A madarak jó vészjelzők, részint kiváló látásuk, részint a nagyobb magasságú nézőpontjuk okán. Aki madáretetőt tart a kertjében, az bizonyára megfigyelte már, hogy a madarak egymás vészjelzéseire is reagálnak – akár karvaly, akár például macska közeledik. Számos kisemlős is hagyatkozik a madarak vészjelzésére, ismerik ezeket, s tudják, hogy adott esetben el kell bújni.
Az amerikai keleti szürkemókusok (Sciurus carolinensis) is így tesznek, egy új kutatásból azonban az is kiderült, hogy még ennél is jobban értik a madarak „beszédét”. A rőtfarkú ölyv (Buteo jamaicensis) a mókusok egyik fő ragadozója, és, mivel madarakra is vadászik, a kismadarak is azonnal jelzik a közeledtét. Az ohiói Oberlin College kutatócsoportja a mókusok viselkedését vizsgálta, a vele azonos élőhelyen lakó énekesmadarak hangjelzései alapján, a kutatásukról a PLOS One folyóiratban számoltak be.
Madáretetőknél készült hangfelvételeket játszottak le vadon élő mókusoknak, amelyeken az énekesmadarak „zaját” figyelhették meg, vagyis a csivitelést, amit a madarak a veszélytelen helyzetek során hallatnak. Készítettek olyan felvételt is, ahol csak az egyéb zajok hallatszottak, pl. szárnysuhogás vagy a madár ugrálása a száraz avarban, valamint az etető környezetének további semleges zajai (közlekedés, folyócsobogás, stb.), de madárhangok nélkül. Olyan mókusokat kerestek, amelyek közelében a kísérlet idején nem volt ragadozó, és ügyeltek arra is, hogy egymástól távoli helyeket vizsgáljanak. A kihelyezett hangszórókból először mindig az ölyv hangját játszották le, majd fél perc csend következett, majd ezután vagy a kismadarak békés csivitelését hallhatta a mókus, vagy a környezeti zajokat madárhangok nélkül. Mindeközben a mókus viselkedését nézték, s feljegyezték, hogy az állat a hanglejátszás előtt, közben és után mennyire élénken figyeli a környezetét, pl. hányszor néz körbe; vagy épp mennyire nem foglalkozik azzal, csak eszeget, mosakszik, vagy pihen. 30 alkalommal madárcsicsergést, 37 esetében a környezeti zajokat játszották le a kísérletek során, s ezekből vontak le következtetéseket a kutatók. (Néhány mókus az ölyv hangját meghallva igen gyorsan lelépett, így végül 28 ill. 26 eredményes kísérlet maradt.)
Az ölyv hangját követően békés madárcsivitelést hallva a mókusok sokkal ritkábban néztek körbe, sokkal hamarabb megnyugodtak, hogy elmúlt a veszély, mint azokban az esetekben, amikor a madár nélküli környezeti zajokat játszották le nekik.
Ez alapján arra következtettek a kutatók, hogy a mókus nemcsak az énekesmadarak riasztó hangjelzéseit ismeri (amiről már régóta tudomásuk volt), hanem azt is érti a madarak csiviteléséből, ha nincs veszélyhelyzet. Ha a madarak békésen csicseregnek, akkor a mókus is megnyugszik, s folytatja például a táplálkozást. A mókus akkor is megnyugodott a békés csivitelést hallva, ha a csivitelés közben a háttérben egyébként ijesztő hang is megszólalt (pl. egy ajtócsapódás), és nem tulajdonított jelentőséget az egyébként figyelemfelkeltő zajnak.
Az amerikai szürkemókus könnyen és sikeresen alkalmazkodik a környezetéhez, s ebben minden bizonnyal szerepet játszik, hogy érti a többi állat viselkedését. Ha kevesebb időt kell arra fordítania a veszélyekre, akkor több ideje jut a más élettevékenységekre.
A kutatók azt is megjegyezték, hogy ezeket a békés csiviteléseket az emberi zajok könnyen elfedik, így a zajszennyezés befolyásolhatja e módon is az állatok viselkedését.
Kommentáld!