.

 

- Ejh, beh gyenge az a memóriája.

 

- Én nem is beszéltem magával, uram!

 

- Nem?! - csavarta tovább Kapdoska. - Hát annak a gyűlésbeli cséplőgépnek én akarok az ura lenni vagy maga? No, most is tagadja?!

 

Egymásra néztek az emberek.

 

Igen, mert mostanában csakugyan tárgyalgatták, hogy vegyen a falu közösben egy cséplőgépet, hadd szorítanák ki azzal Kapdoska urat, aki a maga tüzes gépével minden esztendőben megkopasztja őket.

 

A Fügedi szeme különösen szúrós volt, ahogy a kovácsra nézett.

 

- Te árultad el? - kérdezte.

 

- Egy szót sem szóltam! - mondta a kovács.

 

- Éppen az ellenségnek!

 

- Mondom, hogy egy szót sem szóltam.

 

Kapdoska János kacagni kezdett, mint az ördög; de kacagás közben csak arra gondolt, hogy most, most kell szorítani a dolgot, amikor félig elmerült már a kovács, s amikor ő egyenes utat vett arra, hogy a községi cséplőgépet elgázolhassa.

 

- Igen-nem; igen-nem... - mondogatta közben vigyorogva.

 

Fügedi, mint akinek a szájába adják a szót, nagy indulattal kiáltott rá a kovácsra:

 

- Igen?

 

- Nem! - mondta a kovács.

 

- Igen?!

 

- Nem!!

 

Egy darabig így kiabáltak, Fügedi őrmester és a kovács. S ahogy pattogta az egyik az "igent" s a másik rá folyton a "nemet", Kapdoska úr csak kacarászott gonoszul, s még a két karjával is biztatta mind a kettőt, hogy csak rajta, s jobban, jobban! S addig szorította őket, s azok is egymást, amíg Fügedi egy üveget odavágott a kovácshoz. No de, erre felugrott a kovács is, s fel mi is valahányan. Az asztal is feldőlt nyomban, az üvegekkel együtt, s már olyan verekedésben voltak a férfiak, hogy még a lámpa is tántorgott a fejünk fölött. Emitt megroppant valami, s amott recsegett minden.

 

Aztán a kovács felbődült, és elterült véresen a földön.

 

Egyszerre csend lett.

 

S akkor az oldal-ajtó mögül, ahol nyilván hallgatózott, kilépett a félszemű korcsmáros. Azzal az egy szemével végignézett a nagy romláson, aztán odament a kovácshoz, aki vérében feküdt a földön.

 

- Még él! - mondta.

 

Hát igen, még élt.

 

Az emberek törötten buzgólkodtak fölötte, hogy miképpen segíthetnének; Fügedi pedig, az ajtónak borulva, darabosan sírt.

 

- Miképpen történt? - kérdezte a korcsmáros.

 

- Egymásnak ugrasztotta őket, vádolván a kovácsot - mondta valaki.

 

- Kapdoska?

 

- Ühüm.

 

- S mivel vádolta volna?

 

- A cséplőgép dolgában, hogy tőle tudná a titkot.

 

Hümmögött a korcsmáros, majd a kovács mellé térdepelt, úgy gyámolgatta. Közben nehéz lélekkel nagyokat nyögött, s végre két nyögés között kihullott belőle a szó:

 

- Nem tőle tudta meg.

 

- Hát?

 

- Tőlem.

 

Kimondván a szót, felállott ismét, és úgy nézett körül mintha Kapdoska Jánost kereste volna.

 

- Elment? - kérdezte.

 

Nem szólott senki, csak a szemek ügyelgettek kereken a döbbenetben. De bizony, már hiába.

 

Gyengülő fénnyel bólogatott a lámpa, miközben nekem is forró homály úszkált a szemem előtt. Fátyolos maradt az is előttem, hogy a Mihály bácsi házába miképpen kerültem vissza. Csak arra emlékezem, hogy másnap reggel, amidőn mendegéltünk hazafelé, a nap is elszomorodva ragyogott az őszi mezőkön. S úgy tetszett nekem folyton, mintha előttem, atyámon és anyámon kívül, még mendegélt volna valaki, a megszomorodott őszi fényben.

 

S ment is, maga az intelem, kiszállva e történetből.

 

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Rádiné Zsuzsa írta 2 órája a(z) Időjárás és ember kapcsolata – HUMÁNMETEOROLÓGIA fórumtémában:

FÁRADT LEHET ÉS A FEJE IS FÁJHAT! Kedden országszerte...

Miclausné Király Erzsébet 5 órája új blogbejegyzést írt: Tamási Áron: CZINCZIRI HÁM

Miclausné Király Erzsébet 6 órája új képet töltött fel:

Aranyosi_ervin_agyfoglalas_2109089_9294_s

Miclausné Király Erzsébet írta 6 órája a(z) SZÉP VERSEK fórumtémában:

Aranyosi Ervin: Felhők mögé bújt a Nap (dalszöveg) Felhők...

Rádiné Zsuzsa 11 órája új blogbejegyzést írt: Ki a felelős a városi szmogért

Rádiné Zsuzsa 11 órája új blogbejegyzést írt: Ki a felelős a városi szmogért

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu