Fotó: MTI/ Kovács Attila
Napos időben a medve úgy gondolja, hogy még hidegre fordul az idő és
még odébb van a tavasz, ha viszont felhők takarják a Napot, a maci úgy
gondolja, hamarosan vége a télnek.
A Fővárosi Állat- és Növénykert barnamedvéjét, Defoe-t is sokan
figyelték tegnap kifutójában. A borult időben árnyékukat nem látták meg,
tehát reménykedhetünk a közeli tavaszban.
Jókai Mór: Új földesúr című regényében így ír a nagy filozóf medvék tavaszjóslásáról:
„Van
aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről tudja
meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok
fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a
medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen
idő van!
Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az
ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a
képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz
abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek,
akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé
dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a
tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program
mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy
rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák
sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg,
mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte
nekünk, hogy már most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet,
fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi
ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok!
- Ha jégcsap hull a fenyők
zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve
megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza
többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a
medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét.”
Forrás: ng.hu
Kommentáld!