Tanzánia – Szafari a Big Five nyomában

Pole-pole a legfontosabb szuahéli kifejezés, amit Tanzániába érkezve már első nap megtanulunk. Nem csak annyit jelent, hogy lassan, hanem egyfajta életérzés is, amely nem sietteti a történések ritmusát, és amely szerint nincs olyan probléma, ami előbb-utóbb meg ne oldódna.

Szerencsére Tanzánia magas szintre fejlesztette a vendéglátást:

tájba simuló, afrikai kunyhók hangulatát idéző, ám minden kényelemmel felszerelt szállásai, a remek programok, és a helyi emberek kedvessége mind azt bizonyítják, hogy a jó öreg turizmus iparág Kelet-Afrikában legalább annyira olajozottan működik, mint a szafarikra turistákat szállító terepjárók kerekei. És ha néha vannak is sajátosan értelmezett indulási idők a reptereken, vagy tengelytörés a sokadik kátyú után a szavannán, a helyiek nyugalmát átvéve csak legyintünk, és a Véres gyémánt filmből átvett szlogennel csak annyit mondunk, hogy I.H.A.= Ilyen Hely Afrika.

A Magyarországnál mintegy tízszer nagyobb Tanzániában ma 16 nemzeti park található, ebből négy természeti Világörökség. Sehol a Földön nem található ennyi zebra, gnú, antilop, víziló, bivaly, vagy elefánt! Első szafari élményeinket az Arusha Nemzeti Parkban gyűjtjük be, mely bár nem nagy kiterjedésű, de vadbősége miatt méltán kiérdemelte a kis Serengeti nevet. A Meru-hegy és a Kilimanjaro között fekvő területen egymást váltják a szavannák, dús vegetációjú erdők, kalderák és lápok, és mert az állatok már hozzászoktak a látogatókhoz, könnyűszerrel lencsevégre kapjuk az első zsiráfokat, vízi antilopokat, zebrákat és mókás képű colobus majmokat.

Mivel itt oroszlánok nem élnek, nemcsak a patásoknak, hanem nekünk is nagy esélyünk van arra, hogy megéljük a tisztes öregkort, amikor a helyi vadőr vezetésével gyalogtúrára indulunk. Térdig érő fűben, szétrebbenő varacskos disznó csordák között jutunk el a helyi vízeséshez, és a békésen kérődző kafferbivalyokhoz. Egy természetes ároknak köszönhetően mintegy 50 méterre megközelíthetjük a világ egyik legveszélyesebb állatát, amely híres a bosszúállásáról, és még sebzetten is addig követi a támadóját, amíg el nem pusztítja.

A legtöbb vadászbalesetet is a kafferbivalyok okozzák Kelet-Afrikában. Tanzániában, az egykori Tanganyikában, több híres vadászunk is megfordult, elég csak Kittenberger Kálmán, vagy Széchényi Zsigmond nevét említeni, akiknek kalandos elbeszélésein generációk nőttek fel. Arushában azonban lépten-nyomon beleütközünk a fehér vadász, Nagy Endre nevébe, akinek a házát természetesen mi is meglátogatjuk. Európai múzeumoknak végzett gyűjtő utak után, 1958-ban telepedett le az országban, majd a Meru vulkán területén alapított vadasparkot. Tanzániában egy tó és egy kilátó viseli ma a nevét, míg idehaza Balatonedericsen, az egykori házából kialakított múzeumban csodálhatjuk meg gyűjteménye legpompásabb darabjait.

Arushától mintegy kétórányi útra található a világ egyik legszebb természeti csodája, a Ngorongoro-kráter, melynek kimondhatatlan neve maszáj nyelven nagy lyukat jelent. Az egykor hatalmas vulkán mára már egy önmagába roskadt, megsüllyedt aljzatú kaldera, mely hatalmas számú állatseregletnek az otthona. A mintegy 300 km2 területű kráter impozáns látványt nyújt a hegy tetején található kilátóból, ahonnan az állatok még nem látszanak, és elképzelnünk sem könnyű, hogy közel 25.000 emlős élőhelyére vezet majd a másnap reggeli szafarink.

Pedig így van, mert ahogy a 600 méteres magasságból leereszkedünk a kaldera aljába, az állatok nagy képeskönyve mintegy varázsütésre megelevenedik. Nyitó élményünk egy éppen ellő gnú, és néma csöndben asszisztáljuk végig a kis gnú világrajövetelét egészen addig, amíg a sakálok koncentrikus körei között sikeresen megteszi az első lépéseit. Most győzött a Természet, mely a tetemek fölött őrködő oroszlánokat látva, néha korántsem ennyire jóindulatú.

Az élet-halál harchoz szokott zebrák, Thomson-gazellák és antilopok látszólag békés nyugalomban legelésznek a nagyvadak szomszédságában. Anyjuk mellett ficánkolnak a még pelyhes szőrű zebracsikók, kéjes élvezettel porfürdőznek az elefántok, tisztes távból, bizalmatlanul méregetnek minket az orrszarvúk, a vadles első számú kedvencei azonban vitathatatlanul az oroszlánok.

