Hóvirág
Fotó: Ifj. Vasuta Gábor
Ma már tízezer forintba kerülne minden szál hóvirág. Ugyan patakok partján, ligeterdőkben van belőle bőven, mégis a Környezetvédelmi Minisztérium 2005. augusztus 31-én, a 13/2005 (VIII. 31.) KvVM rendelet értelmében úgy döntött, hogy védettnek nyilvánítja a hóvirágot (Galanthus) és hagymáját. Miért volt erre szükség?
A védetté nyilvánítást megelőzően Magyarországon évente több millió szálat szakítottak le - javarészt a nemzeti parkok védett területeiről - és adtak el nőnap környékén. A hóvirágállomány fennmaradását azonban leginkább az ipari módszerekkel folytatott gyűjtés veszélyeztette. A hagymákat ásóval, kapával gyűjtötték, évente hatalmas mennyiséget vittek főleg külföldre. Ilyenkor a talaj feltúrásával, bolygatásával az élőhely egésze is sérült.
A virágokat gyűjtők pedig a legszebbeket viszik el, csak a kisebbek, csúnyábbak maradnak, és ezzel a populáció genetikai állománya lassan leromlik. A hóvirágszedés a faj elkorcsosuláshoz is vezet, így például a Budai-hegység megmaradt hóvirágai feleakkorák, mint a Vértes eldugott völgyeiben élő példányok.
Odvas keltike
Fotó: Ifj. Vasuta Gábor
Tehát, a jó idő beköszöntével inkább menjünk ki az erdőbe és nézzünk körül! Ha jó helyet választünk a kiruccanásra, akkor legalább ötféle virággal találkozhatunk. És mi a jó hely? Cseres-tölgyes vagy bükkös erdők, ahol ha van egy sziklagyep, vagy legalább egy tisztás nagy tömegben találunk lilás, avagy fehér fürtös virágú növényeket. Márciustól májusig láthatunk odvas keltikét (Corydalis cava), vagy ha a virág alatti levele úgy néz ki, mint összezárt ujjú tenyerünk, akkor ujjas keltikét (Corydalis solida).
Én tudom, nehéz megállni, hogy óvodáskorú gyerekünk ne gyűjtse a virágokat csokorba, de higgyük el, nem érdemes. A csokor szavatossági ideje nem több öt percnél, utána dobhatjuk el fonnyadt növényeket.
Csillagvirág
Fotó: Ifj. Vasuta Gábor
Az élénk kék szín azt jelenti, hogy csillagvirágra (Scilla) akadtunk. A Tiszántúlon az erdélyire, a középhegységekben a hegyire, a sík nedvesebb erdőkben a dunaira, a Velencei-hegységben pedig a nagytermetű helyi erőre, a nadapi csillagvirágra, ami már-már megüti egy satnyább jácint méreteit.
A szép, dallamos nevű szellőrózsák (Anemone) is kora tavasszal nyomulnak. Leggyakoribb közülük a sárga virágú bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), de vannak védett fajaik is, mint az erdei és hármaslevelű. Ez utóbbi csak a legkisebb és a legkiesőbb flórajárásunkban, a Somogy megyei Őrtilosnál látható, például a vasúti levezető lépcső oldalában, ahol egyúttal lesétálhatunk a Drávához is, ami immár megizmosodva tör célja felé, mivel nem sokkal feljebb magába fogadta a Murát Egyébként a mediterráneumban egészen elképesztő színűek hirdetik a tavaszt közülük, egy területen nyílnak élénkpiros, élénkkék és patyolatfehér virágúak.
Bogláros szellőrózsa
Fotó: Ifj. Vasuta Gábor
A hideg elviselésének bajnokai a hunyorok, mind a három magyarországi fajuk védett. Az illatos hunyor, ami a Mecsek környékén nő, gyakran már február közepén bontogatja zöld szirmait, ami a helyzetnek megfelelően úgy néz ki, mint egy növényi bőrszerkó, semmi finom sziromság. Vajon mi porozhatja be a még télies időben? Magam részéről arra a pár, napsütéses tavaszi napon felneszelő, hártyásszárnyúra gondolnék, melyek elég reményvesztetten zümmögnek a csupasz avarszőnyegen, barkákat és a legkorábbi virágzókat monitorozva, esetlegesen zengő- avagy pöszörlégy kisegítő csapatokkal ellátva.
Az élet lassan elindul a száraz gyepeken is, méghozzá elég látványosan. A tavaszi hérics (Adonis vernalis) lángoló sárga virágait már messziről észre lehet venni, a leánykökörcsinét (Pulsatilla grandis) már kevésbé. No, ő aztán tényleg el van látva télikabáttal, szirmainak hátoldala finom, ezüstszínű szőrökkel borított. Hegyalján a hegyi kökörcsin váltja, homokos pusztagyepeken pedig Nyírségben és a Hajdúságban a magyar, Bátorligeten pedig a tátogó, ha még lenne szegény. Állománya az elmúlt évtizedben is már csak három tő volt, ami azért lássuk be, nem túl nagy garancia a túlélésre. A vele való találkozót határainkon kívül legközelebb a szlovákiai Szádelői-völgy száraz platóin ejthetjük meg, ami már csak azért is érdekes dolog, mert hibrid alakok sokasága bizonytalanít el minket az autentikus faj megtalálásában. Kerek alakzatú összetett sallangos levelei ilyenkor még sajnos nem látszanak így a virágáról ismerhetjük föl.
Leánykökörcsin
Fotó: Ifj. Vasuta Gábor
És a felsoroltak ráadásul még csak az erdő-mező virágai, a sziklagyepekről szó sem esett. Például a kövér daravirágról (Draba lasiocarpa), ami középhegységi lakhelye ellenére olyan dundi kis tőlevélrózsával örvendeztet meg, ami csak a legvagányabb magashegyi fajokra jellemző.
Végül pedig essék szó egy kimondottan bükköserdei hegyi fajról, a farkasboroszlánról (Daphne mezereum), ami ugyan törpecserje, de itt-ott látni belőle kimondottan nagy bokrokat is. Lilásrózsaszín virága ugyan szorosan vett értelemben nem is virág, hanem színes csészelevél, de ezzel együtt olyan elképesztően jó illata van, hogy én nem is értem, a parfümgyártó cégek miért nem settenkednek körülötte gázkromatográffal, lekoppintva a kémiai képletét.
Farkasboroszlán
Fotó: Ifj. Vasuta Gábor
És a tavaszi virágoknak sora ezzel még korántsem ér véget, ahogy erről a túrázó kedvű olvasók személyesen is meggyőződhetnek, avagy öreg szőlőkben megvizsgálják az ott növő szerény, de igen változatos gyomflórát, amelynek mára több védett tagja is lett, mivel a nagyüzemi földműveléssel és a totális gyomirtókkal szemben ezek a növényi parányok eléggé védtelenek.
Írta: Molnár Péter
Fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor
.png)
Kommentáld!