Hazánkban természetes körülmények között sok helyen találkozhatunk ezzel a közismert növénnyel, például a Balaton-felvidék, a Vértes, a Bükk és a Mecsek meleg száraz lejtőin. Gyakran a molyhos tölggyel (Quercus pubescens) és a virágos kőrissel (Fraxinus ornus) alkot társulást. Díszes őszi lombja miatt kertekben is előszeretettel telepített cserje vagy kis méretű fa.
A cserszömörce (Cotynus coggygria) a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozik. Ismert nevei: sárga cserszömörce, szemerce, szkompia, szemerive, parókafa, timorfa, szumák, cserzőfa, szömörcefa. Melegkedvelő cserje, általában 3-4 méter magasra nő. Hajtásai vékonyak, levelei kerekdedek, vagy tojásdadok.
Júniusban nyíló virágai általában egyivarúak, a bokrok túlnyomóan kétlakiak, azaz a porzós és a termős virágok külön egyedeken fejlődnek. A termős virágú bokrok különleges látványt nyújtanak a vattacukorszerű, pirosló bogákkal. Virágzata szőrös kocsányainak köszönhetően távolról nézve, füst hatását kelti, ezért angolszász területeken smoke tree-nek, azaz füstfának is nevezik. Virágai eleinte zöldessárgák, majd szürkés-lilák. Termései apró, piros, éréskor barna csontárok. Fényigényes, a hosszan tartó szárazságot jól tűri, a fagyra azonban érzékeny.
Fája finom szövetű, selymes fényű, aranysárga színű. Ellagsav-tartalmú cseranyagot, illóolajat, miriceint tartalmaz. Gyulladáscsökkentő fertőtlenítőszert készítenek belőle (fogíny-, torokgyulladás, aranyeres bántalmak, bélhurut, gyomor- és bélvérzés ellen). A cserszömörce latin nevéből ered a Cotinus szájvíz elnevezés. A növényből ipari bőrcserző anyagot és sárga festékanyagot nyernek. A kézműiparban kelmefestőszer volt, a népművészek ma is használják.
Kommentáld!