Rémtörténetek is keringtek a sebzett vadról, hogy visszatámadt és a vadászt is megsebezte. Egyik fotós barátomat malacos koca kergette fel a fára, és elidőzött ott pár percet mire le tudott jönni. Ugyanakkor erdei szállásunkon házhoz járt egy nagy kan, még neve is volt: Gyula. Gyula tudta, hogy mikor érkezik a konyhai maradék, s mivel a konyhai maradék mindig ugyanakkor érkezett, Gyulához órát lehetett igazítani. A végén annyira megszelídült, hogy meleg nyári estéken a slagos zuhanyt is szívesen vette.
Városban is találkoztam vaddisznóval, kislányommal a nyakamban pár méterről szemléltük, hogy porszívózza fel az epret a lámpafényes bajai üdülősor utcáján. Szelídsége lett a veszte, valaki kilőtte.
Azért én sem voltam velük mindig ilyen barátságban. Gyerekkoromban végigfutott a hideg a hátamon, ha rágondoltam a vaddisznóra. Féltem attól, hogy gyöngyvirágszedés közben egyszer összeakadunk egy kondával, megtámadnak, és megesznek. Olyannyira, hogy még az erdész disznói láttán is futottam egy jó hosszt az erdőben. Azóta persze megváltozott a kapcsolatunk, köszönhetően annak, hogy manapság már törzsvendég vagyok Gemencen, és rendre összefutok velük úton-útfélen.
Első gemenci túrámra „disznóügyi tudással” alaposan felvértezve érkeztem. Aztán amikor az első hajnalon, sötétben tapogatódzva, lábujjhegyen – fejlámpát sem gyújtva, nehogy elűzzem a vadat jelszóval- egyedül indultam ki a leshelyre a párás erdőben, hát bizony, akkor a zabszem sem fért volna belém. A közelben zörrent az avar, röffenve riasztott az anyakoca, és az egész konda kereket oldott, én meg azt hittem, rám szakad az erdő. Mire eszméltem már árkon-bokron túl voltak.
Volt azonban úgy is, hogy este, a fotózás végén, a kocsihoz igyekezve botlottam bele egy dagonyában hűsölő kondába. Jó szelem volt, alig láttak, így körülbelül 10 méterre meg tudtam közelíteni őket. Bíztam abban, hogy észrevesznek, és majd kereket oldanak, ám nem így történt. Megálltam, és vártam egy darabig. Rám sem hederítettek, míg végül tapsoltam nekik, hogy észbe kapjanak, no akkor aztán elcammogtak.
Találkoztam kannal is, nemegyszer. Megadtuk egymásnak a tiszteletet, megálltunk, egymásra néztünk és ment mindenki a maga útjára. Szóval, veszélyes is a vaddisznó, meg nem is. Könnyű vele találkozni, meg nem is. Lehet, hogy tudja, milyen célból megyünk az erdőbe? Ami biztos, a puskás embert messze elkerüli, hisz gyakran vadásszák, emiatt óvatosak. Kiváló a szaglásuk és a hallásuk. Okosak. Persze a Gyula-féle disznókat könnyű lencsevégre kapni, de ez nem kihívás. A vadfotózás olyan, mint a vadászat, cserkelünk, lesben állunk és a megfelelő pillanatot elkapva mi is lövünk, csak utána a vad állva marad. Egyfajta vértelen vadászat ez, amely így is megfelelő mennyiségű adrenalint szabadít fel.
És akkor nézzük a receptet! Mi is kell egy jó vaddisznó fotó elkészítéséhez?
– Alap a fotós felszerelés: egy olyan gép, amely szürkületben sem készít nagyon zajos képeket, mert ugye a vadak többsége sötétedés környékén, vagy éjszaka mozog.
300-500mm-es teleobjektív
Egy jó állvány és állványfej
– Cserkelés esetén egy jó álcaruha, mondjuk fűruha. Nem nagyon szoktam cserkelni, mert ritka az az eset, hogy jó háttérrel jelennek meg a vadak.
– Lesezéshez két könnyű álcahálót használok (3m x 1,2m). Gyorsan be lehet velük álcázni. Bokrok elé, fák alá szoktam telepedni. Az ilyen helyekre könnyű felakasztani a leshálót. Jobban beleolvadok a környezetbe, és az árnyék is segít. Ha nincs bokor, akkor botokat szúrok le a földbe és arra akasztom a hálókat. Télen, hóban, fehér lepedőket használok álcaként
– Lessátor is jó, de nagy, és körülményes hosszabb távon cipelni. Túl nagy az alapterülete, és emiatt kiugrik a környezetéből, vagy a sűrű növényzet között nincs annyi hely, hogy elférjen.
– Összehajtható kempingszék. Téli üzemmódban kiegészítve egy kispárnával, és egy nagyon meleg bakanccsal.
– Terepszínű kesztyű. Az objektív kezelésekor óhatatlanul megvillan a kezünk.
– Ne hordjunk zizegős ruhát, mert a vadaknak jó a hallásuk! Ez főleg esős, harmatos időben dilemma, mert a vízálló ruhák nagyon hangosak. Én inkább elázom.
– Cérna: egy szálat fel szoktam akasztani a leshez, hogy tudjam, honnét fúj a szél. A szél figyelmen kívül hagyása alapvető hiba. A legtöbb vadnak nagyon jó a szaglása, és kilométerekről kiszúrja, ha rossz helyen ülünk. Olyan helyet keressünk, ahol szemből fúj a szél!
– Időben legyünk kint a leshelyen! Hajnalban, napkelte előtt egy órával, délután napnyugta előtt 3-4 órával érdemes elfoglalni a helyünket. Nagyon fontos szabály!
– Ne használjunk zseblámpát!
– Csendesen, gyorsan és óvatosan mozogjunk! Gyorsan állítsuk fel a leshelyet, majd maradjunk nyugodtan és ne hangoskodjunk! A mobiltelefont is kapcsoljuk ki!
– Az etetőhelyen való fotózás növeli az esélyeinket. Ilyenkor célszerű egyeztetni a helyi vadásszal.
– Csapás közelében is ülhetünk. Ekkor figyeljük a nyomokat!
Írta és fényképezte: Molnár Péter
Kommentáld!