Tamási Áron szülőháza
Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes , szegény székely
földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 20-án
Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta.
Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a
szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes
elvégezni a gazdasági munkát.
1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója (amit halála után róla neveznek majd el). 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben, miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, ahol 1922-ben
szerzett diplomát. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról
Tamási Áronra.
Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett
el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.
Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni, Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát.
A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. 1923-1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette.
1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol az Az Ujság és az Ellenzék munkatársa volt.
1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született.
Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban „Tiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvő ifjúság) az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. Ezen időszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is.
1940-ben a második bécsi döntéssel
Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült
Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi
irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.
A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság
tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a
vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkétszer elutasította azt.
Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták,
eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.
1949 és 1953
között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező
tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket,
bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.
1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja volt.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
- „Törzsében székely volt, fia Hunniának
- Hűséges szolgája bomlott századának.”
A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Díjai
Művei
- Szász Tamás, a pogány – Kolozsvár, 1922 – novella
- Ördögváltozás Csíkban - 1923 - novella
- Lélekindulás – Kolozsvár, 1925 – elbeszélés
- Szűzmáriás királyfi – 1928 – regény
- Erdélyi csillagok (elbeszélés, 1929)
- Címeresek – Kolozsvár, 1931 – regény
- Helytelen világ – Kolozsvár, 1931 – elbeszélés
- Ábel a rengetegben – Kolozsvár, 1932 – regény
- Ábel az országban – Kolozsvár, 1934 – regény
- Ábel Amerikában – Kolozsvár, 1934 – regény
- Énekes madár – Budapest, 1934 – színmű (a kék madár vonulathoz kapcsolódik).
- Rügyek és reménység – Budapest, 1935 – elbeszélés
- Jégtörő Mátyás – Kolozsvár, 1936 – regény
- Tündöklő Jeromos – Kolozsvár, 1936 – színmű
- Ragyog egy csillag – Kolozsvár, 1937 – regény
- Virágveszedelem – Budapest, 1938 – elbeszélés
- Magyari rózsafa – Budapest, 1941 – regény
- Vitéz lélek – Budapest, 1941 – színmű
- Csalóka szivárvány – Budapest, 1942 – színmű
- Összes novellái – Budapest, 1942 – novellák
- Virrasztás – Budapest, 1943 – cikkek
- A legényfa kivirágzik – Budapest, 1944 – elbeszélés
- Hullámzó vőlegény – Budapest, 1947 – színmű
- Zöld ág – Budapest, 1948 – regény
- Bölcső és bagoly – Budapest, 1953 – regény
- Hazai tükör – Budapest, 1953 – regény
- Elvadult paradicsom – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1922-26)
- Világ és holdvilág – Budapest, 1958 – összegyűjtött novellák (1936-57)
- Hegyi patak – 1959, színmű
- Szirom és Boly – Budapest, 1960 – regény
- Játszi remény – Budapest, 1961 – elbeszélés
- Akaratos népség – Budapest, 1962 – összegyűjtött színművek
- Hétszínű virág – Budapest, 1963 – elbeszélés
- Szívbéli barátok – regény
- Harmat és vér - novella
Kommentáld!