A nagy tömegűeknek igen látványos, hirtelen kozmikus végjáték adatik: ezek a híres-neves szupernóva robbanások. Ellenben a kisebbek elmúlása ehhez képest elnyújtott és jóval festőibb: amikor a hidrogén elfogy, a fennmaradó nehezebb anyagok felhasználása miatt a mag felforrósodik. A csillag vörös óriás fázisában a forró csillagmag által gerjesztett csillagszél a csillag külső héjaiból anyaghullámokat fúj ki a kozmikus térbe. A végén visszamaradt csillagmag annyira forró, hogy ultraibolya fényével ragyogásba fordítja a kisugárzott gáz anyagát. A haldokló csillag – immáron fehér törpe – utolsó életszakaszában így születik meg a planetáris köd. Ami egészen addig világít, míg csillaga ki nem hűl.
A természetfotózást komolyabb elszántsággal gyakorlók előtt rendre előfordulnak olyan témák, célpontok, amik évről-évre hívogatják az embert. Legyen az madárfotós, aki egy nehezen megörökíthető állatfajt űz, búvárfotós, aki egy konkrét kompozíciót kutat fel a víz alatt, vagy épp tájképfotós, aki elképzelt egy gyönyörű párafoltos napfelkeltét és várja, hogy a természet megalkossa. Nincs ez másképp az asztrofotóssal sem: számunkra is vannak olyan űrbéli témák, amik megörökítésére évek óta készülünk. Így vagyok én a Súlyzó-köddel.
A Súlyzó-köd tiszta égen már binokulárral is észlelhető halvány pacaként, a csillagászati távcsövekkel dolgozók számára pedig igen népszerű célpont. A Kis Róka csillagképben található, ám a Hattyú látványos keresztjéből kiindulva is könnyen ráakadunk.
FORRÁS: FÉNYES LÓRÁND
Nagyon régóta szemezek már ezzel a ködösséggel. 2010-ben, az asztrofotózásom legelején az első objektumok között volt, amiről lőttem egy sorozatot. Annak ellenére, hogy az akkori felszerelésemmel csak a központi, legfényesebb részét tudtam megörökíteni, egészen lenyűgözött. A színei, a formája, és – ami a leginkább megfogott – a térben is érzékelhető alakja. Azóta vágyom rá, hogy a leghalványabb részleteiben is lefényképezzem. De ehhez közel tíz évet kellett várnom. A felszerelésem, és az azóta összeszedett szakmai ismeretem alapján eljutottam odáig, hogy végre nekifussak ennek az objektumnak.
A fénykép 2019 nyarán készült. Július és augusztus hónapokat teljesen rá kellett szánnom, mivel a halvány területek kiexponálásához sok idő kellett. Így lett ez a kép a leghosszabb ideig készült asztrofotóm, meghaladva a 40 órás végeredményt. A kép lényegi részét szűrők nélkül készítettem el, így a világűrből érkező valós színeket látjuk felragyogni. Az anyaghéjakat külső speciális optikai szűrők segítségével tudtam előbújtatni.
Az alábbi videón pár másodpercbe sűrítve látható, hogy az előhívás során hogyan tűnnek fel a különböző részei ennek a gyönyörű planetáris ködösségnek. Ez a videó tíz óra utómunkát prezentál, gyorsított felvételen.
Írta és fényképezte: Fényes Lóránd
Kommentáld!