Manapság szinte minden, ami az oktatással kapcsolatos, nagyító alá került és kritikák sora hangzik el pro és kontra.

Magyarországon a XVIII. század közepétől vált kötelező az oktatás 6 és 12 éves kor között. Rendelet szabályozta mit és hogyan kell tanítani.

A sokat idézett Mária Terézia nevéhez kötött rendeletet, az 1777-es “Ratio educationist” 1806-ban, majd a reformkorban, 1845-ben szabályozták újra. Korábban az oktatás az egyház, azaz a papság és a szerzetesrendek kezében volt. Mária Terézia rendelete után kiépült az állami iskolahálózat államilag alkalmazott oktatókkal. Szabályok, rendelek írták elő a tanítás módját, magát a tananyagot. A XVIII. században a falvakban a mezei munkák befejeződése után késő ősszel és télen kellett az öt-hat éveseknek iskolába járni, míg a városi iskolákban egész évben, tehát nyáron is folyt az oktatás.

Az 1845-ös módosítás továbbra is kötelezővé tette a 6 és 12 év közötti gyerekek kötelező iskolalátogatását. Az alsó két évfolyamon az alsó elemi tanodában a mezőgazdasági munkák idejére tanítási szünetet rendeletek el, összesen maximum hat hetet. A felső elemiben a tanév október elején kezdődött és augusztus elején végződött.

Az elemi osztályokban az alapvető ismereteket kellett elsajátítani. Az alsó elemistáknak az alapvető követelmény a hittan volt. Ennek megtanulására szolgált a katekizmus, a hittankönyv, amely kérdés-felelet formában magyarázta el a keresztény vallás alapjait. Magában foglalta a hitvallást, a tízparancsolatot, a szentségeket és imákat. Ezen kívül meg kellett ismerniük a bibliai és az evangéliumi történeteket. A tanítónak minden szempontból példaképül kellett szolgálnia a nebulóknak.

A tananyagban természetesen a betűvetés, a megfelelő íráskészség elsajátítása kötelező volt. Az ABC a falon függött, külön táblán a kisbetűk, külön táblán a nagybetűk. Ekkor külön tanították a magánhangzókat, a mássalhangzókat, sőt a kettős betűket és kétjegyű mássalhangzókat is.

Rézbe metszettek mintaszövegeket, s küldték szét az iskoláknak segédeszközül másoláshoz. Olvasni szótagolva tanultak részben a megküldött mintaszövegek segítségével. Folyamatosan a második évfolyamtól kellett tudni olvasni nyomtatott és írott szöveget egyaránt.

Az 1845-i évi rendelet írta elő a falusi iskolákban az “anyai nyelven” történő olvasást, ami a nemzetiségi nyelvet jelentette. A nemzetiségi mellett a magyar nyelv írása és olvasása is kötelező volt.

Számtani alapismeretek ismeretét már az 1777-es rendelet is előírta. Második évfolyamtól a négy alapismeretet tudni kellett az 1840-es évektől. Praktikus okokból tanították a pénzek ismeretét, váltását, bevételek és kiadások vezetését, valamint a törtszámokat.

Harmadik évfolyamon jelent meg a nyelvtan, a latin alapok, a fogalmazás, a negyedik évfolyamon pedig a német nyelv alapjai, a rajz, az építészeti és földmérési ismeretek, földrajz. Elkezdtek szépirodalmi műveket is olvasni a gyerekek.

A lányoknak külön iskolákat akartak felállítani, de ez sok helyen nem volt lehetséges. Így vagy eltérő időben tartották számukra az órákat, vagy amennyire lehetséges volt, elkülönítették őket. Az 1845-ös rendelet a lányok számára a fiúkétól erősen eltérő tananyagot írt elő. Számukra a háztartással kapcsolatos ismeretek álltak az első helyen Tanultak hímezni, varrni, horgolni. A zene-, a rajz- és a táncoktatást nem írták elő kötelező jelleggel, ezeket jellemzően magánórák formájában tanulták a lányok, amely díját a szülők külön fizették.

1845-ben átfogó felmérés is készült a magyarországi és horvátországi iskolákról tankerületenként, az iskolák minősítéséről, a felszereltségről, a tanítók fizetéséről, a tanköteles gyerekek számáról (fiúk és lányok külön). A felmérésből az is kiderül, hogy közülük hányan jártak iskolába.

www.mnl.gov.hu