Meg is állapítjuk, hogy következő életünkben hímoroszlánként szeretnénk újjászületni! Az állatok királyának legfőbb időtöltése a szerelem, az evés, vagy a szundikálás, mely tevékenységeket nagyjából tíz percenként váltogatja. A nőstények természetesnek veszik a háremhölgy, vagy a vadász szerepet, mint ahogy azt is, hogy árnyékot keresve a jeepek mellett vernek tanyát, forgalmi dugót okozva ezzel a terepjárók nyomvonalán.

Vadállatokkal azonban a szállások közelében is találkozhatunk. A kráterre néző szobánktól nem messze egy itató található, de az első éjszaka ezt még nem tudjuk. A kiadós vacsora és az élménydús nap után a bárból beszűrődő klasszikus, a The lion sleeps tonight dallamára próbáljuk meg álomba vackolni magunkat, de a szomszédból áthallatszó ütemes horkolás keresztülhúzza a számításainkat. Tanakodunk, hogy tényleg az oroszlán alszik-e aznap éjjel, esetleg a csapat mellettünk lakó férfitagjai fertőtlenítettek a kelleténél nagyobb buzgalommal az otthonról hozott pálinkából, de csak másnap reggel vesszük észre, hogy a közeli itatóban dagonyázó víziló volt a koncertfelelős, aki egész éjszaka ott húzta a (vízi)lóbőrt.

Eddig már négy nagyvadat sikerült lencsevégre kapnunk az ötből, és várakozással telve indulunk a Serengetibe, ahol reményeink szerint kipipálhatjuk a híres Big Five-ot. Ez az elnevezés a vadászoktól származik, akik nem annyira a méreteik, mint inkább a nehezen elejthetőségük alapján sorolták ebbe a kategóriába az elefántot, kafferbivalyt, orrszarvút, oroszlánt és a leopárdot. Kedvenc sofőrünk is megtanult már tőlünk néhány fontos magyar szót, például azt, hogy rázós, poros, és most a mutatóujját feltéve figyelmeztet arra, hogy innentől kezdve egy ilyen út következik. Nos, Peter nem túlzott, épp ezért félúton megkönyörül rajtunk, és megállunk szusszanni egyet egy maszáj falunál.

A Kenya és Tanzánia területén élő maszájok Kelet-Afrika legismertebb etnikuma. Ez a félnomád, egykoron harcias néptörzs mára megszelídült, bár a férfiak szálfa termete, vörös és kék színű öltözete, agyaggal és birkafaggyúval begyúrt hajviselete ma is tekintélyt parancsoló. A mzunguk, azaz fehér turisták tiszteletére rögtön be is mutatják a híresen magasra ugráló numbatáncukat, amelyet a helyi asszonykórus ütemes éneke kísér. Meglátogatjuk az egyszerű iskolájukat, és bemerészkedünk a gallyakból épült, agyaggal és tehéntrágyával „vízhatlanított” kunyhóikba, melyek a legminimálisabb kényelmet is nélkülözik.

Míg a jeepben eltűnődünk azon, hogy vajon boldogabbak vagyunk-e mi az európai kőházainkban, már meg is érkezünk a Serengeti Nemzeti Park bejáratához. Ez már a végtelen szavanna, ahol a horizont szinte fekete a vándorló gnúk csapataitól. A február a legjobb hónap arra, hogy ezt a látványos állatvándorlást megfigyelhessük. Az esőfelhők vonulását követve mintegy másfélmillió gnú, zebra és gazella indul ilyenkor a Serengeti déli részéről a kenyai Masai Mara Nemzeti Parkba a zöld legelők felé. Októberben, amikor beköszönt az esős évszak és újra kizöldül a Serengeti, akkor megint útra kelnek, így a csorda az éves vándorlása során mintegy 3000 km-t tesz meg.

A Serengetiben érezzük leginkább Afrika színeit és hangjait, különösen a hajnali vadleseken, amikor ébred a szavanna. Látunk sok elefántot, kölykeiket vadászni tanító oroszláncsaládot, méltóságteljesen bandukoló zsiráfokat, és utolsó nap még a hőn áhított leopárdot is becserkésszük.

Bár még előttünk áll a tengerparti vakáció az egzotikus Zanzibáron, mégis nehezen veszünk búcsút Kelet-Afrika állatparadicsomából. A Serengetiből kijelentkezve éppen a helyi shopban próbáljuk beszerezni az utolsó szuveníreket, amikor egy érkező német csoport ijedt kiabálására leszünk figyelmesek. Két hölgytagjuk pánikszerűen irányt váltott a női mosdó felé tartó ösvényen, amikor váratlanul szembetalálkozott egy elefánttal. Hogy egy elefántnak éppen a női mosdó mellett támad kedve legelészni? Mi ezen már meg sem lepődünk. Az eltelt napokban megtanultuk, hogy I.H.A. Ilyen Hely Afrika.