A Sváb-hegy már a 17. századtól kezdve a fővárosiak közkedvelt kirándulóhelye.

Kezdetben – köszönhetően a közeli templomoknak, kolostoroknak – főképpen búcsújárók látogatták. Ám ahogy nőtt a főváros lakossága, úgy váltak egyre keresettebbé a beépítetlen, fás ligetek. 1871-ben átadták a fogaskerekűt, amivel már könnyebben megközelíthetővé váltak a magasabban fekvő területek is. A Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó Sváb-hegy népszerűsége ma is töretlen, menetrendszerinti buszjárattal is egyszerűen elérhető és azonnali enyhülést kínál a szmogos nagyváros nyüzsgő forgatagából kiszakadni vágyó lakosságnak.

A jelenleg étteremként funkcionáló egykori síház épülete mögött kezdtük meg túránkat. Komoly sportélet folyt itt egykoron. 1895 óta már feljegyzések tanúsítják, hogy a Normafa-lejtőjén sí és szánkóversenyeket rendeztek, később síugró sánc is épült. A síház mögött elterülő meredek hegyoldal az a terület, amelyet a köznyelv Normafának nevez. 477 méterrel magasodunk itt a főváros környező kerületei fölé, ez a Sváb-hegy legmagasabb pontja. A panoráma itt adja a legteljesebb képet, letekintve az alattunk elterülő Budára és a távolban ezüstösen csillogó Dunára. Tiszta időben a Hármashatár-hegy körvonalai is jól kivehetőek.

A Sváb-hegyet és a János-hegyet egy nagyjából 2 kilométer hosszú fennsík köti össze a közöttük elnyúló Anna-réttel. A kék körtúra jelzésen folytattuk utunkat a János-hegy irányába. Kellemes, kiépített parkerdőn vezet keresztül a turistaút. Kisgyermekes családok számára is ideális sétaút, hiszen gyakorlatilag nincs benne szintemelkedés és aprókaviccsal leszórt ösvényeit babakocsival közlekedők, valamint idősek is biztonsággal használhatják.

A fennsík már az 1800-as években is kedvelt turistacélpontnak számított. Egy hatalmas bükkfa állt itt egykoron, amely a hagyomány szerint Mátyás király születésekor sarjadt. A fát akkoriban Viharbükknek hívták, utalva a számtalan villámcsapásra, melyet túlélt. A Nemzeti Színház művészei is gyakorta szerveztek ide kirándulásokat és egy ilyen alkalommal a színház oszlopos tagja Schodelné Klein Rozália itt énekelte Bellini Norma című operájának nagyáriáját. Az 1840-es emlékezetes előadás nyomán elnevezték a fát Normafának. Az 1927-ben végleg elpusztult Normafa megmaradt csonkját a főváros szerette volna megőrizni, ezért a Margit-szigeti artézi forrás vízesése alá helyezték el, hogy a rá folyó meszes vízzel konzerválják.

Kellemes sétával rövidesen elértük az 1970 óta működő drótkötélpálya állomását. Elnevezésére a 12. kerületi önkormányzat pályázatot írt ki. A beérkezett számtalan ötlet közül (Tájdrót, Bűvös-szék, Égi Taliga, Röppentyű) végül a Libegő névre esett a választásuk. Szélcsendes időben Zugliget felől izgalmas feljutási lehetőség szolgál.

Innen már szépen kivehető a János-hegyen álló kilátó, melyet egy kiépített műúton, vagy egy meredek, technikás turistaúton is megközelíthetünk. Kevesen tudják, hogy a 18. századig a Pozsonyi-hegy nevet viselte, mert a csúcsáról állítólag szép időben Pozsonyig is el lehetett látni. A 20. századtól már János-hegy néven említik a források.

A felejthetetlen panoráma az 1882-ben ide látogató Erzsébet királynét is magával ragadta. Látogatásának emlékére 1910-ben Glück Frigyes tervei alapján épült meg a mai kilátó. A tetejéről tiszta időben – ha Pozsonyig nem is – a Magas-Tátráig mindenképpen elláthatunk. Külön érdekessége, hogy őszi-téli időszakban a városra gyakran rátelepedő ködből a kilátó csúcsa mindig kikandikál, így aki nem rest leküzdeni a legfelső teraszra vezető lépcsőfokokat, egyenesen a felhők fölé tekinthet.

A kilátóból leérve a piros sáv jelzésen kezdtünk ereszkedésbe Makkosmária irányába. Az erdő szélén álló, barokk stílusban épült templom igazi kis ékessége a Budai-hegységnek, a 18. század eleje óta ismert búcsújáró hely. Az előtte elterülő réten kialakított esőbeálló és tűzrakóhely természetjáró-rendezvények ismert helyszíne, több turistaút is itt keresztezi egymást.

A templomtól távolodva lassan elértük a búcsújárók által is gyakran felkeresett Végvári-sziklát (Szent Mihály szikla), majd az egykori síúton – amely ma már jelzett turistaút – emelkedtünk vissza a Sváb-hegyre. Hamarosan ismét feltűnt előttünk a már jól ismert síház épülete.

Sokak számára a Normafához tett látogatás csak a helyi rétesező felkeresésével lehet teljes. E szép tradíciót követve, önfeledt falatozással zártuk körtúránkat.