Amint azt a neve sejteti, ez a pók színpompás külsejű, legalábbis a hímek, bár egészen kis termetük miatt nagyon nehéz észrevenni őket, a legtöbb fajukat az utóbbi évek során fedezték el.
Az ugrópókok családjába tartozó pávapókok (Maratus sp.) igen jó látásúak, a hím a színpompás mintázatát násztánca során veti be a rendkívül válogatós nőstények elcsábításához.
A ragyogó színeiket részben pigmenteknek (pl. sárga és vörös), részben szerkezeti színhatásnak (pl. kék, lila) köszönhetik, e két módszert kombinálják a ragyogó színhatás érdekében. A változatos mintázatukban azonban van fekete is, mégpedig kimondottan bársonyos hatású, mélyfekete, és éles kontrasztot mutat a ragyogó színekkel.
Különböző pávapók fajok, és a jobb alsó sarokban az összehasonlításhoz használt fekete, nem pávapók faj egyede.
FORRÁS: PROCEEDINGS OF THE ROYAL SOCIETY B
Egy amerikai vezetésű nemzetközi kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy a fekete milyen úton válik olyan látványosan sötétté e pókoknál. Hasonlóan mély és bársonyos hatású a paradicsommadarak hímjeinél a szintén élénk színnel kontrasztba állított fekete, így feltételezték, hogy a két módszer közt lehet hasonlóság. Közös jellemző a madarak és a pókok esetében, hogy e feketék a beeső fénynek csupán fél százalékát verik vissza.
A pávapókok közül két faj hímjeit vizsgálták meg elektronmikroszkóp alatt, illetve felmérték a pontos fényvisszaverődési tulajdonságokat az egyes színek tartományaiban, majd ezt összehasonlították a paradicsommadáréval és egy más nembe tartozó szintén ugrópók rokon, egyöntetűen fekete színű pókkal. Az összehasonlításokat múzeumi gyűjtemények példányain végezték el (nem kellett élő állatokat feláldozni a tudomány oltárán). A nem pávapók fekete rokon esetében 4,6 százalék volt a visszavert fény.
A feltárt mikroszkopikus részletek egy olyan lencseréteget mutattak meg a pók utótestén, amelynek lencséi 2-4 mikron átmérőjűek, és kétféle módon is fokozzák a feketeséget. Egyrészt a lencsék domború felülete a visszaverődő fényt olyan irányban téríti ki, hogy azt a pókfiú násztáncát szemből néző nőstény egyáltalán ne lássa, másrészt a lencsékbe behatoló fénysugarakat a lencsék alatti fekete pigment rétegbe koncentrálják, így a fény elnyelődik. Az egyik póknál a lencserétegen még néhány kefeszerű mikroszkopikus szőrszál is volt, amely szintén hozzájárult a fény elnyeléséhez.
A három vizsgált pókfaj rajza, alattuk pedig a fekete árnyalatukhoz tartozó felület elektronmikroszkópos képe. A harmadik pók esetében hiányoznak a pávapókoknál látható domború lencsék a felületről.
FORRÁS: PHYS-ORG / KAY XIA
Mind a pávapóknál, mind a paradicsommadárnál azonos a szerepe ennek a szuperfekete árnyalatnak: a szomszédos szín élénkségét és ragyogását erősíti fel. A konvergens evolúció révén jutott el a két egészen eltérő állatcsoport ugyanazon módszer használatára, a konvergenciát pedig az idézte elő, hogy mindkettejüknél igen nagy a „finnyás” nőstények nyomása a hím színezetére.
A mikrolencsék nagyon sok más élőlény fény- és színelnyelő képességét okozó szerkezetekhez hasonlóak, pl. a bársonyos fényű virágszirmokon is ilyesmi mikroszkopikus mintázat látható, de még az éjjeli lepkék szemének lencséi is e módszerrel működve tudják a gyér éjszakai fényt felerősíteni a látóideg számára. Még a napelemek felületét is beborítják mikrolencsékkel a jobb fényelnyelési hatásfok érdekében, azonban kissé más alakúak a gyártott lencsék, így érdemes lehet a pókokét utánzóval ellátni az áramtermelő elemeket a még nagyobb hatásfokért.
Kommentáld!