Jenn Eckert egy héttel édesanyja halála előtt vette magához Betsyt. Akkor még nem is sejtette, hogy később az életét köszönheti majd az állatnak.
"Betsy egy héttel édesanyám halála, és két hónappal az esküvőm előtt került hozzám. Viharos időszak volt ez, hiszen minden áldott nap azzal a gondolattal ébredtem, hogy összeomlik körülöttem az életem. Hogy nincs értelme élnem" - idézi fel Betsyvel közös első évét Jenn Eckert. A fiatal wisconsini nő a Bored Pandának írt levelében azt is hozzátette, akkoriban az egyetlen dolog, amiért hajlandó volt kikelni az ágyból, Betsy volt.
"Nem hagyhattam, hogy ez a mindössze hat hónapos, tüneményes jószág éhen haljon az én lelki problémáim miatt." Eltelt néhány hónap és az, ami kötelességnek indult mély kötődéssé változott Jenn lelkében. "Feltűnt, hogy zavar, ha Betsy nincs ott mellettem, ha nem érhetek hozzá" - magyarázza a fiatal nő, majd hozzátette, a házinyúlnak köszönheti, hogy abban a rendkívül nehéz időszakban nem tett kárt magában.
Egy évvel később Betsy már egyike volt Wisconsin állam három, nyilvántartott terápiás nyuszijának. "Azután jelentkeztem vele a képzésre, hogy elgondolkodtam rajta, vajon másokon is segíthetne-e, úgy mint rajtam" - mondja Jenn, majd hozzáteszi, Betsy a képzés során tökéletes terápiás nyúlnak bizonyult: remekül viselte az emberek közelségét és az érintéseiket is.
Aztán egy évvel később, karácsonykor Jenn örökbe fogadta Watsont. "Akkor már egy ideje terveztem, hogy szerzek egy társat Betsynek. Az interneten botlottam Watsonba, és már a fotóit nézegetve tudtam, hogy örökbe szeretném fogadni. A papírok rendezésénél derült ki, hogy a riadt, félős nyuszi azon a napon született, amikor édesanyám meghalt. Tudtam, hogy ez nem lehet véletlen."
Jenn elárulja, Watson kezdetben rettegett az emberektől, de két év rehabilitáció után ő is sikeres terápiásnyúl-vizsgát tett. Most társával, Betsyvel és Jennel együtt járják Wisconsin államot, hogy jelenlétükkel segítsék a fogyatékkal élő gyermekek fejlődését.
Kommentáld!