Tanulságos történet Wass Alberttől, az összetartás erejéről..
"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám
elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a
disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó
szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velük, tavasztól őszig. Megismertem őket.
Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy
farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között
egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A
többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt,
fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától
az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a
farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen
kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy
bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint
valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok.
Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a
sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő
pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger
rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót,
tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és
fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis
rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig
sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt
az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül, s akit azután sem
fogadott vissza soha.
De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a
disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi
tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben
mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma
az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a
farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az
önzés."
(Wass Albert)
Szeretet földje
Kommentáld!