Amott magasodik egy nagy fehér szikla, annak története bánattal van írva. Bánattal van írva, hallgathatod sírva, mert a nagy sziklának meg vagyon a titka. Meg vagyon a titka annak a sziklának: született valaha tündér királylánynak. Tündér királylánynak, világszép leánynak, akinek a népek csudájára jártak. Hajnalban a rigó elsőt füttyentette, tündérszikla szélén haját fésülgette. Haját fésülgette, énekelt a csendbe, kísérte sok madár dalát csicseregve. Énekelt, nevetett, sugározott derűt: hangjától a vidék jobb kedvére derült. Jobb kedvére derült, munka megkönnyebbült, az egész környékre nagy boldogság terült. Deli tündérifjú hírét meghallotta, szerelemre lobbant, rögvest megvallotta: Rögvest megvallotta, a lányt meghatotta, hozzáment örömest, éltek nyugalomba. Két kislány született a tündér családba: Maros szelíd rózsa, Olt vadóc, izgága. Olt vadóc, izgága, hegyek vadvirága, éltek így sokáig, nagy-nagy boldogságba. Országukban támadt széthúzás viszálya, apjukat messzire száműzte királya. Száműzte királya, a tenger partjára, két lánya, s asszonya, így maradt magára. Tündér királylánynak a szíve elszorult, a boldog otthonra szomorúság borult. Szomorúság borult, úgy magába fordult, szeme a könnyektől mindig homályosult. Anyánk, édesanyánk, folyóvá válhatnánk, édes, jó apánkat meglátogathatnánk. Meglátogathatnánk, végre megláthatnánk, nagy magányosságba meg is vigasztalnánk. Drága édesanyjuk nagy nehezen ráállt, komor életéből nem remélt megváltást. Nem remélt megváltást, ezért adott áldást, két kicsiny leánya két kis forrássá vált. Olt konok, önfejű, makacs, türelmetlen, torony iránt indult neki a tengernek. Neki a tengernek, fejjel a hegyeknek, által törte magát, s erőtlen ernyedt el. Maros megfontoltan, hegyeket kerülve, szelíden kanyargott síkon elterülve. Síkon elterülve, gondjába merülve, majd tovább utazott Tiszába vegyülve. Duna megígérte elviszi apjához, a Fekete tenger homokos partjához. Homokos partjához, ahol az imádott, száműzött szülőjét szorítná magához. Maros így utazott belekapaszkodva, hatalmas Dunában, egyre vékonyodva. Egyre vékonyodva, mégis megnyugodva, eléri a célját arról álmodozva. Olt is megérkezett a Duna partjára, örömmel ismert rá testvére hangjára. Testvére hangjára, s fonódott karjára, így utaztak tovább idegen hazába. Boldogtalan apjuk, a víz mellett járva, lányait hallgatná, mit üzen a párja. Mit üzen a párja, vajon hazavárja? Szóljanak a lányok, csak az volna vágya. Ám elveszett hangjuk gyenge sóhajtása, elnyomta a hangos Duna csobogása. Duna csobogása, tenger morajlása, hiába tékozolt szívük dobogása. Hol van Balánbánya - tündérkirály lánya - fehér sziklává vált egyedül magába. Egyedül magába, nagy szomorúságba, kővé dermedt teste szíve bánatába. Tarkőnek nevezik azt a híres hegyet, közelben nem messze, két kis forrás ered. Két kis forrás ered, majd folyókká lesznek, Maros, meg azt Olt is a Dunába vesznek. Búsan áll, magában a nagy fehér szikla, e komor történet róla van megírva. Róla van megírva, hallgathatod sírva, annak a sziklának ez szomorú titka. Dr. Nagy Mihály