Köztudott, hogy a trópusokon és a világ más tájain számtalan állatfaj várja, hogy felfedezzék. Azt azonban kevesebben tudják, hogy Európában is több száz új fajra bukkannak évente, ráadásul többségükre amatőr rovarászok.

A franciaországi Mercantour Nemzeti Parkban talált, 2 mm nagyságú barlangi pók (Troglocheles lanai)

Fotó: parks.it

Jean-Michel Lemaire, délkelet-franciaországi nyugdíjas matematikus, szenvedélyes bogárgyűjtő szerint: „Ha új fajt szeretnénk találni, olyan helyre kell mennünk, ahol még senki sem volt előttünk, és nagyon fontos, hogy mindig nyitott szemmel járjunk.”

Az elmúlt néhány évben Lemaire hat új rovarfajt fedezett fel, s közben számos barlangot és középkori alagutat derített fel.

Legértékesebb szerzeményét, egy apró, vak, talajlakó ormányosbogarat (Otiorhynchus monoecirupis) éppen egy alagútban találta Monacóban, a hercegi palota alatt Az új faj leírását két társzerzőjével együtt a francia rovartani társaság folyóiratának (Bulletin de la Société entomologique de France) 117. számában közölte, 2012-ben.

Úgy véli, ez az állat kizárólag Monacóban él: a tengerbe nyúló Monacói Szikla bennszülött (endemikus) faja. „Új fajra lelni olyan érzés, mintha a bölcsek kövére bukkanna az ember” – meséli elragadtatva, de azt azért hozzáteszi, hogy „sötét barlangokban kúszni-mászni a bogarak után nem éppen fáklyásmenet. Viszont mégiscsak könnyebb megfogni őket, mint a gyors röptű rovarokat, például a lepkéket.”

A mindössze két milliméteres monacói Otiorhynchus monoecirupis ormányosbogár

Fotó: LASEF

A kutatók évszázadok óta nyilvántartják és rendszerezik Európa állatfajait, legyenek azok kicsik vagy nagyok, tollasak vagy szőrösek. Minden idők legnagyobb természettudósai végtére is európaiak voltak. Itt élt az evolúcióelmélet atyja, az angol Darwin és a svéd Linné, aki kidolgozta a fajoknak az egész világon ma is alkalmazott, latin nyelven alapuló tudományos nevezéktanát.

„A több száz éves gyűjtőmunka és gondos katalogizálás ellenére a Föld élővilágának még mindig csak a töredékét ismerjük” – állítja Benoit Fontaine, a Párizsi Természettudományi Múzeum munkatársa. „Egyedül Európában 700 új fajt fedeznek fel évente, ami négyszer annyi, mint amennyit kétszáz évvel ezelőtt, ugyanennyi idő alatt találtak.” Az új fajok általában nem túl méretes állatok, leginkább kisebb rovarok, pókok és férgek. Az elhivatott természettudósok nélkül, többségükről sosem derült volna ki, hogy léteznek.

Az Alpok lábánál, a francia-olasz határon fekvő Mercantour Nemzeti Parkban gyakran bukkannak új fajokra. Amíg Jean-Michel Lemaire megközelíthetetlen barlangi zugokat vesz célba, számos rovar sokkal könnyebben elérhető helyen – ilyen a nemzeti park is – várja, hogy ráakadjon valaki.

Marie-France Leccia, a nemzeti park ökológusa, aki a rovarok és más, apróbb állatok felkutatását célzó projekt vezetője, maga is részt vesz a gyűjtésben, hiszen, mint mondja: „A madarakról és az emlősökről már sokat tudunk, a rovarokról viszont jóval kevesebbet.”

A mediterrán, havasi és a kontinentális éghajlati hatások találkozásánál fekvő nemzeti park a biodiverzitás szempontjából kiemelkedő jelentőségű hely. A különböző hőmérsékleti és csapadékviszonyok számtalan, apró élőhelyre szabdalják a park változatos felszínű vidékét. Az egyes fajok a speciális mikrokörnyezetekhez alkalmazkodva alakultak ki. Az elmúlt hat évben a Mercantour Nemzeti Parkban ötven új faj került elő, többek között százlábúak, lepkék és pókok.

Az új fajokra vadászó amatőr zoológusok között egyaránt vannak fiatalok, középkorúak és idősek. Michel Brulin (63) és Pierre Queney (73) többnyire patakpartokon kuporogva pásztázzák a vizet és a fövenyt – úgy kutatnak rovarok után, mint a kincsre vadászó gyerekek.

„Elképesztő, micsoda élet van itt a vízben. Nekem ez maga a paradicsom” – magyarázza lelkesen a korábban kérészekkel foglalkozó francia biológiatanár, Brulin. Queney, aki valaha az atomenergia-iparban dolgozott, a vízibogarak kiváló szakértője.

És még számos hozzájuk hasonló, úgynevezett amatőr rovarász akad, akik keresztül-kasul járják Európát, hogy új fajokat kerítsenek kézre. Nem is eredménytelenül, hiszen Európában tíz fajból hatot amatőr rovarászok fedeznek fel, akik többnyire autodidakta módon szerezték meg egy-egy rovar- vagy más gerinctelencsoporttal kapcsolatos ismereteiket.

Az elszánt hobbirovarászok gyűjtési sikerei mellett olykor az is előfordul, hogy az új fajokba csak úgy belebotlik az ember. Nemrég egy madridi ügyintéző a munkahelye közelében lévő parkolóban bukkant teljesen véletlenül egy új darázsfajra, egy walesi nyugdíjas pedig a kertjében „futott össze” egy addig ismeretlen fajhoz tartozó csigával.

A vélhetően vak, ragadozó walesi szellemcsigát (Selenochlamys ysbryda) egy nyugdíjas cardiffi lakos találta a kertjében, majd a Walesi Nemzeti Múzeum zoológusai új fajként azonosították

Benoit Fontaine végül arra figyelmeztet: nem szabad, hogy az óvilági sokféleség megismerésének vágya elterelje a figyelmünket a trópusokról, ahol ugyancsak rengeteg a leírásra váró faj. Mindenhol résen kell lennünk, hiszen példátlan gyorsasággal tűnnek el a fajok.

„Több száz évig is eltartana, ha a világ összes faját le akarnánk írni. Csak az a baj, hogy gyorsabb ütemben halnak ki, mint ahogy megtaláljuk őket. „Éppen ezért sietnünk kell, ez nem kérdés!”

Írta: Jókuthy Emese – Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum) BBC News cikke nyomán